nlc.hu
Baba
Nem fogod elhinni, mit csinál a világ ma este tíz után hat perccel!

Nem fogod elhinni, mit csinál a világ ma este tíz után hat perccel!

Bármilyen hihetetlen is, a leendő szülőknek több mint a fele ugyanazt csinálja majd ma este. És erre milliónyi bizonyíték van.

Méghozzá az a temérdek születési anyakönyvi kivonat, amit Nagy-Britanniában és Európa többi országában szeptember 26-a környékén, vagyis nagyjából kilenc hónappal január második napja után állítanak ki.

Nem fogod elhinni, mit csinál a világ ma este tíz után hat perccel!

A születésekre és azok pontos idejére vonatkozó mindenkori adatok, minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy január második napja meglehetősen eseménydúsan telik a szerelmespároknál – és nem csak azoknál, akik gyerkőcöt terveznek. Ezek után nem is csoda, hogy a britek már csak “Nemzeti Fogantatási Napként” tartják számon január másodikát.

 Legyen bármilyen furcsa is, a brit tudósok szerint megvan az oka annak is, hogy az évnek ezen a második napján látványosan és kiugróan megnő a hancúrozási kedvünk. Ráadásul meglepően triviális. A szakemberek szerint azért foganhat sok baba ilyenkor, mert a szilveszteri mulatozást követően a párok ilyenkor szívesen töltenek néhány napot kettesben, hogy kipihenhessék az ünnepi időszak fáradalmait.

Olvass még többet a családtervezésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top