nlc.hu
Baba
Az újszülött-szimulátor nem vált be a tiniterhességek ellen

Az újszülött-szimulátor nem vált be a tiniterhességek ellen

Nemhogy kevesebb, de több lány lett terhes tinédzserként azok közül, akik a túl korai terhességek megelőzésére indított programban vettek részt.

Virtual Infant Parenting elnevezéssel indítottak terhességmegelőző programot néhány éve Ausztráliában tinédzser lányoknak. “Varázsbabának” nevezett újszülött-szimulátorokat bíztak rájuk, melyek sírtak, ha etetést, pelenkázást vagy böfögtetést igényeltek. 

Emellett a lányok olyan videókat láthattak, amelyekben még tizenéves anyukák meséltek tapasztalataikról, valamint ismereteket szerezhettek a fogamzásgátlás lehetőségeiről és a gyermekvállalás anyagi oldaláról is.

A kutatók szerint a  programban 2003 és 2006 között részt vevő több mint ezer 13–15 éves lány nagyobb valószínűséggel esett teherbe a nagykorúvá válás előtt, mint a többiek. Vagyis a program nem vált be.

A The Lancet című orvosi lapban közzétett tanulmány szerint azonban amikor a programban részt vevő lányok elérték a 20 éves kort, 8 százalékuk már legalább egyszer szült, kilenc százalékuknak pedig már volt abortusza, szemben a programban nem részt vevő fiatalokkal, akiknek csupán négy százaléka szült, és hat százaléka folyamodott művi terhességmegszakításhoz.

Az újszülött-szimulátor nem vált be a tiniterhességek ellen

A fiúkat nem vonták be

A University of Notre Dame Australia kutatója, Julie Quinlivan az eredményekről írva arra a következtetésre jutott, hogy a program azért nem volt sikeres, mert nem vonta be a túl korai terhességekben szintén egyenrangú szerepet játszó apákat, tizenéves fiúkat, és nem hangsúlyozta eléggé, milyen hátrányokkal jár a serdülőkori gyermekvállalás.

Az idő előtti terhesség által leginkább veszélyeztetett, hátrányos helyzetből érkezett fiatalok esetében a középiskola ráadásul már késő egy ilyesfajta terhességmegelőző program indítására, ehelyett jóval korábban, akár már a kisgyermekkorban el kell kezdeni az ismeretterjesztést. Julie Quinlivan kifogásolta azt is, hogy a babaszimulátorok nem voltak igazán alkalmasak érzékeltetni, mit jelent egy újszülött ápolása a valóságban.

Hasonló terhességmegelőző programok a világ 89 országában működnek, köztük az Egyesült Államokban is, ahol a fejlett világ országai közül hosszú ideje a legmagasabb a túl korai terhességek aránya, noha a számuk 20 éve szinte folyamatosan csökken.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top