nlc.hu
Baba

Azt hitte, nem lehet gyermeke, a hálószobában szülte meg kislányát

Nem tudta, hogy várandós, a hálószobában szülte meg a kislányát

A rejtett terhesség ritka, de létezik. Erről most már Emily Graham is sokat tudna mesélni.

Emily Graham január 13-án arra ébredt, hogy görcsei vannak, először azt gondolta, elrontotta a hasát, de miután partnere, Ash Green rákeresett a tünetekre az interneten, ki is hívták a mentőket. Nem sokkal később meg is született a pár gyermeke, Isabelle.

A kismama azt állítja, nem tudta, hogy várandós, néhány órával a szülés előtt még dolgozott, néhány héttel korábban pedig a céges karácsonyi bulin még alkoholt is ivott, ősszel pedig Floridába utaztak, és többször is kipróbálták a világ egyik legnagyobb és leggyorsabb hullámvasútját.

Hozzátette, bár felszedett pár kilót, de ezt az ünnepeknek tudta be, és ugyan a menstruációja elmaradt, de ennek sem tulajdonított nagyobb jelentőséget, mivel korábban policisztás ovarium szindrómát diagnosztizáltak nála, azt gondolta, ez lehet az oka, főleg, hogy azt mondták neki, a betegsége miatt lehet, hogy nem tud majd teherbe esni. 

Újszülött fogja édesanyja kezét

Fotó: Pexels

Az apuka utólag bevallotta, ugyan mintha egyszer érezte volna, hogy a baba rugdalózik, amikor hozzábújt szerelméhez, de nem merte megemlíteni, mert nem volt biztos a dolgában. Emily Graham szerint pedig jobban tette volna, ha ezt nem tartja magában.

Abban mindketten egyetértenek, hogy gyermekük érkezése egy igazi csoda, és nagyon boldogok, hogy szülők lettek, igaz, már elfogadták annak a lehetőségét, hogy ez nem adatik majd meg nekik. „Most, hogy Isabelle megszületett, szeretnék még egyet. Nagyon remélem, hogy tovább bővül majd a családunk” – nyilatkozta az anyuka. 

(via Daily Mail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top