Kedves anya, aki mindig egyedül van a játszótéren!
Tudd, hogy nem vagy egyedül, nem vagy láthatatlan, mindig látlak, amikor elsétálok a játszótér mellett, és mindig eszembe jut, mennyire magányos lehetsz. Ott álldogál körülötted a többi anya, de senki sem szól hozzád egy szót sem. Ha pedig próbálnál velük szóba állni, akkor arrébb mennek, egy mondattal letudnak, majd feltűnően másfelé néznek, hogy ne érezz késztetést a beszélgetés folytatására.
Ismerem az érzést, voltam a helyedben, amikor úgy éreztem magam a játszótéren, mint aki a hierarchia legalsó fokán áll. Visszajött az összes rossz emlékem az iskolából, amikor kiközösítve éreztem magam, amikor összesúgtak a hátam mögött a többiek és magányosan üldögéltem a padban szünetekben. Volt pár főkolompos, aki megmondta az osztály nagy részének, hogy kit kell szeretni és kit kell utálni, ők meg mentek utána, mint a birkák, mert menők akartak lenni. Pont ez történik az anyukák között is.
Azért van ez, mert hiába válik anyává valaki, attól még nem bújik ki a bőréből.
Az emberekben benne van az a törekvés, hogy mindenáron csoporthoz akarnak tartozni, a csoportoknak pedig mindig van egy hangadója, aki irányítja a többieket. Ha a hangadónak nem vagy szimpatikus, akkor a többiek sem fogadnak el. Nincs veled semmi baj, ugyanolyan értékes vagy, mint bárki más, csak egy ilyen anyukás közegben még inkább felerősödik a külső ingerek hiánya miatt a csoportigény. Tartozni valahová. Titkos kis beszélgetésekben részt venni, amik általában csak arról szólnak, hogy kinek mikor kakilt utoljára a gyereke. Hidd el, még jobban is jársz, hogy kívülálló maradsz, bár tudom, hogy egy pici gyerekkel otthon lenni olyan magányos dolog, hogy még ez is jobb lenne, mint a semmi.
Kegyetlen világ igazából az anyák világa. Ha körbenézel csak pár anyukás Facebook-csoportban, láthatod, hogyan nyírják ki egymást folyamatosan. Hogyan kritizálnak, szólják le egymás nevelési elveit. Minden napra jut egy nagy vihar, amiből valaki biztos úgy kerül ki, hogy rossz anyának érzi magát olyan hatalmas problémák miatt, mint hogy kinek evett kiflicsücsköt a gyereke már egyéves korában, vagy hogy az egyiknek már kétévesen szobatiszta, a másiknak meg még négyévesen is kell éjszakára pelenka.
A játszótéren is hasonlóan működik, megy az adok-kapok, sértődések, egymás gyerekére beszólások.
Ne sajnáld, hogy ebből kimaradsz, sokkal többet ér, hogy nem félreállva trécselsz, miközben a gyereked próbál felmászni a csúszdára, hanem ott állsz mellette és segítesz neki. Hányszor láttam, hogy a hierarchia csúcsán álló játszótéri anyukák nem szaladnak oda a síró gyerekükhöz, mert inkább úgy tesznek, mintha nem is hallanák, csak ne kelljen otthagyni a beszélgetést. Szerintem te sokkal jobban csinálod, hogy inkább a gyerekeddel játszol, aki miatt ott vagy a játszótéren, és nem akarsz csatlakozni mindenáron a bandázáshoz.
De azért ha legközelebb is látlak, bemegyek a gyerekemmel a játszótérre, és biztos, hogy megszólítalak, még az is lehet, hogy szerzünk egymásnak egy jó játszóteres órát. Mert észrevettelek, nem lettél láthatatlan attól, hogy a többi anya ignorál, fel a fejjel, és viseld büszkén, hogy nem tartozol a nyájhoz.
