Csak az tud kérdezni a kórházban, aki tudja, hogy mit kell megkérdeznie – így készülnek a szülésre Érden

Szalma Erika | 2018. Március 21.
Három nagyszerű szakember összefogásából jött létre az a szülésre és gyermekágyra felkészítő program, amelyen ingyenesen vehetnek részt Érden a gyermeket váró párok. Hogy mekkora felelősséget vállalnak, ráadásul teljesen önkéntesen, az számomra is csak akkor derült ki igazán, miután mindhármukkal beszélgettem. Ez ugyanis nem egy egyszerű tanfolyam, hanem egy igazi, szemléletformáló, a családokat megerősítő összefogás.

Érden, a központi rendelőintézet tanácsadójának várótermében gyűlnek össze minden második kedden a párok és az önkéntes előadók, hogy meghirdetett témákról beszélgessenek.  Csörgő Andrea perinatális szakértő, Bognár Krisztina védőnő és dr. Kun Judit IBCLC laktációs szaktanácsadó dolgozták ki az egyedülálló programot, amely teljes körű felkészítést igyekszik nyújtani leendő szülőknek várandósság, szülés és szoptatás témakörökben. 2014-ben indult az első sorozat, de már jó pár évvel előtte mindhárman tartottak előadásokat különböző, szüléshez, babázáshoz kapcsolódó rendezvényeken, vezettek szoptatós és hordozós csoportokat. Mindhárman úgy látták, hogy nagy igény van a korrekt információkra, mert amellett, hogy egyre többen nagyon tudatosak, sokan éppen ellenkezőleg: sem a várandósság, sem a kórházban töltött idő alatt, de sajnos a gyermekágyas időszakban sem kapnak elég megerősítést, támogatást, melynek alapja a megfelelő tájékozódás. Hiszen egyértelmű, hogy csak akkor tudunk kérdezni a kórházban, ha tudjuk, hogy mit kell megkérdeznünk.

Sajnos kevesekhez jut el a felkészítő program híre, pedig a részvétel ingyenes, és évről évre pozitívak a visszajelzések. A húsz hónapos Ferkó édesanyja Molnárné Király Márta (31) elmesélte, milyen sokat köszönhet az előkészítőnek. „Sem a nővéreim nem tudtak szoptatni, sem édesanyám, ezért korábban úgy gondoltam, egyértelmű, hogy nekem sem fog menni – meséli Márta. – Aztán az előkészítőn fokozatosan kezdtem hinni abban, hogy ha akarom, nekem is sikerülhet, hiszen a szoptatás képessége nem öröklődő adottság. Rengeteg hasznos információt és gyakorlati tanácsot kaptunk, aztán a Szent Imre Kórházban is támogattak abban, hogy minél könnyebben menjen a dolog. Végül annyira belejöttünk, hogy a fiam nemrég, tizenkilenc hónaposan hagyta csak abba a szopást.” Az is hasznos volt, hogy Mártit férje is elkísérte az előkészítőre. „A párom is megismerte a szoptatás, az anyatejes táplálás előnyeit, ezért amikor kisebesedett a mellem, és nagyon elment a kedvem az egésztől, ő volt az, aki bátorított. Neki is sokat segített az előkészítő, megerősítette abban, hogy képes lesz az apaságra. Szerintem a programnak is köszönhető, hogy  ennyit támogatott engem a hétköznapokban.”

Király Márta: „Legszívesebben kötelezővé tenném minden első babáját váró nő számára a szülés-előkészítőt.”

Mártának, ahogy a legtöbb várandósnak, persze a szüléssel kapcsolatban voltak leginkább félelmei. „Féltem a fájdalomtól, bizonytalan voltam, kérjek-e érzéstelenítést. Andiékkal relaxációs technikákat gyakoroltunk, felvilágosítottak, hogy nem kell feltétlen hanyatt fekve vajúdnom, ha nem kényelmes. Azt hiszem, sokkal bátrabb, határozottabb lettem, vártam a szülést. Aztán végül a nagy fejkörfogat, a faros fekvés és a kevés magzatvíz miatt megműtöttek. Ilyen az élet.” Márta szerint annak is érdemes részt vennie a foglalkozásokon, aki úgy gondolja, hogy biztos a dolgában. „Ha nem megyek el, lehet, hogy nem szoptattam volna a fiamat, és a párommal is egészen máshogy alakult volna a gyermekágyas időszak. Legszívesebben kötelezővé tenném minden első babáját váró nő számára a szülés-előkészítőt.”

