nlc.hu
Baba
Egy apuka kipróbálta, milyen utolsó idős terhesnek lenni – videó

Egy apuka kipróbálta, milyen utolsó idős terhesnek lenni – videó

A feladat az lett volna, hogy egy teljes napig, „pocakosan” végezze azokat a teendőket, amiket felesége. Már az alvásnál feladta volna a dolgot.

Az amerikai férj, akinek felesége, Linsey épp a terhesség utolsó harmadában jár második gyermekükkel, arra a nem mindennapi feladatra vállalkozott, hogy kipróbálja, milyen érzés utolsó idős terhesnek lenni. A bevállalós apuka a feladathoz egy nagyjából 3,5 kilós medicinlabdát kötött a hasára, és két egykilós súlyt a mellkasára.

Miután megvolt az előkészületekkel, kezdődhetett a próbatétel, aminek az első állomása a fogmosás, majd az éjszakai alvás volt. Ahogy az a kísérletről készült, igencsak érzékletes videóból kiderült, már az első két feladat sem ment minden zökkenő nélkül, de a neheze még csak azután jött.

A férjnek be kellett pakolnia a mosogatógépet, cipőt kellett húznia, reggelizni kellett vinnie kisfiát, majd össze kellett pakolnia a házat „pocakosan.” A nap végére nemcsak hogy alaposan elfáradt, de szó szerint alig várta, hogy lekerüljenek róla a súlyok. „Bevállalnád a terhességet kilenc hónapig?” – tette fel a kérdést a feladatok végén Linsey, mire a férj egyértelműen nemmel válaszolt.

„Még ezt az egy napot sem bírtam ki” – válaszolta, majd bevallotta, a várandósság ebben a formában sokkal nehezebb, mint amilyennek gondolta.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top