Senki sem említi, milyen magányos tud lenni az anya, amikor újszülött babával van otthon, pedig ha valaki előre szólna, máris nem lennél annyira egyedül abban a tudatban, hogy több millióan érzik ugyanezt a saját babájuk mellett. Gemma Hartley újságíró a saját élményeit írta meg erről az időszakról nagyon szívhez szólóan:
“Amikor hazavittem az újszülött babámat, ezernyi érzés keringett bennem: izgatottság, öröm, félelem, csodálat, de csak egy érzés maradt velem azokban az első hetekben egyfolytában, a magány. A munkám során állandó kapcsolatban voltam más nőkkel, folytonos eszmecserében voltunk az élet nagy kérdéseitől kezdve a ruhák mosásáig mindenről. Mindig voltak körülöttem emberek, aztán hirtelen ott voltam otthon egy újszülöttel, és nem voltam felkészülve rá, hogy mennyire hiányozni fognak a felnőtt kapcsolatok, és milyen kevés jut majd belőlük.
Azt gondoltam, hogy majd kitart a barátok babalátogatós kedve, de a kötelező körök után elhalt az érdeklődés. Tudom, hogy a családom és a barátok is teret akartak csak hagyni nekem, hogy belerázódjak az anyaságba, de nekem arra lett volna szükségem, hogy valakivel együtt legyek, beszélgessek, hogy újra önmagam legyek.
Úgy éreztem, mindenki elfelejtett.
A férjem sem tudta enyhíteni a magányomat, nem tudtunk beszélgetni igazán, mert amikor hazajött a munkából, átadtam neki a babát, hogy el tudjak menni zuhanyozni és kicsit rendbe tenni magam. Sokszor olyan fáradt voltam egy-egy nap után, hogy nem is tudtam tisztán gondolkodni, nemhogy beszélgetni a férjemmel, ha pedig mégis volt energiám, akkor meg úgy éreztem, nem tudok miről beszélni. A napjaim pontosan ugyanúgy teltek, nem voltak friss híreim vagy ügyfeleim, akikre panaszkodjak, sem olyan teljesítményem, amivel eldicsekedjek.
Bárcsak jobban felkészített volna valaki erre a magányosságra, vagy legalább tudtam volna, hogy idővel könnyebbé válik. Megnehezítettem a saját életemet azzal, hogy nem kértem segítséget abban, amiben tényleg szükségem lett volna rá: hogy beszélgessen valaki velem. Úgy éreztem, elzárva kell maradnom, mert ezt kell tenni, ha baba születik. Otthon kell maradnod és kötődni. Minden pillanatot kiélvezni. De az igazság az, hogy egy idő után kicsit unalmassá válik, hogy egész nap egy újszülöttben gyönyörködj, és beszélj hozzá.
Furcsa érzés, hogy egyedül vagy, pedig folyamatosan van veled egy másik emberi lény. Elszigetelve éreztem magam abban az első pár hónapban, még az is felmerült bennem, hogy lehet, hogy hibát követtem el, amikor gyereket vállaltam. Imádtam a babámat, de nem szerettem azt, amivé az életem vált. Szerencsére idővel a magány megszűnt, ahogy egyre bátrabb lettem, és elkezdtem mindenfelé vinni a gyermekemet magammal. Így már könnyebben tudtam újra találkozni a barátaimmal is. Ahogy egyre nagyobb lett a babám, úgy lett egyre kommunikatívabb, amitől az anyaságom is sokkal örömtelibbé vált. A közösség egy anyának létfontosságú, amikor otthon van a gyerekével, mert nehéz egy újszülöttet gondozni, de még nehezebb a teljes magány érzését elviselni.”