Az apák is érzékenyebbé, támogatóbbá válnak

Sokakban vannak félelmek és tévhitek a szoptatással kapcsolatban, különösen a kisebesedéstől, a mellgyulladástól vagy attól félnek a kismamák, hogy nem lesz elég a tej. „Ezekre a problémákra minden csoportban ki szoktunk térni – avat be dr. Kun Judit. – Először meghallgatom őket, mi az, amit tudnak, mi az, amit tapasztaltak baráti, családi körben, őket szoptatták-e. Ezzel a témával viszonylag kevesen foglalkoznak szülés előtt. A szoptatás előnyeiről, a szülőszobán elkezdett szoptatás jelentőségéről és az előtej fontosságáról mindenképp szót ejtünk.” Judit szerint hasznos, ha a várandósok ellátogatnak baba-mama csoportokba is, ahol különböző korú kisbabákat szoptatnak az anyukáik. „Azért is szoktam javasolni a kisbabás csoportokat, mert ott a tapasztaltabbak mesélnek a nehézségekről, a saját problémáikról, és főként arról, hogy ezek megoldhatók, és hogy sokféle megoldási lehetőség létezik. Az ilyen csoportok tagjai általában a közösségi hálón is kapcsolatban vannak, egyszerűen tudnak egymástól kérdezni, ha elakadnak. Erős biztonságérzést adhat egy ilyen közösség. És

nagyon fontos azt erősíteni a nőkben, hogy merjenek kérdezni, a kórházban is, telefonon is, mert nincs buta kérdés

Judit élvezi, ahogy a leendő anyukák és apukák a program kilenc alkalma alatt egyre tudatosabbá válnak. „A szemünk előtt fejlődnek, alakítanak ki kapcsolatokat, barátságokat, ami itt, Érden, ahol rengeteg a beköltöző család, nagyon fontos. Jó látni, amikor együtt mennek szoptatós vagy babahordozó klubba, ahogy egyre tudatosabb, modern szemléletű szülőkké válnak. Együtt könnyebb végigcsinálni, különösen úgy, ha mindketten kompetensek. Az előkészítőn sokat beszélünk arról, milyen lelki változásokon mennek keresztül a nők, hogy mi az, ami normális, mi az, ami nem. Ezeknek az információknak a birtokában pedig az apák sokkal érzékenyebbé, megértőbbé válnak. Bátorítják a párjukat, sőt amikor a rokonok okoskodnak, ők lesznek azok, akik védelmet nyújtanak, akik konfrontálódnak az anyák helyett.”

Olvass még több cikket a magyarországi “szüléshelyzetről”, arról, mi az, amivel sokan elégedetlenek, és arról, hogyan lehetne jobb az ellátás!

AZ NLCAFÉ BEMUTATJA: SZÜLÉS SEBEK NÉLKÜL

Fontos, hogy megalapozott döntéseket hozzanak

A legutóbbi, február végi alkalmat Kriszta tartotta. Miután néhány szóban mindenki bemutatkozott, elmondta, hányadik terhességi hétben jár, van-e már gyereke, és pár perc alatt egészen kötetlen, bizalmas légkör alakult ki. Ez segítette a későbbi relaxációt is. A védőnő beszélt a várandósság alatti vizsgálatokról, majd a babával való kapcsolatfelvételről, az érintés hatásáról. Egy relaxációs-vizualizációs gyakorlatban a leendő szülők elképzelték a babájukat, megsimogatták, megszeretgették. „Még az apák is nyitottak voltak a gyakorlatra, melyet pozitív, megerősítő mondattal zártunk – mondja lelkesen Kriszta. – Néha ugyan előfordul, hogy elviccelik, de az sem baj, semmit nem erőltetünk. Aminek különösen örültem, hogy sokat beszélgettünk, egymással értékes infókat osztottunk, osztottak meg a kismamák, kórházakkal, szülészekkel, Facebook-csoportokkal kapcsolatban.” Orvosválasztás, babagondozás, gyereknevelés is szóba került. Nagyon sok információt fel lehet ma már kutatni a neten, de nem könnyű megtalálni a szakmailag hiteles, korrekt forrásokat. „A tudomány folyamatosan halad előre, egyre több tudásunk van mindenről. Mi segítünk eligazodni, irányt mutatni.

