Nem emlékszem az első szülinapi zsúromra, de az utolsóra igen. 13 éves voltam, egy csomó barátom átjött, összezsúfolódtunk a szüleim apró nappalijában, megnéztünk pár filmet és nassoltunk. Az anyukám a konyhában ült és panaszkodott, hogy micsoda felfordulás van, majd kiderült, hogy az egyik vendéggyerek ellopta a karkötőjét. Semmi másra nem emlékszem erről az eseményről. Ezek után nem engedték, hogy több szülinapi partit rendezzek.
Arra is emlékszem, hogy a 12 éves szülinapomon anyukám jött értem az iskolába és hazafelé az autóban átadott egy gyönyörű órát, majd elvitt a plázába sütizni. Életem legjobb szülinapja volt, aminek az emlékét kincsként őrzöm a szívemben. És ha őszinte akarok lenni, ez a legfőbb oka annak, hogy úgy döntöttem, nem rendezek szülinapi zsúrokat a gyerekeimnek.
Ez nem azt jelenti, hogy nem ünnepeljük meg őket a szülinapjukon.
Amikor a legnagyobb gyerekem hatéves lett, onnantól minden szülinapján kiválaszthatott két barátot magának, akiket elvittünk a családdal együtt egy különleges ünneplésre. A szülinapjukon eldönthetik, hova menjünk, milyen kalandot szeretnének velünk átélni. A nap végén együtt tortázunk, majd hazavisszük a két vendéget, az ünnepi vacsorát már magunk között töltjük. Arra jöttem rá, hogy egy nagy szülinapi zsúr otthon a pénztárcánknak és az idegeinknek is sokkal megterhelőbb lenne. Úgyhogy ezt a hagyományt folytatjuk mind a három gyerekünknél.
Persze amikor meghívják őket nagy szülinapi partikba a barátaik, akkor azért megkérdezik mindig, hogy nekik is lehet-e ilyen jövőre. De egyelőre mindig lebeszélem róla őket. Sokkal értékesebb, hogy élményt ajándékozunk nekik a szülinapjukon, mint hogy átjöjjön 10 gyerek, és szétverje a házunkat.
