Hét év sikertelen próbálkozást követően született egy házaspárnak gyereke, miután egy termékenységi szakértő egyszerű, de hatásos tanácsokkal látta el a szülőket.
A Greater Manchesterben élő 38 éves cégtulajdonos, Nicola Szymanowski és 39 éves férje, Mark négy év alatt mintegy 20 ezer fontot (nagyjából hétmillió forintot) költött mesterséges megtermékenyítésre.
Amellett, hogy a beavatkozások sikertelenek voltak, fizikailag és lelkileg is megterhelték őket. Nicola négy eredménytelen lombikprogramban vett részt, és két vetélése volt. A pár kezdte feladni a reményt, mikor egy szakértő azt tanácsolta nekik, hogy változtassanak az életmódjukon.
Az orvos azt mondta Marknak, hogy hagyjon fel a reggeli bokszedzésekkel, mert a kimerítő edzés hatására a szervezetében endorfin szabadul fel – az izmok helyreállítása miatt –, ez pedig csökkentheti a fogantatás esélyeit.
A nőnek azt tanácsolta, hogy ne használjon parfümöt, mert a benne lévő vegyszerek bekerülhetnek a véráramába. Ezenkívül elhagyták az alkoholt, a koffeint és a finomított cukrokat az étrendjükből, és átálltak a szénhidrátszegény diétára.
A házaspár megfogadta a szakértő javaslatait, és egy sikeres mesterséges megtermékenyítés után 2017 májusában megszületett a kisfiuk, Charlie.
(via Daily Mail)