Lehet, hogy csak így akarják a saját önbizalmukat növelni, vagy megerősítik az ítélkezéssel a saját fantasztikus anyaságukba vetett hitüket. Az is lehet, hogy mindig ilyen ítélkezősek voltak, szülés előtt is, csak jobban tudták titkolni, mert kevesebb olyan helyzet adódott, amikor épp le kellett volna szólni másokat. De amint születik egy gyerekük, máris úgy érzik, náluk van a bölcsek köve, és felhatalmazva érzik magukat, hogy beleszóljanak más anyák életébe, megszégyenítsenek bárkit, aki máshogy csinálja, mint ők.
Nem minden anya ilyen, de kétségtelen, hogy túl sok ítélkező anyával találkoztunk már a játszótéren, oviban, iskolában anyaságunk sok éve alatt ahhoz, hogy valamiféle összefüggést lássunk az anyaság és az ítélkezés között.
Az, ahogy te szültél, az nem is szülés, hiszen csak császármetszésed volt. Az, ahogy te teszed mellre a babát, az tuti nem jó. Azért nincs tejed, mert nem próbálod eléggé. Naplopó vagy, ha nem mész vissza dolgozni, és csak lógatod a lábad otthon. Elhagyod a gyerekeidet, és egy életre lelki sérülést okozol nekik, ha visszamész dolgozni, és mindig te vagy az utolsó az oviban, aki odaér értük.
Rossz anya vagy, ha benne maradsz a házasságodban a gyerekek kedvéért, annak ellenére, hogy már nem szeretitek egymást a férjeddel. Rossz anya vagy, ha elválsz, amiért állandó feszültségben éltek, mert a gyerekeknek kell az apjuk is minden áldott este. Mégis hogy képzeled, hogy üveges bébiételt veszel, és nem a két kezeddel pacsmagolod mindennap a püréket? Ásd el magad, hogy nem biopiacról bioembertől vásárolsz, amikor a babádnak főzöl. Bármit is csinálsz, az nem lehet jó, ha pedig az ellenkezőjét teszed, ugyanúgy ítélkezést kapsz a hátad mögött vagy az interneten a kommenthuszároktól.
Anya és lánya a The Florida Project című filmben (Fotó: imdb)
Anita barátnőm nemrég adott életet az első babájának, és rendkívül csodálkozott, amikor szembesült az anyák rosszindulatával.
„Még nem járunk játszótérre, így csak az interneten keresztül tapasztaltam meg, milyen ítélkezések mennek az anyák között. Az szinte már mindennapos, hogy egymásnak esnek olyan kérdéseken, mint a császármetszés vs. hüvelyi szülés, már meg sem rezzenek, ha valaki közli velem, hogy én nem is szültem, csak »kivágták« belőlem a gyereket. Az is a szokásos parttalan anyázások közé tartozik, hogy anyatejjel vagy tápszerrel etetjük a babát. Ami leginkább megdöbbent ebben az egészben, hogy milyen hatalmas indulatokat gerjesztenek ezek a témák. Pedig igazából mindenkinek a legmélyebb magánügye, hogy hogyan neveli, gondozza a gyerekét, és szerintem inkább örüljünk annak, hogy gondozni akarja a babáját, és nem hagyja magára.
Nem értem egyszerűen, miért lesz attól valakinek jobb a közérzete, hogy a többi anyukát ócsárolja a döntései miatt. Így oldja fel magában a belső feszültséget és bizonytalanságot? Ha leszólja a másik anyát, akkor a saját anyasága jobbnak tűnik a szemében? Vagy tényleg ennyire rosszindulatúak lennének az anyukák?
A múltkor az egyik anyukás csoportban cafatokra szedtek egy anyát, mert olyan képet posztolt az egyéves gyerekéről, amin egy kiflicsücsköt rágcsál éppen. Egészen szélsőséges és agresszív kommenteket kapott, még olyan is volt közte, aki szó szerint azt mondta, hogy meg akarja ölni a gyerekét a kiflivel. Könyörgöm, egy kifliről beszélünk!
Ezek után nem várom túlságosan a játszóterezős időszakot, és hogy más anyukákkal ismerkedjek, mert jelenleg úgy tűnik, rengeteg rosszindulatú, személyeskedő, agresszív teremtmény van közöttük, akik csak arra várnak, hogy beleszólhassanak mások életébe.
Márpedig én szeretném úgy nevelni, azzal etetni és olyan ruhában járatni a gyerekemet, amit én látok jónak, és nem akarok félni, hogy mások mit szólnak hozzá. A gyerekem nem közügy, hogy mindenki beleszóljon.”
Mindegy, mit csinálsz, rosszul csinálod
Nem lehetne, hogy inkább a sok ítélkezés helyett mindenki békén hagyná a másikat? Nem szégyenítenénk meg egymást úton-útfélen? Hadd nevelje már mindenki úgy a saját gyerekét, ahogy akarja, teljes mértékben a magánügye, hogyan szoptat, tápszerezik, császárral szül vagy medencében, gyertyafénynél.
Elég volt már az állandó ítélkezésből. Nem normális, hogy egy friss anyuka féljen lemenni a játszótérre a gyerekével, és inkább lemond arról, hogy barátkozzon más anyákkal, mert annyi rosszindulatú beszólást lát maga előtt. Nem normális, hogy az anyák nem támogatják egymást, hanem inkább igyekeznek alávágni a másiknak. Nem normális, hogy abból szerzik az önbizalmukat és jóanyaságukat, hogy másokat lehúznak és megszégyenítenek.
Lehet, hogy ezt az internet tette az anyukákkal, lehet, hogy anyáink korában, amikor még sem okostelefon, sem számítógép nem volt, nem ítélkeztek ennyire egymás felett. Vagy csak jobban magukban tartották a véleményüket, mert szemtől szembe mégsem olyan könnyű megjegyzéseket tenni a másik nevelési stílusára. De az is lehet, hogy csak több eszük volt, és tudták, hogy nem illik beleszólni abba, ami nem az ő dolguk. Ha valamit, ezt az egyet eltanulhatnánk tőlük: törődjön mindenki a saját életével, saját gyerekével. Máris egy sokkal békésebb, barátságosabb és boldogabb világban élhetnénk.
Borítókép: The Florida Project (fotó: imdb)
