Nem gondolom, persze, nem, hogy a sors is csak engem ver, és úristen, de iszonyú nekem, és ennél már rosszabb nincs is, és a világ összes nehézségét én viselem, szóval nem erről van szó, de néha annyira idegesít, ha megkérdezik, hogy egy gyerekkel meg mitől lehetsz fáradt. Nem tudom, basszus, talán túlérzékeny az idegrendszerem, és görnyedt vagyok, meg rossz teherbírású és szerencsétlen, de lehet, hogy nem, és nem is olyan egyszerű dolog egy gyerekkel lenni. Ó, igen, tudom, egyszer próbálnám kettővel vagy hárommal, megismerném a magyarok istenét, persze.
De azért úgy gondolom, hogy a háromgyerekesek egyszer próbálnák hattal vagy héttel, hú, hát visszakívánnák azt a hármat. A hatgyerekesek meg tízzel, a tízgyerekesek meg örüljenek, hogy nem kell az egész pereputtyal menekülniük egy háborús övezetből, és nem most lövik őket szerteszét, nem bunkerben élnek, a menekülők meg örüljenek, hogy gyermekeik közül három nem féllábú, béna, sérült, szüleik pedig nem gyógyíthatatlan betegek, apjuk nem ül börtönben.
Szóval viszonyítok én, csak néha elegem van a viszonyításból.
Egyébként pedig elismerem, igen, nekem is egyszerűbb lenne mindent szervezni, ha csak magamra kellene gondolnom, ha nem kellene belekalkulálnom a gyerekprogramokat, szóval le tudom passzolni a lenézést, hiszen valóban nehezen tudom elképzelni a teljes fáradtságot gyerek nélkül, de azért el tudom. És nem rinyálni szeretnék egész nap, csak hagy legyek már fáradt munka mellett, hagy ne kelljen már azt hallgatnom, hogy ez igazán semmiség.
Hajnalok hajnalán kelek a közintézmények és persze a munka miatt, és nem két gyereket viszek oviba-isibe, csak egyet, de azt igen. Végigtrappoljuk az utcákat, néha futjuk a kilométereket, hogy időben odaérjünk, nehogy legyen nemulass. Aztán nyomom a munkát, aztán rohanok érte megint, és tudom, hogy két gyerek sokkal durvább, de legalább szórakoztatják egymást (nyilván kivéve, amikor nem), ám egy gyerek iszonyúan tud unatkozni egyedül, és egy idő után játszópajtást kell találni/szervezni neki, és jön még a főzés, mosás, fektetés, alvás. Nyilván csak az élet, de akkor az élet fáraszt el. Nem gondolom, hogy ez a világ vége, de azért vegyük végig, miért nem olyan egyszerű egyetlen kicsit sem elkalauzolni a világban.
Tökre unja magát
Először is megköszönöm, ha nem jössz azzal, hogy akkor nosza neki testvért. Ezt a kört most hagyjuk ki, jó? Lényeg, hogy nem minden gyerek foglalja le magát, hiába van körülötte rengeteg játék, így viszont szinte nonstop foglalkoztatni kell, ami elég nagy meló. Amikor kicsi, gyakran még arra sincs idő, hogy az ember megfőzze a gyerek ebédjét, nem hogy elmenjen vécére, mosakodjon, ruhát cseréljen vagy egyéb luxustevékenységeket végezzen. És persze tök jó folyamatosan beszélni hozzá, beszélgetni vele, megnézni a cicát tizenötször, a kutyás képeket hússzor, de valljuk be: öt-hat óra ilyesmi után már csak a legóvónénilelkűbbek nem merülnek ki totálisan és áhítoznak elképesztően egy értelmes, felnőtt emberi szó, öt perc egyénileg eltöltött pisiszünet, tíz perc zuhanyzás és egy korty saját időben megivott kávé után. Másik megoldás persze, hogy gyerektársaságot szervezünk, esetleg összeállunk más anyukákkal, ami egy fokkal jobb, de nem mindig kivitelezhető. Később aztán már csak délután kell kitalálni a megfelelő programot, amellett, hogy úszni, fejleszteni, mozogni hurcolja az ember, ami könnyebb egy kicsit, de nem mindig sokkal.
Részlet a Mielőtt felébredek című filmből
Ugyanannyit lehet érte aggódni, mint kettőért
Nem tudom, hogyan van, hogy kettőnél duplává válik az aggodalom, vagy megmarad a mennyisége, de egy gyerekért is simán szétparázza magát az ember. Nem kell, nem kell? Jó, hogy mindenki ezt mondja, ettől függetlenül ez nem múlik el csettintésre. Lehet aggódni, hogy rosszul esik, és mehetünk az ügyeletre, hogy elkap valami betegséget, hogy nem eszik eleget, hogy ismeretlen betegség támadja meg, hogy az oviban történik valami váratlan, hogy meglát valamit, ami nem neki való, hogy bántják a többiek, bármit. Az ember szétcincálhatja az összes idegszálát egyért is.
Semmi támogatás
Szinte a nullával egyenértékű támogatás jár egy gyerek után, főleg, ha már a családi pótlékról beszélünk csak, szóval arra építeni, hogy az bárminemű segítséget jelent, teljesen értelmetlen. A pénz, amit kapunk, nagyjából egy heti élelmére elég úgy-ahogy. Vagyis mintha ez az egy nem számítana: csak a kettő meg a három érvényes vajon? Pedig hát ő is van, tessék, kérem, itt áll, de ezt nem nagyon veszik figyelembe, így pedig anyagilag is nehezebb a helyzet, és ezt nem könnyíti meg az sem, hogy sok nő egyedül, segítség nélkül neveli az egyetlenjét.
Szóval mindenki láthatja, hogy nem megy ez csak úgy, egyszerűen, mint a szorzótábla. Ezek után lehetne kérni, hogy ne szóljon be senki az egygyerekeseknek?
