Lukácsné Dovánszki Éva 1996 decemberében találta meg a törülközőbe csavart újszülöttet a fertőszéplaki templomban.
„Akkoriban iskolában tanítottam és épp szünet volt. Két külföldi férfi rohant az épületbe, szóltak, hogy egy kisbaba van a templomban. A szenteltvíztartó alatt valóban ott feküdt törölközőbe csavarva a gyermek. Ahogy kibontottam, magamhoz öleltem, és éreztem, ahogy a testem melegétől megnyugszik. A mentők pár perc múlva kiértek, és a győri kórházba vitték” – nyilatkozta az asszony a Borsnak most, 21 évvel a történtek után. Akkor férjével készek lettek volna arra is, hogy örökbe fogadják a Kristófnak elnevezett fiút, de nekik már volt gyerekük, így a baba végül egy mosonmagyaróvári párhoz került.
Éva és Kristóf két éve már felvették a kapcsolatot Facebookon, telefonon viszont most beszéltek először. A hívást Kristóf kollégái szorgalmazták. Csak röviden beszélgettek, de Éva reméli, hamarosan személyesen is találkoznak majd.