Baba

Kreatív megoldások icipici babaszobára

Nem minden babának jut a lakásban hatalmas szoba, sőt valószínűleg többségben vannak azok a családok, ahol nincs 30 négyzetméternyi gyerekszobának hely. Ilyenkor a szülők minden kreativitásukat előveszik, hogy a pici szobában otthonos babaszobát rendezzenek be.

A jó hír, hogy a pici babának szerencsére még nincs szüksége nagy térre maga körül, a szobából a legfontosabb számára, hogy legyen egy kuckója, ahol aludhat. Vannak a következő megoldások között olyanok, amikhez nagyobb anyagi ráfordítás kell, mert speciális ágyat beszerezni a babának nem olcsó mulatság, de azért mégis érdemes megnézni, milyen kreatívan használhatjuk ki a teret egy kicsi szobában.

A bemutatott szobákat jellemzően egy kis gardróbból alakítottak ki, hívjuk is inkább alvókuckónak, mert túlzás szobaként utalni rájuk. Az első két megoldásnál a szülői hálóban bontották ki a beépített szekrényt, ide tették be a kiságyat és pár tárolásra alkalmas bútordarabot. Ha pedig annyi hely sincs, hogy egy beugrónyi külön helye legyen a kicsinek, akkor a képek között találunk több olyan hálószobát, amelyben egy talpalatnyi helyet szorítottak a babának úgy, hogy kellemes, kuckós környezetben növekedjen kedvére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top