Baba

Négyes ikreket szült a 150 centis, 45 kilós anyuka

Három fiú és egy kislány született a picike anyukától, akit még az orvosai is csodának tartanak, hogy ilyen testméretekkel ki tudta hordani a négyes ikreket.

Justina Kopp csupán 150 centi 45 kiló, és most már másfél éve a négyes ikrek anyukája. Az orvosok is azt hitték, hogy nem lesz képes rá, hogy kihordja a négy gyermeket, ám Justina számára, úgy tűnik, nincs lehetetlen. Még a fizika törvényeit is legyőzte a gyerekei kedvéért.

Amikor kiderült, hogy négyes ikreket vár, alaposan meglepődtek a férjével együtt, főleg miután már egy vetélés volt a hátuk mögött. Az öröm mellett persze rögtön megjelent a pánik is, de ez nem tartotta vissza Justinát attól, hogy folytassa munkáját, és álló nap totyogókat kergessen egy bölcsiben. Ami pedig a legszebb az egészben, hogy végig a terhesség alatt kitartott annyira a szervezete, hogy nem jelentkeztek komplikációk és nem kellett veszélyeztetett terhes státuszban bevonulnia a kórházba közben.

négyes ikrek szülés

A szülés napján; Fotó: Justina Kopp

Persze azért nem volt sétagalopp a terhessége: a 26. hétre a babák összeadva egy 40 hetes terhességnek megfelelő súllyal és mérettel rendelkeztek, ami azt jelenti, hogy a terhesség felénél Justinának már akkora volt a hasa, mint másoknak a terhesség végén. Nehezére esett a mozgás, felállni is csak segítséggel tudott, ha éjszaka ki kellett mennie pisilni, és a szülés idejére, a 33. hétre már olyan méretei voltak, mintha 52 hetes terhes lenne.

négyes ikrek szülés

A négyes ikrek; Fotó: Lifetouch Inc.

A terhesség elején még felajánlották nekik az orvosok, hogy csökkentik a magzatok számát a jobb túlélési esélyek érdekében, ám Justináék nem voltak hajlandók választani, úgy érezték, hogy ha négy gyermek fogant meg, akkor mind a négynek szeretnének életet adni. Végül császármetszéssel megszülettek a négyes ikrek, akiknek három hetet még az koraszülött intenzíven kellett tölteniük, ahol komplikációktól mentesen fejlődtek, és végül egészségügyi problémák nélkül haza is engedték őket.

négyes ikrek szülés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top