Január 7-én tűnt el Huszti Eliza és Henrietta, a 32 éves magyar ikerpár Skóciában. Azóta is tart a már több éve Skóciában élő testvérek keresése, akiknél semmilyen jel nem utalt arra, hogy komolyabb anyagi problémáik lennének, vagy életüket szeretnék feladni.
Eltűnésük előtt néhány nappal hosszan beszélgettek édesanyjukkal, aki semmilyen rendkívülit nem tapasztalt a beszélgetés során. Néhány nappal viszont azt megelőzően, hogy eltűntek volna, értesítették főbérlőjüket, hogy felmondják addigi lakásuk bérleti szerződését.

Huszti Eliza és Henrietta (fotó: Profimédia)
A skót rendőrség felkavaró részleteket árult el a Blikknek: január 6-án délután egy hídnál látták a testvéreket. Öt percet töltöttek az ösvényen, senki mással nem találkoztak ezalatt. A térfigyelő kamerák felvétele alapján látható, hogy lakásuk felé tartanak a városközponton keresztül és mindketten hátizsákot viselnek.
Hazaérésüket követően nem utalt jel arra, hogy újra elhagyják a lakást. 12 órával később azonban újra elindultak, ekkor veszett nyomuk ugyanannál az ösvénynél, ahol korábban a délutáni órákban jártak.
Az is kiderült, hogy mindössze néhány perccel eltűnésük előtt SMS-t küldtek szállásadójuknak, melyben az állt, hogy a lakásba már nem térnek vissza.
“Átfogó vizsgálatok folynak, és hangsúlyozzuk, továbbra sem utal semmi bűncselekményre” – mondta a skót rendőrség.
Frissítés: a rendőrség tájékoztatása alapján a lakás tulajdonosának küldött üzenetet követően a telefon lekapcsolódott a hálózatról és azóta is elérhetetlen. Kiderült továbbá az is, hogy a testvérek személyes tárgyait az üzenet ellenére is a lakásban találták a főbérlő, akiben mindez aggodalmat keltett, emiatt értesítette a hatóságokat.
Frissítve január 22-n:
Az aberdeeni rendőrség már a Dee folyó torkolatánál lévő kikötő vizein is keresi a köddé vált nőket. A Blikk kérdésére, hogy kaphattak-e segítséget valakitől eltűnésükhöz, a rendőrség szóvivője azt mondta, hogy mivel nincs bizonyíték arra, hogy a két nő gyalog, vagy egyéb módon elhagyta volna a Victoria-híd környékét, keresésük továbbra is a folyón zajlik.