Gingalló – első bábkoncertélmény óvodásoknak és szüleiknek

nlc | 2017. Február 07.
A Budapest Bábszínház 2016/2017-es évadának negyedik bemutatója, a Szalóki Ági dalaira épült meséből készülő Gingalló igazi családi előadás, amelyre óvodáskortól várják a nézőket.

A Budapest Bábszínház 2016/2017-es évadának eddigi bemutatói az alsó tagozatosoknak, a kiskamaszoknak, illetve a 16 éven felülieknek készültek. A következő premierrel az óvodáskortól ajánlott, családi előadások repertoárja bővül. A bábszínház fennállása óta jelentős hangsúlyt fektet arra, hogy a legfiatalabb nézők, akik közül a legtöbben itt szerzik meg első színházi élményüket, kizárólag minőségi alapanyaggal találkozzanak. A Gingalló bábkoncertnél sincs ez másképp.

A Szalóki Ági lemezeire épülő előadás ötlete a színház azonos korosztálynak szóló két sikerprodukcióját, a Boribon és Annipannit, illetve a Nyúl Pétert is rendező Ellinger Edinától származik, aki így indokolta választását:

“A Budapest Bábszínház közönségének igénye van arra, hogy kifejezetten kisgyermekeknek szóló, zenés, interaktív, koncert jellegű előadás legyen a repertoárunkon. A Gingallóval a színház ezt az igényt szándékozik kielégíteni. Úgy gondoltam, hogy egy olyan előadóművésszel lenne jó együtt dolgozni, aki tapasztalt ezen a területen, és a zenéje minőséget képvisel. Szalóki Ági gyereklemezeit sokat hallgatták a gyerekeim, és azt vettem észre, hogy én is szívesen hallgatom ezeket a dalokat, akkor is, ha gyerekek nélkül vagyok. Ági nem feltétlenül populáris énekesnő, de akárhányszor jártam a koncertjein, mindig a hatása alá kerültem a zenei világának a gyerekekkel együtt. Egyértelműen ő jutott eszembe, amikor ezen az új előadáson kezdtem el gondolkodni, és a megkeresésünket nagy örömmel fogadta.”

A klasszikus és kortárs gyerekversekre született dalok köré a színház dramaturgja, több bábdarab és gyerekkönyv szerzője, Gimesi Dóra írt mesét.

Fotó: Éder Vera

A Gingalló különleges kaland, amelyben különleges társat kapunk a népszerű énekesnő személyében, aki az előadásban a történet címszereplőjét játssza.

Áginak jelentős színpadi tapasztalata van, hiszen több száz koncerten van túl. Ismeri azt az energiát, amivel végig kell húzni egy előadást. Ösztönösen jól hangsúlyoz, és szólal meg a színpadon. Ami a legfontosabb a közös munkánkban, hogy ezt a színpadi ösztönösséget tudatosságra fordítsuk, ami a színészi jelenlétet illeti. A Budapest Bábszínház társulata nagyon profin és türelmesen, dupla szereposztásban végzi a munkáját, és segíti Ágit. Ági pedig nagyon alázatosan viszonyul a mi sok időt igénylő műfajunkhoz. A próbák jó hangulatban és kölcsönös tiszteletben telnek” – avat be Edina a munka nehézségeibe.

Az előadás látványvilága szintén nagyon különleges, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Intézmény tanulóinak rajzaiból készült. A választást a rendező így indokolta:

Olyan vizuális világot kerestem Ági dalaihoz, amely naiv tisztaságot hordoz magában. Így jutottam el a gyerekrajzokhoz. Amikor Ágival megosztottam ezt az ötletemet, ő javasolta az Igazgyöngy Alapítványt, és hívta fel a figyelmemet a munkájukra. Az a csodálatos számomra az L. Ritók Nóráék által vezetett művészeti képzésben, hogy Magyarország legszegényebb, legkilátástalanabb részein élő gyerekeknek ad hitet és önbizalmat a művészi önkifejezés lehetőségén keresztül. A kis alkotóművészek munkáival öröm volt együtt dolgozni, végignézni a sok-sok rajzot, válogatni közülük.

A rajzokból Michac Gábor tervező által született koherens látványvilág és jöttek létre a bábok, az animációt Wunder Judit és Takács Anikó készítette.

Arról, hogy milyen tehetséggel és kreativitással bírnak a gyerekek, más előadások nézői is meggyőződhetnek: a fővárosban először a Budapest Bábszínház Koós Iván Galériájában nyílik kiállítás az igazgyöngyös gyerekek munkáiból.

Reménykedem benne, hogy akik végignézik a munkáikat, átérzik azt, ami engem is megfogott bennük, és ha tehetik, támogatják az Alapítvány munkáját. A szórólapunkra is azért került rá az Igazgyöngy ismertetője, hogy a felnőtt nézők tisztában legyenek azzal, hogy az előadás vizualitása nem csupán a gyerekek fantáziáját közvetíti, hanem egy azon túlmutató lehetőséget. Az Igazgyöngy Alapítvány az esélyteremtésről szól, és számomra fontos, hogy a Gingalló előadással a Budapest Bábszínház odaálljon a mélyszegénységben élő gyerekek ügye mellé” – fogalmaz a rendező.

A tárlatot február 11-én, 14 órakor nyitja meg Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Exit mobile version