Nem volt könnyű nyara a kanadai Williams-tó mellett élő Lynn Emerynek és többi kismama társának. Egy a lakóhelyükön átvonuló tűzvész miatt evakuálni kellett az ott élő embereket. Ez önmagában sem jó dolog, pláne akkor, ha mindjárt szülsz. Lynn ekkor már nyolc hónapos terhes volt.

Lynn Emery Forrás: Amy Lynn Emery
„Minden előre megtervezett szülési terv ment a kukába, mikor kiderült, hogy el kell hagynunk az otthonunkat. Az egész szülés dolog amúgy is teljesen félelmetes volt, hát még így” – mondta a kismama.

Emery kisfia, Carver Forrás: Amy Lynn Emery
Lynnék babája augusztusban született meg, de nem ő az egyetlen bébi, aki ilyen nehéz körülmények között született. Rajta kívül még harminc másik evakuált anyuka adott életet gyermekének ebben az időben.

Forrás: Laureen Carruthers Photography
A „vad utazás” emlékére Emery fotózást szervezett, melyen a 31 baba látható.