Baba

Két tipp, hogy könnyebben menjen a gyerekek altatása

Az egyik legnagyobb kihívás anyaként az, hogy lerakjuk esténként a gyerekeinket aludni. Legalábbis a piciket, akik még alig nőttek ki a földből, mégis határozott véleményük van arról, hogy este mikor van alvásidő. Szerintük éjfél felé bőven elég lenne lefeküdni aludni.

Nyugalom, eljön az idő, amikor a most hároméves gyerek majd magától megy aludni, pár (6-7) év, és megszűnnek az esti altatás körüli görcsölések. Addig pedig persze mindent bevetsz, hogy minél gördülékenyebben és minél kevesebb hisztériázással történjen meg a fektetés. A két legfontosabb tanácsot megosztjuk, amelyek segítenek kézben tartani a gyerek esti altatását.

Tartsd magad a tervhez

A gyerekeknek szükségük van a napi rutinra, ebből tudják, hogy mi következik, mit kell tenniük, a kiszámíthatóság pedig biztonságot jelent számukra. Amikor tartod magad a rutinhoz, akkor kisebb ellenállásra számíthatsz tőlük. Nehéz például a napi rutint tartani utazás közben, de ha van egy megszokott menete a napnak, akkor nem nagy tragédia, ha néha le kell térni a kitaposott útról.

Két tipp, hogy könnyebben menjen a gyerekek altatása

Próbáld határozott sorrendben végrehajtani az esti feladatokat: pizsama, fogmosás, három mese, még egy pohár víz, lámpa leolt. Az a legjobb, ha olyan eszközöket használsz (pl. olyan az éjjeli fény), amit bárhová magaddal tudsz vinni, ha szükséges. Maradj következetes. Ha azt mondtad, hogy három mesét olvasol, akkor ne legyen belőle pár napig öt mese, mert megnehezíted a saját dolgodat. Ahogy a gyerekek felismerik az ismerős mintát az esti rutinban, úgy fognak megnyugodni, és elfogadják, hogy az utolsó lépcsőfok az alvás.

Tanítsd a példádon keresztül

Ha anya sík ideg az esti fektetéstől, akkor a gyerekek is azok lesznek. Ha frusztrált vagy és szorongsz az egész procedúra alatt, akkor tőlük is ezt a reakciót kapod. Mosolyogj, öleld meg, beszélgess velük, találj ki vicces dalokat fogmosás és öltözködés közben. Próbáld azt közvetíteni feléjük, hogy a nap vége nem tragédia, hanem igazából vidám esemény. Maradj nyugodt, beszélj halkan és őrizd meg a hidegvéred. Még ha hangoskodni is kezdenének, igyekezz csendesen beszélni hozzájuk, hogy lehalkuljanak hozzád. Tedd a fektetési időt kellemes élménnyé számukra, hogy örömmel várják az alvást.

 

Olvass többet az alvásról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése