“Azt hiszem, ha felnövök, nagybácsi leszek”

A nagybácsim kezdetektől a legmenőbb családtagom. Babaként kezdtem sejteni, mennyire király, amikor simán plafonig dobott egymás után ötször papírkutya szüleim riadt tekintetétől kísérve, akik nem tudták, hogy a veszély a menő, illetve hogy ez egyáltalán nem is veszélyes. Pörgetett, ameddig bírtam, kicsit tovább is, majompofát vágott, szuszogóversenyt rendezett velem, aztán meg utánozta a krokodilt, a törpeharcsát, a jetit, a döglött cinkét, mindent, amit vicces, és amikor nagyobb lettem, akkor végre követhettem minden lépését.

A macska után ő a következő, akinek szeretek a nyomában járni.

Mivel ő vicces dalokat tanít nekem, és amikor uncsi szüleim rápisszegnek, akkor egy-egy szót kihagy, vagy azt mondja helyette: “néni”, “ruha” meg ilyenek, és bár sejthetően átírja kicsit a dalokat, így sokkal viccesebbek. Ezt skandáljuk akkor ketten, dobolunk hozzá, én meg ugrálok, és ismétlem minden szavát, mert ő igazán huncut, menjünk ki a kertbe!, menjünk ki a kertbe!, ez a borsóleves aztán maszlag!, ez a borsóleves aztán maszlag!, vigyázz, mert a cica megpilleg, megpilleg, és így tovább.

Vannak jó dolgok az életben, ezek közé tartozik a játszótér, a játszóház, a Kentucky-csirke, a rajzfilmek, a barátok, az uszoda, az utazás, a számítógépes játék, de mind közül a legeslegviccesebb az, ha a nagybátyámnál alhatok. Ilyenkor mondom anyuéknak, hogy sajnos-sajnos most elmegyek, nem segíthetek nekik otthon, ne hiányoljanak nagyon, és ők ezt megígérik. Azt, hogy a nagybátyám jön értem, az oviban bejelenteni, na, az aztán a szuperság, mindenkinek szeme-szája tátva marad, főleg a barátaimnak. Irigyelnek is, mondhatom. Egész nap csak erről beszélek, és várom, hogy megérkezzen, lássák a többiek is, és focizzunk a kertben, és elmenjünk valahova ketten. A nagybátyámnál elképesztő dolgokat csinálunk együtt, olyan különlegeseket, amiket mással nem szoktam: gyümölcspürét iszunk, olyat, amilyet máshol nem, tigriseset, és mivel ő is szereti, én is imádom, megfürdünk, habos vízben, viháncolunk, Zsolti, a békát hallgatunk és óbégatunk hozzá, megnézzük a kedvenc videóimat, beszélgetünk a legfontosabb kérdésekről, például az univerzumról, esetenként pukiversenyt rendezünk, de furcsa módon az nekem érdekesebb, mint neki.

Néha rám szól, akkor hallgatok rá, nem úgy, mint a szüleimre, mert a szülőkre hallgatni baromira nem buli, a nagybácsival viszont legjobb együttműködni, hogy a legtöbbet kihozhassuk a napból.

A vaníliapuding után meg elalszunk, és másnap oviba megyünk több busszal is egymás után, és én pontosan emlékszem minden alkalomra, és elég jól tudom, hogy mi történt az első vagy a második estén, amikor nála voltam. Például az első alkalommal még mézet is ettem, a másodikon pedig elefántfókát láttam a számítógépen. Nem semmi.

A nagybátyám barátnője, hát… végül is ő is kúl. Nem lehet rá mást mondani, mert a nagybátyám ugye szereti. Meg ráadásul még jó fej is: ő is vicces meg palacsintát süt, meg megsimogat sokszor, vaníliapudingot készít, és lefényképez minket fürdés közben, amikor hülyéskedünk, és eljön értem az oviba a nagybátyám helyett is néha, és puha a bőre meg sima, megpörget, és a medencében úszik velem, érdekes a szeme színe, a hangja is elmegy, nem túl magas, nem affektál, szóval igazából minden nagyon rendben van vele, csak azt nem értem, EZEK MIÉRT VANNAK FOLYTON EGYÜTT??? Sosem tudunk ketten lenni, és egyszer hallottam azt, hogy a nőket senki sem érti, én meg ugye utálom a lányokat egyébként is, kivéve a Fannit, a Rékát, anyát, mamit, mamát, dédit, Picit meg persze a nagybátyám barátnőjét, csak a nagybátyámat jobban szeretem, és nem értem, mit lógnak egymáson.

Amikor ÉN AKAROK LÓGNI RAJTA.

Ha nagyobb leszek, elmegyek vele hegyet mászni, leugrani ejtőernyővel hegytetőről, vadvizekben úszni, indián kenuban túrázni, sátrazni fogunk, és megmutatom neki, hol van a Vénusz, bográcsozunk, szalonnát sütünk, figyeljük a madarakat, domolykót fogunk a folyó vizében, és megtanulom bedobni a horgászbotot. Jó, a lányokat is odaengedjük. Ezeknek egy része egyébként már most is kivitelezhető, és akkor még nem beszéltem arról, hogy idióta fotókat fogunk csinálni, ősembertáncot járunk, kiáltozunk a nagy kék égbe, sok csokit eszünk paprikás krumplival, és elismétlem minden szavát, figyelem a járását, hogy majdnem pontosan olyan legyek, mint ő. Mert az a tervem, hogy ha felnövök, akkor persze olyan leszek, mint apa, nagy és okos, de emellett vicces és huncut, mint a nagybátyám.

Azt hiszem, ha felnövök, nagybácsi leszek.

Olvass még többet a nagybácsikról:

• Hercegnőnek öltözött a nagybácsi az unokahúga kedvéért – videó
• Ennyire cuki nagybácsi Leonardo DiCaprio – fotók
• Egyszerre lett apa, nagypapa és dédnagyapa