Addig én is úgy voltam, mint sok más anyuka, hogy az én gyerekeim aztán nem mászkálnak majd csupa rózsaszínben, kiskirálylánynak öltözve. Nem is tették egészen addig, míg el nem érték azt a kort, amikor valamilyen misztikus oknál fogva elkezdtek rajongani ezért az egész hercegnős, királyfis világért. Tulajdonképpen elég gyorsan belenyugodtam a megváltoztathatatlanba, amíg valaki azzal nem akart vigasztalni, hogy
“Ez csak egy korszak, majd elmúlik.”
Felkaptam erre a fejem, mert olyan hangsúllyal mondta, mintha a hercegnős megszállottságot szégyellni kellene. Egyáltalán, miért kéne ezért vigasztalni egy másik anyát? Mert mi lesz, ha mégsem múlik el a lányaimnál a hercegnős mánia? Mi a baj a hercegnőkkel?
Persze magamtól is tudom a választ: közelebbről nézve a hercegnős világ tárgyiasítja a nőket és igazából a társfüggő kapcsolatokat reklámozza, olyan sztereotípiákat tanít, amik a nők önállótlanságáról szólnak. Meg még egy rakás érv van a hercegnők ellen és még az is idegesítő, ahogy erőszakosan reklámozzák őket.
Csakhogy ezek az érvek és háttérben meghúzódó ideológiák semmit sem jelentenek egy hároméves kislánynak.
Én nem erőltettem a lányaimra a hercegnőket és nem akartam rájuk erőltetni a saját feminista érvrendszeremet sem. Csak azért tiltottam volna le őket egy számukra fontos dologról, mert én nem értek egyet azzal, hogy rózsaszín tütüben parádéznak? Megtettem mindent, születésüktől kezdve, hogy senki se kezelje őket bugyuta, dekorációnak való kiscsajokként, mégis oda meg vissza voltak a bugyuta, dekorációnak való hercegnőkért. Mellette még ugyanúgy rajongtak a bicikliért, puzzle-ért, rajzolásért és homokozásért, csak már mindezt rózsaszín ruhában, tiarával a fejükön csinálták. Nem azért szerették meg a hercegnőket, mert tudták, hogy a lányoknak régen az volt a dolga, hogy szépen, rózsaszín ruhában mosolyogjanak, hanem azért, mert szabadon eldönthették, hogy mit szeretnek.
A lányaim szerethették úgy a hercegnőket háromévesen, hogy kívül maradtak ezen az egész patriarchális társadalmi rendszeren. Benne volt a pakliban, hogy kinövik, ahogy az is, hogy Disney esküvőt akarnak majd. Nem az én dolgom, nem az én életem, az ő ízlésük, az ő életük. Még akkor is így van, ha tőlem ez a hercegnős világ távol áll és rosszul vagyok a rózsaszíntől. Nekik nem muszáj ugyanazt szeretni és ugyanazt gondolni, amit én, csak azért, mert a méhemből bújtak elő. Abban szeretném támogatni őket, hogy minden körülmények között vállalják önmagukat, és azt hiszem ez az első lépések egyike. Úgyhogy inkább békét kötöttem a hercegnőkkel.
Olvass többet a lányok neveléséről:
- Így nevelj a kislányodból boldog, magabiztos nőt
- 10 dolog, amit egy okos lány sohasem csinál
- 11 dolog, amire tanítsd meg a lányodat, hogy boldog nővé váljon
