Mindjárt az elején tisztázzuk: cikkünk témája nem az, hogy szabad-e hálapénzt adni, hanem az, hogy adunk-e, és ha igen, akkor mennyit és hogyan, illetve mit kapunk cserébe. Az általunk megkérdezett anyukák általában adtak, de volt olyan, aki a harmadik terhességét “ingyen” csinálta végig. Egy anyukának előre megmondta az orvos, hogy mennyiért vállalja, ennek ellenére nem teljesítette az általa meghatározott hálapénzért sem a feladatot.
“Az első gyerekem, a kislányom születésekor ahhoz a nőgyógyászhoz mentem, akihez tinikorom óta jártam, valahogy egyértelmű volt számomra. Minden vizsgálatért pénzt kért, amit én szó nélkül ki is fizettem, pedig nem a magánrendelésére jártam. Az utolsó trimeszterben hetente kellett vizsgálatra járnom, 8000 forintért, mert szerinte ez szükséges volt, és csináltatott három ultrahangot is, darabját 16.000 forintért. Mivel tapasztalatlan voltam, és bíztam benne, nem vontam kétségbe a szakértelmét, és mindent megtettem, amit kért. Aztán az utolsó pillanatban benyögte, hogy a szülésem várható időpontjában elutazik Japánba egy konferenciára, ezért nem lesz ott, amikor megszületik a kislányom. De megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mert az ügyeletes orvosnál is remekül meg lehet szülni… Ekkor világossá vált számomra, hogy azért kellett ennyit különböző vizsgálatokra járnom, hogy beszedje a pénzt, amit a szülésért akart megkapni. Egy japán konferencia ugyanis nem az utolsó pillanatban derül ki. Mivel nekem a terhesgondozás alatt csak az az egy kérésem volt, hogy ő legyen ott a szülésnél, ezért nagyon becsapva éreztem magam, talán érthető mindenkinek, hogy miért.
A második terhességemet – okulva a rossz tapasztalatokból – egészen másképp intéztem: egy magánklinikára jártam, pont ugyanannyi pénzért, mint az első dokinál, de közel sem kellett olyan gyakran mennem, mint az első terhességem alatt. Vagyis kevesebbe került. A legelején megmondta az orvosom, hogy ha éjjel beindul a szülésem, akkor ő biztosan nem jön be, de bemutatta azokat a kollégáit, akik viszont itt lesznek, kezet foghattam velük, tudtam, mire számíthatok. Ez egy tiszta helyzet volt. Végül rendben levezette a szülést az ügyeleti idejében a kórházban, és nem fogadott el érte egy fillért sem, majd a hathetes kontrollon sem. A varratszedésre vittem neki egy csomó házi sütit, mert tudtam, hogy édesszájú, és ennek nagyon örült, és ezt legalább elfogadta. Míg a kórházban voltam, mindennap bejött megkérdezni, hogy vagyok, van-e panaszom, szóval ez így tök oké volt!”
Nem mindenki ilyen szerencsés, mint Virág, akinek legalább másodszorra sikerült biztonságban éreznie magát és a babáját a szülés alatt, Kata ugyanis nagyon pórul járt. Nem ismert senkit sem, ugyanis a terhessége előtt egy másik városban élt, ezért a legközelebbi kórház éppen rendelő nőgyógyászához kopogtatott be, hogy ő egy kismama, 8 hónap múlva szül, és szeretné, ha a doktor úr elvállalná. Kezdetben nem is volt semmi probléma, aztán a terhessége közepén közölte a nőgyógyász, hogy ő 150 ezret szokott kérni egy szülésért, és szereti ezt a pénzt idejében megkapni. Hirtelen nem nagyon tudta, hogy mit mondjon, csak annyit kérdezett, hogy részletekben szabad-e fizetni?
