Baba

Ide rejtik a gyerekeid a cuccaidat

Kis bűvészek, akik a legjobbak abban, hogy eltüntessék a mindenféle válogatott holmikat a lakásban, amit aztán anya kereshet égre-földre. Hogy miért csinálják, rejtély, lehet, hogy titkon magukban röhögnek rajtunk, ahogy égnek álló hajjal kutatunk az eltűnt cuccok után.

Az is lehet, hogy ez a gyerekek egyik olyan nindzsaképessége, amit idővel – jó sokára – kinőnek az idők folyamán. De addig is nekünk, szülőknek bizony állni kell a sarat, és folyamatosan megkeresni, amit eltüntettek. A napjaink abból állnak, hogy “hova tetted?” “hova tűnt?” kérdéseket teszünk fel, és rendszerint semmilyen épkézláb választ nem kapunk rájuk. A következő pontok a lakásban például a gyerekek kedvenc rejtekhelyei, érdemes itt kezdeni a kutatást, ha valamilyen létfontosságú holmi elveszett.

1. Hűtőben

A legjobb hely anya telefonjának, amit be lehet szépen illeszteni két doboz joghurt közé vagy egy tányér maradék makaróni mögé. Úgysem tesz jót a telefonnak a meleg, úgyhogy a gyerekek csak jót akarnak természetesen.

2. Vécében

A WC tulajdonképpen egy mini medence, ráadásul közel van mindenhez a lakásban, úgyhogy a kulcsok kihagyhatatlan rejtekhelye. Anya és apa úgyis sokat jár vécére, biztos megtalálják a kulcsokat úszkálva a vízben.

3. Más tárgyak belsejében

Egy üreges tárgy pont arra való, hogy valamit a belsejébe rejtsünk. Mindenből lehet matrjoska babát csinálni, csak fantázia kérdése az egész.

Ide rejtik a gyerekeid a cuccaidat

4. Szekrényben

A szekrénybe nem a ruha való, igazán megtanulhatnánk már. Viszont jól betömködhetők a szilikonos muffinformák, lehetőleg akkor, amikor anya sütni akar félévente egy adag muffint.

5. Nadrágzsebekben

Ha valami értékes, akkor azt érdemes magadnál tartani. Azok a kisebb-nagyobb kövek, amiket a játszótéren gyűjtött, vagy a félig megevett kakaós csiga mind a nadrág zsebébe való.

6. A kutya fekhelyén

Amikor este sírás van, mert nincs meg a kedvenc plüssállata, takarója, cumija, akkor érdemes a kutya fekhelyét is ellenőrizni. Napközben annyi kalandos játék helyszíne lehet, hogy biztos ott felejtődik néhány létfontosságú holmi, kicsit nyálasan, kicsit szétrágva még mindig használható simán.

7. A szemetesben

Egyértelmű, hogy izgalmas dolog mindenfélét kidobálni a szemetesbe, akár oda való, akár nem. Ugyanilyen érdekes hely még a szennyeskosár is, ahonnan már került elő nálunk játéktól kezdve a számítógép egeréig minden.

Olvass többet a gyerekekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top