Pedig de, nagyon is számít, testi erőszak a fenékre csapás, pofon, tockos, rángatás és rázás is. Általában ezek társadalmilag abszolút elfogadott büntetőeszközök a gyereknevelésben, akkor jutnak el idáig a szülők, amikor már úgy érzik, nincs semmi a kezükben, amivel rávehetnék a gyereket, hogy abbahagyja, amit épp csinál, vagy azt tegye, amit a szülei szeretnének tőle. Körbekérdeztem a környezetemben élő anyukákat, hogy név nélkül árulják el őszintén, meg szokták-e ütni a gyereket, a válaszokból pedig az jött le, hogy:
“Rácsapok a gyerekre, de az nem olyan, mintha megverném.”
Az egyikük például a másfél éves gyerekének szokott a fenekére csapni: “Nem komolyan ütöm meg, csak rácsapok a fenekére, amikor valami életveszélyes dolgot művel, húzza a kutya fülét, vagy ha épp hisztizik. Ott van a pelenka a fenekén, úgyhogy biztos nem okozok fájdalmat vele.” A másik anyuka azt mondta, hogy ő csak a gyerek kezére szokott rácsapni: “Volt már párszor, hogy ráütöttem a kezére, mert összefirkálta a falat filccel, vagy amikor egy teljes tubus fogkrémet kent szét a fürdőben. Annyira dühös voltam, és úgy éreztem, nem elég, ha csak annyit mondok, hogy ezt nem szabad csinálni.”
A harmadik pedig arról számolt be, hogy néha tehetetlenségében a dackorszakos 3 éves kislányát megfogja a vállánál, és erőteljesen megrázza, mert nem bírja máshogy kizökkenteni a hisztiből. “Amikor elborul a lányom agya, és csak ordít, akkor tehetetlen vagyok, és nem tudok mást tenni, mint hogy egy idő után alaposan megrázom, hogy térjen észhez. Olyan ilyenkor, mintha elmennének neki otthonról, nem tudok rá hatni szavakkal, nem megy át egyszerűen a mondanivalóm. Tudom, hogy nem jó megoldás, utána mindig rettenetesen érzem magam, de amikor hisztizik, akkor az én idegeim is pattanásig feszülnek.”
Nem ítélkezni akarok az anyukák felett, sőt megértem az indulatokat, minden anyának vannak olyan pillanatai, amikor a legszívesebben bevágná a sarokba az egész anyaságot gyerekestül, mindenestül.
Mégis muszáj, hogy legyen annyi önuralmunk, hogy nem bántjuk a gyerekeinket, mert rengeteget árthatunk nekik még azzal a társadalmilag oly elfogadott fenékre csapással is. Egy 2009-es tanulmányban már kimutatták, hogy a fizikai büntetés akár még a gyerek szürkeállományának csökkenéséhez is vezethet, azaz az agyi fejlődést jelentősen befolyásolhatja. Ennél pedig mégis csak jobb ötletnek tűnik inkább más eszközökkel nevelni a gyereket, kihagyva a testi erőszakot.
De ha nem is megyünk ilyen messzire, hogy az agyfejlődésben milyen szerepe van az erőszaknak, akkor is van pár olyan következménye a testi fenyítésnek, amit józan ésszel is kikövetkeztethetünk, és nem akarjuk rá megtanítani a gyerekeinket.
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
1. Az erősebb ember dönti el, hogy mi a jó
A gyerek valami rosszat csinál, tehát rácsapsz, ezzel pedig azt üzened, hogy a nagyobb és erősebb emberek döntik el, hogy mi a jó és mi a rossz. Gyerekkorában persze még úgy van, hogy apa és anya tudják jobban, mit a jó neki, mégsem akarjuk, hogy ne tudja majd eldönteni felnőve ő maga, melyik a jó és melyik a rossz út. Sőt azt sem szeretnénk, hogy olyan ember váljon belőle, aki mindig egy erősebbet, határozottabbat választ maga mellé, aki megmondja neki, mit kell csinálnia. A fő cél elvileg az, hogy önálló felnőtté váljon, az pedig nem megy, ha kicsi korától arra van kondicionálva, hogy az erősebb a főnök.