Volt olyan, hogy a nagymama is eljött, mesélt a saját terhességéről és szüléséről és megállapította, milyen kár, hogy anno nem volt tisztában ezekkel a dolgokkal, máshogy csinálta volna.

Kriszta szerint is hiányzik a nagycsalád, a támogató közösség a kismamák körül. „Kell a túléléshez, hogy hallják egymástól, hogy a másik is negyvenszer kel fel éjszaka, hogy nincsenek egyedül. Sokan nem nagyon látnak tovább a rózsaszín máznál, persze az sem cél, hogy félelmet okozzunk bárkiben is.”
A leendő szülők játékbabán tudnak babagondozási feladatokat is gyakorolni, ami azért is fontos, mert a rooming-in rendszerben bizony rájuk hárul minden ilyen tevékenység. Sokkal magabiztosabbak, ha nem ott csinálják először, még úgy is, ha nem élő babán gyakorolták” – teszi hozzá a védőnő.

Erősíteni kell őket abban, hogy képesek rá

Sokan jól ismerik a várandósság és a szülés biológiai hátterét, de arról, hogy közben mit érzünk, milyen testi és lelki állapotba kerülhetünk, kevés fogalmunk van. „Igyekszem úgy beszélni a fájdalomról, hogy ne az lebegjen a szemük előtt, hogy kibírhatatlan, hogy mennyi szenvedéssel jár az egész. Hiszen szülés közben minden fokozatosan történik, a folyamatban mindennek megvan az ideje és az értelme. Erősíteni kell a kismamákat abban, hogy képesek erre” – veszi át a szót Csörgő Andi, aki szerint nagyon fontos felhívni a figyelmet arra, hogy csak olyan helyen lehet jól vajúdni és szülni, ahol a kismama érzelmi biztonságban érzi magát. „A megerősítő, bizalmi légkör pedig olyan, amelyben merünk kérdezni, mindenről. Nagyon sok kérdést szedünk össze, hogy mindenki jól tudjon kérdezni, arról, ami számára fontos.”

Az előkészítőre sokféle pár érkezik, vannak nagyon tudatosak, és olyanok is, akiknek alig van információjuk. „Még a legtudatosabb nőknek is szükségük van ebben a helyzetben a többfelől érkező megerősítésre. Az is érdekes, ahogy a sokszor teljesen különböző szociális háttérrel érkező kismamák egy-egy alkalom végére elfogadóvá válnak egymással szemben. Maguk is meglepődnek, a zárókörben már arról beszélnek, hogy milyen jó érzés megnyílni másoknak, nyíltan beszélni a saját kétségeikről, ugyanakkor szívesen meghallgatni másokat, még akkor is, ha elsőre egyáltalán nem hittek ebben. Kialakul egy női sorsközösség.” Andi szerint a másik nagy értéke egy ilyen közösségnek, hogy azzal, hogy meglátunk más nézőpontokat, elfogadunk más véleményeket, közelebb tudunk kerülni a sajátunkhoz is. „A szülésre készülés önismereti út is egyben: egyre jobban megismerjük saját szükségleteinket.”

Csörgő Andrea (Fotó: Hernád Géza)

Andi szerint a kismamák nem ismerik a jogaikat, sokaknak az is újdonság, hogy dönthetnek a beavatkozásokról, visszautasíthatnak vizsgálatokat. Általában sodródnak az árral. „Egy olyan nő, aki soha nem állt ki magáért, egy ilyen helyzetben még kiszolgáltatottabbá válik. Az a cél, hogy úgy segítsük őket, úgy nyújtsunk számukra szakmailag korrekt információkat, hogy ne bizonytalanodjanak el, hanem erősödjön a bizalmuk az orvosukban és a többi szakemberben.” Az ilyen színvonalú előkészítő programok a legtöbbször fizetősek, Csörgő Andi és kolléganői viszont azért sem kérnek pénzt senkitől, mert úgy éppen azoktól a kismamáktól vennék el a lehetőséget, akik a leginkább rászorulnak. „Nagyon fontosnak tartom, hogy a szülésre felkészítést olyan szakemberek végezzék, akik mentesek mindenféle anyagi érdektől és intézménytől is.”

A te babád úgy érkezett, ahogy elképzelted? Kattints, és mondd el!

Exit mobile version