“Hazamentem, mondtam a férjemnek, hogy mi történt, és abban maradtunk, hogy kifizetjük, gondoltuk, így a legjobb. Két részletet be is vittem neki a szülésig, szóval kifizettünk 100 ezret, majd amikor beindultak a fájások, akkor felhívtam, hogy indulunk a kórházba. Ő azt mondta, hogy menjünk, majd egyáltalán nem jött be, a szülésznővel üzente, hogy az ügyeletes orvos vezesse le a szülést, mert neki közbejött valami. Így én szépen megszültem egy vadidegennél, és utólag megkérdeztem, hogy mire fizettem ki neki 100 ezret. Mosolyogva, a legnagyobb nyugalommal azt válaszolta: “Miért kismama, azt hitte a terhesgondozás ingyen van? A maradék ötven lett volna a szülés, attól eltekintek!” A férjem meg akarta verni, de erről lebeszéltem, a következő terhességemnél pedig egy másik kórház másik orvosát választottam, akiről előtte informálódtam. Azt hiszem, az a 100 ezer forint volt a tanulópénz, de még ma is felmegy bennem a pumpa, ha erről beszélek!”
Marcsi régóta ugyanahhoz a nőgyógyászhoz járt, ezért aztán nem is gondolkozott, hogy kinél szüljön. Az összes vizsgálatért komoly összeget fizetett, habár a kórházban, rendelési időben történtek ezek.
“Gyakran sokat kellett várnom, rengetegen voltunk, és csak azt nem értettem, hogyha ennyit fizetek, akkor miért nem jöhetek időpontra… Aztán eljött a szülés napja, és az orvos nem ismert meg a folyosón, csak amikor szóltam, hogy én vagyok én, és szülni jöttem, akkor esett le neki, hogy ki vagyok. Na, itt legszívesebben elküldtem volna a francba, de hallgattam, gondoltam, szüljünk, ne vitatkozzunk. Mikor a gyerekem megszületett, problémamentesen, akkor egy kicsit meg is bocsátottam neki, de a harmadik napon bejött a szobámba, és mondta, hogy nála egyébként 80-100 ezer forint között van egy szülés. Annyira meglepődtem, hogy szóhoz sem jutottam, majd vettem egy nagy levegőt, és végre elküldtem diszkréten melegebb éghajlatra. Mondtam, hogy egy vasat sem kap, szerintem a munkáját végezte a fizetéséért, szóval végeztünk. Azóta csak egyszer láttam, egy gyönyörű piros sportkocsiban repesztett a körúton.”
Vannak anyukák, akik nem ragaszkodnak a választott orvoshoz, és így is rendben túlesnek a terhességen és a szülésen.
“Amikor a harmadik gyerekemmel voltam várandós, akkor úgy döntöttem, hogy a terhesrendelésekre bejárok a legközelebbi kórházba, aztán annál szülök, aki éppen ügyeletes. Így is történt, soha egy vasamba nem került, nem kaptam sem jobb, sem rosszabb ellátást, mint az előző két szülésemnél, úgyhogy utólag is úgy gondolom, hogy helyesen cselekedtem. Szerintem pont ezért fizetem a TB-t.”
Éva mindkét gyerekét ugyanannál az orvosnál szülte, és elégedett volt mindkét esetben mind a terhesgondozással, mind a szülések alatt az orvos hozzáállásával.
“Vizsgálatokra a kórházba jártam, igaz, sokat kellett várnom néha, de nem került egy fillérembe sem, utána mindig beszélgetett velem az orvosom, nagyon megkedveltem őt. Az első szülésem nagyon nehezen ment, de mindvégig emberileg és szakmailag is remekül viselkedett, biztonságban éreztem magam vele, és a kollégái előtt is le a kalappal. Mielőtt hazamentem volna, adtam neki egy zárt borítékot, benne 100 ezer forinttal. Úgy gondolom, kb. ennyibe kerültek volna a vizsgálatok egy magánintézményben, és cseppet sem sajnáltam tőle ezt a pénzt. Kicsit húzódozott, aztán elfogadta. A második szülésem ugyanígy zajlott, utána szintén megkapta a 100 ezret. Cseppet sem bántam meg, szerintem ez teljesen jó volt. Nem kért egyetlen fillért sem, önszántamból adtam, mellesleg azóta is hozzá járok, és rengeteg barátnőmnek javasoltam.”
