Baba

Álmában ette a haját, majdnem belehalt

Életmentő műtétre volt szükség a kisgyerekes anyánál.

A 23 éves Sophie Cox kényszeres hajevése (tudományos nevén: trichotillomania) még egészen kis gyerek korában kezdődött, de azt hitte, idővel kinőtte ezt a rossz szokását. Nem így történt.

A húszas évei elején járt, amikor erős gyomorfájdalmak kezdték gyötörni. Alig tudott enni, szinte mindent kihányt, és két év alatt vészesen lefogyott. Az orvosok hiába vizsgálgatták, nem tudtak rájönni, mi okozhatja a tüneteit.

Az állapota hamarosan annyira leromlott, hogy kórházba kellett szállítani, ahol egy gyomortükrözés végül feltárta a titkot: egy jó harminc centiméter hosszú, tömör hajcsomó töltötte ki Cox gyomrát. Mindenkit sokkolt a látvány. A kisgyerekes anyát végül négy hónappal később műtötték csak meg, és távolították el a hajcsomót.

Álmában ette a haját, majdnem belehalt

Cox még 17 éves korában fedezett fel kopasz foltokat a fején, és volt, hogy arra ébredt, hogy tele van a keze és a szája hajszálakkal. 2011-ben kezdte ismét éber állapotban is tépkedni és enni a haját. A késztetést igyekezett elnyomni, de utólag rájött, hogy ezzel csak azt érte el, hogy álmában még több hajat evett.

Amikor megismerkedett fia apjával, eleinte eltitkolta előle a kényszerességét, majd bevallotta neki. A férfi támogatásáról biztosította, Cox pedig rövidre vágatta a haját, ezzel is csökkentve a kísértést, és ez segített is neki. Ezért sem gondolt arra, hogy az évek óta megevett rengeteg haj okozhatja a problémát, amikor nem sokkal később felléptek nála a fájdalmak.

Forrás: dailymail.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top