Pintér Luca újságíró és Kálló Péter fotográfus három hónapon át követték két ilyen anya és újszülöttjük sorsát. “Sokan foglalkoztak már az anya-gyerek körlettel a sajtóban, de ez a szempont engem sosem érdekelt” – mondja Luca. “ÉN akartam ott lenni, és tudtam, hogy mi másként mutatjuk meg ezeket a sorsokat.”
Újdonság a videó is: kamerát ritkán engednek be oda. Most viszont filmre került Éva és Hajnalka története. Éva harmincegy éves, tanult nő. Első bűncselekményes, jelenleg előzetes letartóztatását tölti droggal kapcsolatos ügy miatt. Második gyermekét hozta világra bent. “Ő az a kategória, aki rosszkor volt rossz helyen” – mondja Péter. Hajnalka hátrányos körülmények közül jön, olyan helyről, ahova “legfeljebb a mentő megy ki, de a védőnő már nem” – meséli ő maga. Szinte örül, hogy olyan intézményben szülhet, ahol folyamatosan figyelnek rá, az állapotára. Ő vagyonellenes cselekményért és testi épség megsértéséért ül, de “ez nem is olyan fontos” – mondja Kálló Péter, merthogy ők nem igazán akartak azzal foglalkozni, ki miért bűnhődik, elsősorban a babákra fókuszáltak. A kérdésre, hogy milyen életindítás lehet az, ha az ember személyi igazolványában mindörökre az szerepel: születési helye: Tököl.
Luca és Péter Hajnalka szülését is végigkísérték, bár ezt elintézni nem volt egyszerű. “Minden követ megmozgattunk azért, hogy ott lehessünk” – mondja Luca.
Amikor aztán közeledett a szülés időpontja, huszonnégy órában ugrásra készen álltak, bekapcsolt telefonokkal, teletankolt kocsival. Egy vasárnapi napon, éjjel fél kettőkor jött a hívás: “jön a baba”. A többit láthatjátok a videóban…
Az így született csecsemők (évi tizenöten-húszan) legfeljebb egy évig maradhatnak az édesanyjukkal, ami borzasztó kevés, de még mindig jobb, mint a korábbi helyzet, amikor legfeljebb hat hónapos lehetett ez az időszak. “Legalább nem azonnal veszik el őket” – mondja Luca. Mert igaz, hogy itt börtönben vannak a kicsik, nem mehetnek ki a játszótérre, mint bármelyik gyerek, de legalább az édesanyjukkal élnek, aminél nincsen fontosabb három év alatti korban. “És azért a kecskeméti anya-gyerek részleg nem egy sopronkőhidai fegyház” – mondják az alkotók. – “Annyiban emlékeztet börtönre, hogy kémlelőnyílás van az ajtókon, amik persze zárva vannak.”
Péterék szeretnék követni a két kisgyerek sorsát, megmutatni, hogy “vannak ilyen körülmények közt felnövő gyerekek is, akik eleve hátránnyal indulnak az életben”.
