A kutatók szerint túl sokat várunk el a pici gyerekeinktől

K.G. | 2017. Szeptember 02.
Egy nemzetközi kutatásból derült ki, hogy a szülők többsége azt gondolja, hogy a totyogó gyermeke jobban tudja kezelni az érzelmeit, mint azt az életkora indokolná. Azaz túl sokat várnak el a gyerekeiktől.

A dackorszakos háromévesek egyértelműen a világ legérthetetlenebb lényei, amikor egyszerűen bármit csinálunk, csak sírnak, toporzékolnak, és újra meg újra ugyanazt hajtogatják. Például azt, hogy márpedig nekik kell az a csokoládé. Ilyenkor nézünk rájuk elképedten, hogy miért nem szedik már össze magukat, hát igazán megérthetnék, hogy ez nem akkora ügy, hogy csak ebéd után ehetnek csokit, nem éri meg ez a nagy balhé.

Egy új tanulmány szerint, amit a Zero to Three csoport készített, ilyenkor túlbecsüljük a gyerekeink önkontrollra való képességét. Matthew Melmed, a csoport vezetője szerint:

Ha irreális elvárásokat támasztunk a gyerekeinkkel szemben, azzal az egészséges fejlődésüket hátráltatjuk ahelyett, hogy támogatnánk őket, és minimalizálnánk a dackorszakkal járó stresszt. Például, ha a szülő azt gondolja, hogy nagyobb önkontrollra képes a gyereke, mint amekkorára valójában, az oda vezethet, hogy a szülő frusztráltabbá válik, és hajlamosabb lesz büntetni a gyereket ahelyett, hogy segítőkészen állna hozzá.

A következőket találták a kutatás során:

Ezzel szemben az igazság:

Melmed szerint az első három évet úgy kellene felfognunk, mint a tanítás, nem pedig a büntetés éveit. Amikor a szülőknek reális elvárásaik vannak a gyerekük felé, akkor sokkal érzékenyebben és hatékonyabban tudnak reagálni a konfliktushelyzetekre. Úgyhogy türelem, kedves szülők, a gyereknek sem könnyű elviselni a saját érzelmi viharait, segítsétek át a dackorszakon.

Exit mobile version