Baba

Nyílt levél a lánynak, aki nem adta át a kismamának a helyét a buszon

A következő jelenet játszódott le a buszon a minap az orrom előtt. Tömeg, fiatal lány ül, kismama nagy hassal megkéri, hogy adja át a helyet, mire a válasz: „Van két lábad, de ha annyira ülni akarsz, vitesd autóval a segged.”

Neked írom a levelet, te tizennyolc körüli lány, akinek a szájából a fenti mondat elhangzott. Nagyon nagy tévedésben élsz, segítek, hogy megértsd a helyzetet, amit annyira rosszul kezeltél. A kismama hasmérete alapján már volt legalább 8 hónapos terhes. Az egy dolog, hogy ilyenkor azért már elég nehéz a baba, de ettől még persze tud állni az anyuka a két lábán, hiszen nem mozgássérült. Csakhogy – majd meglátod, amikor gyereked lesz – amikor ilyen nagy hassal kell közlekedni, akkor megváltozik a test egyensúlya, sokkal ingatagabbá válik. 

A busz márpedig ráz, nagyokat fékez, veszélyes üzem, amikor egy kisbabáról van szó.

Az a baj, hogy te addig láttál ki a fejedből, hogy egy idegen el akarja tőled rabolni a kényelmes, előmelegített helyedet. Lehet, hogy fáradt voltál, lehet, hogy fájt a lábad, nem tudhatom, hogy miért akartál annyira ülni, de az a helyzet, hogy bármi is legyen a problémád, nem nagyon vetekedhet azzal, hogy egy baba életét kell megóvni ilyen helyzetben. Ugyanis nem azért kell egy terhes nőnek leülnie, mert baja lenne a lábának vagy mert kényeskedik, hanem azért, hogy egy hirtelen kanyarnál vagy fékezésnél ne essen hasra, ne vágódjon neki a kapaszkodónak vagy ne álljon bele a hasába valaki másnak a könyöke a nagy tömegben. Merthogy ez mind végzetes lehet a babának.

Nyílt levél a lánynak, aki nem adta át a kismamának a helyét a buszon

Most mondhatod, hogy mi közöd neked más babájához, de pont annyi közöd van hozzá, hogy nem akarhatod, hogy a lelkeden száradjon, ha egy magzatnak baja esik. Megéri annyira őrizni a helyedet a buszon, hogy kockáztatod egy baba életét? Nem hiszem. Hacsak nem épp törött lábbal vagy kemoterápiás kezelés után rosszulléttel küzdve zötykölődsz a buszon, nem nagyon tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy neked nagyobb szükséged legyen az ülőhelyre, mint egy terhes nőnek.

Nem is arra kérlek, hogy legyen benned empátia, mert ahhoz már késő, ha egy ilyen mondat elhagyta a szádat, akkor valószínűleg a szocializációd folyamán sérültél, és már nehezen lenne helyrehozható a kár. Inkább csak arra kérlek, hogy gondolkodj legközelebb, ha terhes nőt látsz és megszólalsz. Nehéz, tudom, de hasznos, ha néha átgondolod a szavaidat, mielőtt elhagyják a szádat, és felméred a tetteid következményét. Talán a következő kismamával vagy kisgyerekkel előzékenyebb leszel, ha szem előtt tartod, hogy neked csak kis kényelmetlenség, de nekik a testi épségük a tét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top