Mindig is az őszinteség híve voltam. Férjemmel együtt minden gyermeki érdeklődést komolyan veszünk. Nincs kibúvó! Három kiskorúnk összes kérdését megválaszoljuk, még azokat is, amikhez nem igazán fűlik a fogunk. Öt és féléves nagylányomban, hároméves kislányomban és szintén hároméves kisfiamban még akkora az őszinteség, mint ide Lacháza. Persze számtalanszor okoztak ezzel kínos pillanatokat, de én ezt nagyon bírom. Az évek során magyarázatot vártak arra: miért olyan csúnya az a bácsi, aki mellettünk várja a trolit, miért hasonlít a szemben ülő fekete bőrű fiú egy gorillához, vagy hogy én is meghalok-e majd, ha ők már anyukák, apukák lesznek.
És nincs mese: felelni kell!
Csipi lányunk nem volt még két és fél éves sem, amikor egyszerre két kistesót „hozott nekünk a gólya”. Terhességem alatt többször is együtt fürödtünk, minden este ő kente be a hasam, miközben beszélt húgához és öccséhez. Adódott a kérdés: mégis hogy fognak onnan kijönni? Egyszerű volt a válasz, mert császármetszésre készültünk. Na de ő honnan bújt elő? Talán ezt már kicsit nehezebb volt kimondani, de nem kerteltem: „te a punimon bújtál ki”.
Ezzel le is tudtuk a „járat-rendszertant”, persze akárhányszor elhaladtunk a kórház előtt, Csipi sosem felejtette el megjegyezni: „itt bújtam ki a punidon”. És mindegy, hogy autóban ültünk-e vagy a tömött trolin. Nagycsoportosként ma már szemérmesebb: nem szereti, ha az apukájával gyors csókot váltunk, és szerinte „fúúúj”, ha egy lány és egy fiú szereti egymást. Titkos szerelme az oviban viszont hónapok óta van. Számítok a folytatásra, és azt vallom: kell is ezekről beszélgetni, ha nekünk szegezik a pőre kérdést.
De hogyan? Mit mondjuk? És mennyit? Hogyan kezdjük el? Egyáltalán van-e szükség szexuális felvilágosításra egy ovis korú gyereknél?
Deliága Éva gyermekpszichológussal beszélgettem ezekről a sokszor még felnőtteknek is kínos kérdésekről:
Nagyon is szükséges. Az a szerencsés, ha a szexuális felvilágosítás már nagyon kis korban megkezdődik. Hároméves koruk előtt már elengedhetetlen, hogy tudják: honnan jön a pisi, honnan a kaki. Legyenek tisztában saját testükkel. Tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy hol a könyöke, melyik a bokája, és ugyanilyen természetességgel meséljük el nekik: a lányoknak punija, a fiúknak kukija van. Mire használjuk ezeket a testrészeinket, miért más anya cicije, miért van fenekünk? Magától értetődő, hogy olykor látják anyát, apát vagy a testvérüket ruha nélkül. De az említett kérdéseket úgyis megkapjuk egy-egy közös fürdés vagy egy terhesség alkalmával. Az a legjobb, ha nem direkt módon, nem állandóan, mégis folyamatosan benne van a levegőben ez a téma.
Tudtam, hogy egyszer már nem lesz elég a „kijövetel”, szembe kell néznem a „bemenettel” is. Csipi néhány hete, az esti meseolvasás kellős közepén, mint derült égből villámcsapás tette fel a kérdést: „De hogy mentünk oda be?”. És csak nézett rám felhúzott szemöldökkel, kikerekedett szemekkel, én pedig éreztem, hogy itt most vége az esti mesének. Faarccal próbáltam szavakba önteni: milyen régóta szeretjük egymást az apukájával, újra elmeséltem első találkozásunk napját, bevallottam néhány félszeg csókot, húztam-halasztottam, hátha mégis csak jobban érdekli az esti mese, mint ez az elcsépelt méhecske-virág sztori.
De nem. Tudni akarta: hogy ment be a pocakomba ő és a két testvére?
