Pedig azt gondolhatnánk, hogy a blogok, a Facebook, az Instagram világában már az is tudja, aki egy barlangban lakik, hogy az anyák, akik otthon vannak a pici gyerekeikkel, nem vakációznak, és nem azért szültek, hogy megmeneküljenek a Nehéz Munka világából. Otthon lenni egy anyának a gyerekekkel van olyan nehéz munka, mint eltölteni egy irodában nyolc órát, a felelősség pedig akkora, hogy stresszben simán lekörözi ez a munkakör egy bank igazgatójáét.
Anna Strode teljesen jogosan akadt ki, amikor az egyik képe alá, amit egy edzéséről osztott meg az Instagramon, azt kommentelte egy “jóakarója”, hogy így könnyű edzeni, hogy otthon van és nem kell dolgoznia. Strode arról vált többek között híressé, hogy villámgyorsan visszanyerte szuper alakját a szülés után, mert úgy végezte edzéseit, hogy ikerfiait használta súlyzónak. A célja nem a magamutogatás, hanem hogy motiválja az anyukákat, hogy otthon is tehetnek magukért a gyerekeik mellett. Ebbe rondított bele ez a kommentelő, amire Strode alaposan visszaválaszolt egy posztban, leírva egy napját.
“Múlt héten valaki olyat kommentelt az egyik képem alá, amit nagyon a szívemre vettem. Mélyen érintett, bár igyekszem mindig pozitív maradni, mégis megbántott. Gyakorlatilag azt mondta, hogy »Bárcsak én is otthon maradhatnék egész nap edzeni a gyerekeimmel ahelyett, hogy DOLGOZNOM kellene.« Dolgozni?! Szerinted én nem dolgozom? Azt hiszed, hogy itthon ülök egész nap és malmozom? Gondolod, hogy a két 22 hónapos totyogóm csak úgy hagyja, hogy feltett lábakkal üldögéljek, miután végeztem a reggeli edzésemmel? Azt hiszed, hogy kicsattanok az energiától, miközben egy új babát várok, és mindent megteszek, hogy az ikerfiaimmal minden rendben legyen?! Csak hogy tisztába tegyük a dolgokat… Naponta 20-30 percem van edzésre. Néha húszszor is megállok közben, hogy felszedjem a játékokat, ételt adjak, megállítsam a hajhúzásokat, szétszedjem a veszekedő ikreket.
Máskor annyira elfoglaltak vagyunk, vagy a fiúk olyan nyűgösek – lásd a fotón –, hogy annyi edzéshez jutok csak, hogy csinálok pár guggolást, fekvőtámaszt mialatt esznek, vagy amíg gyakoroljuk az új szavakat, amiket tanultunk. Az az egy biztos, hogy NEM edzek egész nap. A napjaim azzal telnek, hogy kakis pelenkákat cserélek, hisztiket kezelek, autókkal játszom, ételt készítek, amiket a fiúk a földre borítanak kóstolás nélkül, sétálunk, hogy kifárasszam őket, próbálok altatni, igyekszem megtanítani két kis embernek, hogy mit jelent az osztozkodás és miért nem jó egymás megharapása, hajhúzása, karmolása vagy lökdösése, erődöket mászok meg fel-le, amiket soha nem kellett volna játszótérre tenni, mert olyan veszélyesek, éneklek, háromszor porszívózom egy nap, mert minden kaját, amiért keményen megdolgoztam, szétszórnak, ja, én még nem is említettem az állandó harcot, hogy folyamatosan közbe kell lépnem, mert az ikrek nem játszanak ám el egymással békében és nem szórakoztatják egymást. Talán az idősebb ikrek már elvannak magukban – legalábbis remélem –, de az enyémek még nem tartanak ott, szó szerint nem vehetem le róluk a szememet.”
