Rebekka olyan kicsi, hogy ha lábujjhegyre áll és felemeli a karját, még akkor sem éri el a fakorlátot. Az óvó néni segít neki, és fölemeli. “Egy, kettő, három” – számolnak a csoporttársai, ő megkapaszkodik, 10-nél leugrik, és büszkén azt kiáltja: “Erős vagyok!” Mindez a Laufásborg Óvoda egy átlagos reggelén történik a csak lányoknak tartott foglalkozáson. Nincsenek babák, sütidekorációk az órarendben. Margrét Pála Ólafsdottir, az óvoda alapítója ezt így kommentálja:
“Mi arra tanítjuk a lányokat, hogy hallassák a hangjukat. Fizikailag erősítjük őket. Bátorságot tanítunk nekik.”
Megdöbbentő, de elterjedt megközelítés ez, amit az oktatásban alkalmaznak. A szigetországban 330 ezer lakóra 19 ilyen óvoda és kisiskola működik, amelyben a lányokat erősítik már kora gyermekkortól.
Az utóbbi hat évben a World Economic Forum nemiegyenlőség-indexét Izland vezeti, valószínűleg idén is fogja, és a The Economist legutóbb Izlandot nevezte a dolgozó nők számára legjobb helynek a világon. Bár Ólafsdóttir oktatáspolitikai elképzelése magyarázhatja ezt az eredményt, nem lehet a közvetlen oka, hiszen iskolarendszere kevesebb mint 20 éve működik. Akkor viszont hogy lehet, hogy a nők egyenlősége ilyen mértéket öltött Izlandon?
Tengerjáró népség lévén az ország férfiai évszázadokon keresztül az óceánt járták, míg a nők otthon maradtak, és férfi nélkül intézték a gazdaságot, a vadászatot, az építkezéseket. Ők vezették a pénzügyi nyilvántartást, munkájuk az ország virágzása szempontjából kulcsfontosságú volt. 1975-re viszont elegük lett. Nemcsak hogy nem fizették meg őket, de a politikába sem volt beleszólásuk: 9 nő ült mindössze a parlamentben.
Az izlandi nők tehát úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik a sorsukat.
Feminista szempontból az egyet-nem-értés elterjedt módjának számított akkoriban az utcára vonulás. 1970-ben például több tízezer nő tüntetett a Fifth Avenue-n Manhattanben, az Egyesült Királyságban, Leedsben pedig 20 ezren vonultak fel a férfiakétól eltérő fizetés megszüntetéséért tüntetve. Izlandon még ehhez képest is más mértékkel mértek: 1975. október 24-én ugyanis 25 ezer nő vonult az utcára – ami mellesleg a női lakosság ötödének felelt meg, sokkal nagyobb arányban, mint Angliában.
Anya és lányai izlandi népviseletben, az izlandi nemzeti ünnepen (Fotó: Tolga Akmen)
Az izlandi nők 90 százaléka teljes sztrájkot kezdett otthon és a munkahelyen.
Tanárok, ápolónők, irodai dolgozók, háziasszonyok letették az eszközt, amivel dolgoztak, nem mentek munkába, nem vigyáztak a gyerekekre, nem főztek otthon – hogy bebizonyítsák: nélkülözhetetlenek.
Thordis Loa Thorhallsdottir, egy turizmussal foglalkozó cég vezetője az utcán tüntetett aznap. “10 éves voltam akkor, és tisztán emlékszem, hogy ott álltam anyámmal, és harcoltunk. Még érzem a tömeget és az erőt, amit teremtettünk. A nagy üzenet az volt, hogy ha a nők nem dolgoznak, az egész közösség megbénul – az egész társadalom.”
A sztrájknak elképesztő hatása lett. Öt éven belül megválasztották a világ első női elnökét – Vigdis Finnbogadottirt. A ma 80-as éveiben járó, acélszemű nő elmondja, mekkora hatással volt a karrierjére a ’75-ös tüntetés:
“Sosem választottak volna meg engem, ha nincs öt évvel korábban a nők tüntetése… mert amikor az elődöm bejelentette, hogy nem indul többet az elnöki posztért, egyből hallatszottak a hangok: most már lennie kell egy nőnek is a jelöltek között.”
Vigdis Finnbogadottir, Izland egykori miniszterelnöke (Fotó: Bettmann/Getty Images)
Később egy női politikai párt – a Nők Szövetsége – is megalakult. 1999-re a képviselők több mint harmadát tették ki a nők Izlandon. 2000-ben új gyestörvényt vezettek be, amely mindenki szerint a nemi egyenlőség kulcsa az országban. Ma minden szülő három hónap szülés utáni szabadságot kap, amit nem lehet átadni. Ezek után pedig kapnak további három hónapot, amit eloszthatnak. Mivel a gyes alatti fizetés viszonylag magas – a bér 80 százaléka –, és mivel ezt az ember elveszti mindenképpen, ha nem használja ki, az izlandi apák 90 százaléka igénybe is veszi.
Ennek következtében nemcsak gyorsabban térnek vissza a munkába a nők, hanem eredeti munkaóráik számát is hamarabb elérik. A kutatások azt is megmutatják, hogy a három hónap apai felügyelet után a férfiak jelentősen többet segítenek a gyerekek ápolásában és a háztartási munkákban. Az izlandi nők majdnem 80 százaléka dolgozik, a cégek vezetőségének majdnem fele nő, az egyetemi hallgatók 65 és a parlamenti képviselők 41 százaléka. Ennek ellenére vannak még kihívások, így például a bérek teljes egyenlőségét még Izlandon sem tudták elérni, gazdasági erejük is kisebb.
Kérdés persze, hogy mit tanulhatunk az izlandi nőktől?
Magyarországon a 3 éves gyes teljesen elfogadott, sok külföldi országban ez elképzelhetetlen luxus. Úgy gondolom, nagy baj a 3 éves munka nélküli gyereknevelés lehetőségével nincs, ameddig ugyanúgy lehetséges a visszatérés a munka világába azoknak, akik szeretnék. Ez ma nálunk egyértelműen nem biztosított.
De azt is hozzátenném, hogy egy ilyen változáshoz a nők is szükségesek lennének. Nők, akik számára fontos a munka, és fontos a saját értékük. Akik elhiszik, hogy tényleg nemcsak a konyhában van a helyük, de ha ott akarnak lenni, akkor is meg kellene becsülni azt, amit csinálnak. Hogy nem értelmetlenség dolgozni, nem ciki karriert akarni, nem ördögtől való a gyereket az apára bízni, nem Istentől és a férjüktől elrendelt dolog otthon maradni, mosogatni, gyereket ápolni és ki se látni a pelenkából.
Olvass többet a nőkről:
- A női egyenjogúság jót tesz a kapcsolatnak
- Ezért dolgoznak többet a nők a férfiaknál
- 20 évig várt a diplomájára és harcolt a nők egyenjogúságáért – Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő
