A harmadik terhességem alatt úgy viselkedtek velem az orvosok, mintha 35 évesen már valamiféle matróna lennék terhesség szempontjából. Minden vizsgálatnál elhangzott az a bizonyos “a maga korában már…” kezdetű mondat. Azt éreztették velem, hogy ez valami Nagyon Veszélyes Dolog, hogy ilyen IDŐSEN szüljek, és könnyen lehet, hogy a korom miatt lesz bajom, nem tudok szülni, ha meg igen, akkor nem lesz ép az a gyerek.
“Mégis mit gondolt anyuka, öreg már ehhez!”
Küldözgettek méregdrága vizsgálatokra, meg akarták bökni a hasamat, hogy magzatvizet vegyenek, hátha Down-szindrómás, amiért én ilyen idős vagyok. Ez utóbbit végül is azért nem engedtem, mert tudtam, hogy ha kiderül, hogy Down-szindrómás, akkor sem fogom elvetetni – a 18. héten jártunk már –, úgyhogy mondtam nekik, hogy tárgytalan a vizsgálat, inkább ne bökdössenek hatalmas tűkkel se engem, se a babámat.
Kilenc hónapig tulajdonképpen azt hallgattam, hogy ilyen korban már igazán nem illenék szülni a világba, hát mégis mit gondolt anyuka, öreg már ehhez. Sikerült jól elbizonytalanítaniuk, már-már elhittem a végére, hogy én milyen felelőtlen vagyok, amiért öregkoromra teherbe estem 35 évesen. Még talán azt is gondoltam volna magamban, hogy nem vagyok anyának sem való ennyi idősen, ha nem lett volna ott a két nagyobbik lányom, akiken láttam, hogy egész jól megy ez az anyaság dolog, csak megoldom vénségemre a harmadik jövevénnyel is.
Végül annyira nem lett igazuk az orvosoknak, hogy szinte azt tanácsolnám a fiataloknak, hogy várjanak még a gyerekvállalással, ne siessék el, és hagyják meg a húszas éveiket a szórakozásnak, karriernek, férjhez menésnek, barátkozásnak, önmaguk kitalálásának. Ahogy a saját életemen látom, a mai fejemmel bizony nem szülnék 30 éves korom előtt, egyszerűen azért, mert idősebb koromra raktam össze magam annyira érzelmileg, tudatilag, felelősségileg, anyagilag, mindenhogy, hogy könnyedebb, nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb anya tudjak lenni. Persze lehet, hogy ez csak rám érvényes, és mindenki más már kiforrott személyiség, kiforrott élettel húszéves korára.
Összegyűjtöttem a pró és kontra érveimet az idősebb vs. fiatalabb anya kérdésben:
1. Érzelmileg stabilabb vagyok – pozitív
Kétség nem fér hozzá, hogy huszonévesen a mai önmagamhoz képest önzőbb és éretlenebb voltam. A fontossági sorrendem teljesen más volt, mint manapság, nehezebben szorítottam háttérbe a saját érdekeimet, sokkal többet bosszankodtam például az éjszakai keléseken. Biztos későn érő fajta vagyok, de 30 évesen ébredtem csak rá úgy igazán, hogy a gyerekeimben rejlik a jövő, és ezt azóta teljesen komolyan is veszem.
Rájöttem, hogy az én felelősségem, milyen felnőttekké válnak, hogy milyen életük lesz, és onnantól már maximálisan igyekszem ebben a szellemben nevelni őket. Sokkal türelmesebb és sokkal rugalmasabb lettem mostanra, ezzel egy időben pedig kevésbé akarok mindent kontrollálni az életünkben.
2. Tisztára öreg leszek, mire ő húszéves lesz – negatív
Talán ez a legnagyobb problémám ezzel a harmincon túli gyermekvállalással, hogy amikor az én babám húszéves lesz, akkor én már a hatvan felé poroszkálok majd. Két lehetőségem van: vagy mindenki a nagymamájának néz majd, vagy most elkezdek jógázni, nyers ételeket enni, és megpróbálok olyan egészséges maradni, amennyire csak lehetséges, hogy majd letagadhassak tíz évet a koromból.
Az utóbbit választom, nyilván, csak inkább a nyers ételek nélkül, de a jóga és az aktív élet jöhet. Ha komolyan belegondolok, emögött az húzódik, hogy tartok attól, hogy mire az ő gyerekei megszületnek, én már nem is élek majd, pedig semmi mást nem szeretnék jobban majd öregkoromban, mint a gyerekeimnek segíteni a tündéri unokáimat terelgetni. Másrészről viszont pont, hogy fiatalon tartanak a kicsi gyerekek, úgyhogy lehet, hogy még jógázás nélkül is meglesz a fiatalos hatvanas státusz.
3. Bölcsebb és tapasztaltabb vagyok – pozitív
Bár huszonévesen is okos és intelligens az ember lánya, mégis kell hozzá az életkorral járó tapasztalat, hogy némi bölcsességet is magunkra szedjünk. Abban jelenik ez meg például, hogy már tudom, mi a fontos és mi nem, mi számít, és mire kell vállat vonni, kinek kell megfelelni – magamnak, maximum –, és mennyire felesleges erőfeszítés kergetni a tökéletességet.
Amíg ezek a rájövések nincsenek meg az életben, addig még nem tudunk olyan szülők lenni, akik a nagyobb képet képesek nézni, és nem vesznek el a mindennapi kis nehézségekben. A legnagyobb bölcsesség azonban az, amikor megtapasztaljuk, hogy minden elmúlik, minden apró bosszúság, fájdalom, fáradtság idővel eltűnik, és ez a ráébredés valahogy belső erőt ad ahhoz, hogy türelmesebben álljunk a gyerekeinkhez
4. Kulturális szakadék lesz köztünk – negatív
Már az első szülöttemnél is érzem ezt, mi lesz akkor a harmadik gyerekemnél? Olyan énekesekért rajong majd, akiknek én a zenéjét messziről sem ismerem, és úgy öltözik, olyan filmeket szeret, amiktől nekem égnek áll majd a hajam. Áthidalható ez a szakadék valamennyire, mert meghallgatom majd a zenéit, elolvasom a könyveit, és megnézem a filmjeit. Sőt most úgy gondolom, a ruháira sem fogok beszólni. Mégis, nagyon messze lesz ő már az én gyerekkoromtól, de remélem, azért még meg tudom majd érteni őt is valamennyire.
5. Anyagilag biztosabb lábakon állok – pozitív
Persze megvolt annak az időszaknak is a bája, amikor nem tudtuk, mi lesz holnap, és keresgéltük a saját utunkat. Volt, hogy tényleg csak zsíros kenyérre futotta, és volt, hogy háromhavonta váltottam munkahelyet. Ez az időszak nem feltétlenül alkalmas a gyerekvállalásra, jobb, amikor már valamennyire biztonságban érezzük magunkat, és tudjuk, hogy lesz pelenkára pénzünk a jövő hónapban is, vagy hogy nem dönti romba a családi büdzsét feltétlenül, ha kinövi a cipőjét. A gyerek a legnagyobb anyagi felelősség, érdemes kicsit rákészülni.
Még huszonéves koromban mondta egy idősebb barátom, hogy majd harmincéves korom után hallgassak Cseh Tamást, mert addig úgysem értem, miről énekel. Akkor megsértődtem, most már látom, hogy igaza volt, tényleg 30 után kezdtem átérezni a számait. Így vagyok a gyerekekkel is: ha 25 éves koromban azt mondja nekem valaki, hogy még fiatal vagyok a szüléshez, várjak még, míg benő a fejem lágya, akkor megbántódtam volna, most viszont magamon látom, hogy minden árnyoldala ellenére jobb anya lettem idősebben.