2. A nagyobbak megüthetik a kisebbeket
Azt üzened az ütéssel, hogy az idősebb és nagyobb testű embereknek joguk van ahhoz, hogy a fiatalabbakat és kisebbeket bántsák. Akkor pláne összezavarja a szülő ezzel a gyereket, ha azért üti büntetésből, mert megütött valakit. Mi történik majd, ha az ilyen gyermek felnő, és nagyobb lesz a szüleinél? Visszaüt?
3. Erőszakkal meg lehet oldani a problémákat
Az elfenekelés azt is megtanítja a gyereknek, hogy az erőszak elfogadható módszer arra, hogy megoldjuk az életünkben felmerülő problémákat. Hiszen azt közvetítjük, hogy “ha nem tetszik, amit csinálsz, megütlek.” Az is kialakulhat akár ebből a hozzáállásból, hogy később az osztálytársait bántalmazza, ha nem úgy viselkednek, ahogy szeretné.
4. Valami baj van a gyerekkel
A gyerek szemében a szülők a védelmezők, akik azért vannak, hogy az oroszlánoktól és egyéb fenevadaktól megvédjék. Így számára, ha épp a védelmezőitől érkezik a fizikai erőszak, sokkal nagyobb sokkot jelent, mint ha csak egy kortársa csapja fejbe a homokozóban a lapáttal. Mivel kicsi korukban a gyerekek még nem képesek a szüleiket hibáztatni, ezért rögtön önmaguk ellen fordulnak, azt hiszik, hogy velük van a baj, amiért ilyen bánásmódot érdemelnek. Az önbizalom törékeny dolog, és ha azt szeretnénk, hogy sikeres felnőtté váljon a gyermek, akkor nem szabad a fenekelésekkel elültetni benne a gondolatot, hogy nem stimmel vele valami.
5. Nem bízhat benned
Nyilvánvaló, hogy ha megüti a szülő a gyereket, akkor nem azt fogja magában gondolni az a gyermek, hogy mennyire szeretik a szülei. Inkább valamiféle értetlenség, majd harag, megalázottság követi az ütést. A fizikai erőszak az alapjaiban rengeti meg a szülő és a gyerek közötti bizalmi viszonyt, mert a gyerek abban hisz, hogy a szülei azt teszik, ami a legjobb neki. Márpedig az, ha fájdalmat okoznak, akkor megkérdőjeleződik benne ez a mélyen gyökerező hit, és lerombolhatja a bizalmát.
6. Nem fog tisztelni
Ha belegondolsz, hogy kik azok az emberek körülötted, akikre hallgatsz, akiknek kikéred a véleményét, akiket tisztelsz, akkor nem azok jutnak eszedbe, akik érzelmileg vagy fizikailag beléd rúgtak már párszor. Ugyanez zajlik le a gyerekben is, nem tiszteletet, csak félelmet ébreszt benne a testi fenyítés, márpedig félelemből jó kapcsolatok és jó döntések még sosem születtek.
7. Jobb, ha hazudik, hogy elkerülje a fenekelést
Nem arra tanítod, hogy mindenáron elkerülje a helytelen viselkedést, hanem inkább arra, hogy mindenáron titokban tartsa előtted, hogy mit csinált, hogy nehogy kapjon érte egy pofont. Ez még nem akkora gond, amikor csak olyan horderejű hazugságokról van szó, mint hogy ki rajzolta össze a falat, de amikor nagyobb lesz, akkor komoly bajba is keverheti magát, amiről jobb lenne, ha tudnál.
Igen, régen, a nagyanyáink korában talán még az volt a szokás, hogy kapott egyet a gyerek a fenekére, fejére, hogy megneveljék, de szerencsére nemcsak a technika terén történt azóta hatalmas fejlődés, hanem a gyereknevelésben is. Már jóval több eszköz van a kezünkben, amivel kiválthatjuk a fizikai erőszakot, tudjuk, hogyan kommunikáljunk a gyerekeinkkel, hogyan hassunk rájuk a pszichológia segítségével és hogyan ne üssük meg őket akkor sem, ha már nagyon viszket a tenyerünk.
