Sarah Whitney, kétgyermekes édesanya, nem is lehetett volna boldogabb, mikor kiderült, ismét babát vár. Nem sokkal a terhesség híre után azonban azt is megtudta, hogy mellrákja van.
Ahogy fény derült a betegségére, alávetette magát egy műtétnek, és nem sokkal később a kemoterápiának is – mindezt úgy, hogy közben a szíve alatt hordta harmadik gyermekét. A műtét és a kezelés ellenére a rák kiújult. Az egyetlen megoldást az jelentette, ha Sarah-nak eltávolítják a melleit. A kismamát megrázta a hír: első két gyerekével is fantasztikus élményt jelentett a szoptatás, ezért nagyon nehéz volt meghoznia a döntést, hogy megváljon a melleitől. De úgy határozott, a legfontosabb, hogy továbbra is gyerekeivel maradhasson – ha mellek nélkül is, de egészségesen.
Ezután azonban kiderülni látszott az ég: a párnak ugyanis egészségesen született meg a harmadik gyermeke, Sarah pedig elindult a gyógyulás útján, és most már szinte teljesen jól van.
A videón a férje, Michael meséli el a nem mindennapi babavárás történetét:
Forrás: Today