Bámulatos képessége van a háromgyerekes anyának, valahogy mindig eltalálja, hogy milyen gondolatok kavarognak az anyák fejében, ettől persze szinte minden Facebook-posztját azonnal tízezrek osztják meg. Most arról beszélt, hogy milyen nagy nyomást helyeznek az anyukák vállára a társadalmi elvárások. Minden szavára csak bólogatni tudunk.
“Mi történik, ha túl sok elvárást támasztunk az anyákkal szemben? Miután az első gyerekem megszületett, megkérdeztem apukámat, hogy hogyan lehetséges, hogy a nagymamám elbírt 11 gyerekkel. Apám azt válaszolta, hogy a nagyinak feleannyi teher sem volt a vállán, mint nekem. Nem kellett bankba és bevásárlóközpontba mászkálnia minden nap, nem várták el tőle, hogy tökéletesen nézzen ki szülés után, és sosem kellett árgus szemekkel figyelnie, hogy a háromhetes gyereke már elérte-e a kötelező fejlődési mérföldkövet, miközben még tisztán is tartotta a házat. Csak elvolt a gyerekeivel és élvezte a társaságukat.
Akkor mi hogy csináljuk, ilyen nagy nyomással a vállukon? Sokan nem élvezzük a gyerekeink gyerekkorát, félig vagyunk jelen folyton azért, mert állandóan nyomaszt minket, hogy tökéletes legyen minden. Menni kell az edzőterembe, válaszolni kell arra az e-mailre, be kell fizetni azt a számlát, organikus ételt kell főzni, el kell vinni orvoshoz… És a mosás! Meg a tankolás. Készíts főtt ételt a gyerekeidnek, mert ha rendelt kaját adsz nekik, ítélkezni fognak feletted. Közben elveszítjük az időt, amikor jelen lehetnénk a gyerekeink életében, félig hallgatjuk csak meg őket, bólogatunk, miközben az agyunk teljesen máshol jár.
Ma úgy keltem fel, hogy minden vágyam az volt, hogy vegyek egy nagy levegőt és elengedjek mindent. Nem igazán érdekel, hogy a ház milyen állapotban van, mindegy, mit gondolnak majd rólam a vendégek, akik esetleg átjönnek. Az viszont nagyon is érdekel, hogy mennyi időt töltök a gyerekeimmel, és hogyan érzik magukat. Nem fogom hagyni, hogy ezt elvegye tőlem a rengeteg elvárás és az ideális, tökéletes anya illúziója.”
