Baba

„Sokkot kaptam, amikor kiderült, hogy hármas ikreink lesznek” – Két gyereket akartak, hat lesz belőle

A terhesség izgalmas, ikrekkel még izgalmasabb. De mi van, ha a három gyerek mellé egy hármas ikerpár érkezik? Az már maga a fokozhatatlan izgalom.

Nia Tolbert és férje, Robert épp ezt az élményt élte át, amikor megtudták, hogy három fiuk mellé egy hármas ikerpár érkezik. Már második alkalommal is ikreik születtek, de erre a fordulatra azért nem számítottak. Nia először sokkot kapott elmondása szerint, de aztán hamar átváltott a házaspár tervezési üzemmódra, mert egy hármas ikerpár érkezése azért igényel némi felkészülést.

Nia Tolbert a családjával a 25. terhességi héten

Az anya kreatívan úgy tudatta az apával, hogy hármas ikrekkel terhes, hogy három rugdalózót adott neki, amikre az 1, 2, 3 számokat varrta. Az apából elég heves reakciót váltott ki a hír: konkrétan beleszédült, le kellett dőlnie, hogy ne ájuljon el. A kezdeti pánikroham óta már csak azon dolgoznak, hogy minél előbb elkészüljenek minden szükséges beszerzéssel és átalakítással a babák érkezésére.

Sokkot kaptam, amikor kiderült, hogy hármas ikreink lesznek. Alapvetően két gyereket akartunk, csak aztán érkeztek másodszorra az ikrek, így lett három. Utána már nem terveztük, hogy lesz még babánk, de meglepetésként érkezik még három gyerek.

Nia most a 25. héten jár, nemrég tudták meg, hogy mindhárom baba kislány lesz. Úgyhogy amellett, hogy egyszerre három babát kell majd gondozniuk, három fiuk után új kihívás lesz az is, hogy kislányokat neveljenek. Szorítunk nekik, hogy minden rendben menjen, és bent maradjanak a babák a kiírt márciusi időpontig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top