Hadováltam romantikus szerelemről, szoros ölelkezésekről, és igyekeztem lezárni a témát azzal, hogy apa icipici része átvándorolt az én testembe, ott találkozott az én icipici részemmel, majd összefonódva nőni kezdtek. Úgy láttam, megelégedett a válasszal, s már olvastam is tovább a „Minden egér szereti a sajtot” ötödik részének harmadik bekezdését, mire közbevágott: „De milyen része vándorolt át hozzád? És hova?”.
Csipi tovább pillázott hatalmas kék szemeivel, én pedig éreztem, hogy itt aztán ma este nem lesz több „Minden egér szereti a sajtot”. Hebegtem-habogtam, akár a közgazdaság szigorlaton, mekegtem-makogtam, mint amikor geometriából feleltem, öööztem, ismételgettem, hogy „izé, hát tudod”. Furcsa, de zavarban voltam. Nem a téma okán, inkább az időzítés miatt. Váratlanul ért a felelés. De végül csak-csak meglett az elégséges, és a lehető legnagyobb természetességgel értünk a nem mindennapi esti mese végére.
A gyermekpszichológus szerint fontos, hogy a szexuális felvilágosításból egy hosszú folyamat kerekedjen. Lehetőleg ne a 7-es buszon, hanem nyugodt körülmények között próbáljunk meg válaszolni ezekre a kérdésekre.
Ez ne egy egyszeri nagy leültetés legyen, ahol aztán mindent a gyerek fejére zúdítunk beleértve a részletes biológiát is. Az a jó, ha ebbe belenő a gyerek, vagyis folyamatosan támogató, őszinte és megértő családi közeg veszi őt körül, akiknek tagjaitól bátran bármit kérdezhet. Mert ezt nem lehet, nem is kell megúszni, sőt az évek során többször el kell mondani a gyereknek. Gyakori, hogy ötéves kor körül intenzívebben kezdi a gyereket érdekelni a szexualitás. Az óvodai közeg, kistestvér születése, saját testének változásai mind hatással lehetnek rá. Ekkor szokták megkérdezni, hogyan születik a baba, hogy jön ki, hogy megy be. Ezek teljesen természetes dolgok, ne féljünk ezekre válaszolni! Viszont az nagyon fontos, hogy a gyerek korának megfelelően tegyük ezt meg. Mindig éppen annyi tudáséhségét csillapítsunk, amennyire szüksége van. Nem kell belemenni ilyenkor még teljesen fölöslegesen a részletes biológiába.
Azt hiszem, 2018-ban sok családban még mindig tabunak számít a téma, pedig a legegyszerűbb, ha őszintén beszélgetünk velük erről. Nálunk az ovis kor kipipálva, de hogyan „essünk neki” egy iskolásnak, akinek ismeretei jóval túlmutatnak a puni-kuki kombón?
A kiskamaszokat néhány dologra előre érdemes felkészíteni: az első menzeszre, a magömlésre, a test átalakulására, de akár a hormonváltozással járó testszagokra is. Ebben az életszakaszban már rengeteg mindent tudnak osztálytársaktól, az internetről vagy filmekből. De még itt is nagy szükség van a szülőkre. Ha valamiben bizonytalan, ha valami mégsem tiszta neki, akkor hozzájuk fordul majd tanácsokért, válaszokért, amennyiben az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy rájuk ebben a témában is kicsi kora óta számíthat. Talán még manapság is félünk a szexualitásról beszélni gyerekeinkkel, pedig nagyon fontos, hogy ne legyenek tabuk. Nem kell félnünk. Ne sóhajtozzunk mélyeket, ne tördeljük a kezeinket és így avassuk be őket a részletekbe, hanem vegyük ezt természetes feladatnak, akár a születést.
Annyi biztos, hogy jó párszor még beszélgetünk ezekről a dolgokról nagylányommal, aztán kénytelen leszek elmesélni ugyanezeket kislányomnak és kisfiamnak is. Minden gyerek kérdez. Sokszor. Nekünk pedig válaszolnunk kell. Sokszor. De addig még lesz időm felkészülni a felelésre, néhány év múlva már rutinos vizsgázónak számítok szexuális felvilágosításból.
