Baba

Az utcán szült meg a 17 éves lány, mert nem fogadta a kórház

Az indiai tinédzser teljesen magára maradt, miután kiderült, hogy gyermeket vár. Szülei és barátja elfordultak tőle, az utolsó pillanatban ráadásul még a kórház is elutasította.

Miután a 17 éves indiai lány közölte szüleivel, hogy várandós, a szülei kitagadták őt a családból. A kamasz lánynak ki kellett költöznie a családi otthonból, ezt követően hónapokig, egészen a szülés napjáig az utcán élt – írja a Daily Mail című brit bulvárlap. A szülés végül hétfőn indult meg, csakhogy a vajúdó lány hiába kereste fel a helyi kórházat…

Az orvosok közölték vele, hogy felnőtt kísérő nélkül nem fogadhatják őt. Azzal érveltek, hogy a gyámja nélkül nem vállalhatnak felelősséget a fiatal lányért, aki ezután nem tehetett mást, visszament az utcára. Végül másnap hajnalban, a kórháztól alig harminc méterre hozta világra a gyermekét.

Az utcán szült meg a 17 éves lány, mert nem fogadta a kórház

A brit lapnak egy szemtanú elmondta, többen is próbáltak segíteni a fiatal lánynak: volt, aki útakadályokat épített köré, nehogy valaki véletlenül elüsse. Más a kórházba rohant segítségért, ám ugyanolyan elutasítást kapott, mint korábban a lány. Végül a kórház azután fogadta be anyát és gyermekét, hogy nők egy csoportja rávette őket.

A fiatal lány és gyermeke a kórházból egy női menedékházba kerül majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top