nlc.hu
Baba
Verekedés tört ki a Zala megyei játszótéren, a szülők menekítették a gyerekeket

Verekedés tört ki a Zala megyei játszótéren, a szülők menekítették a gyerekeket

Egy részeg férfi erőszakoskodott a játszótéren, a szülőkkel és a gyerekekkel is kötekedett. A vita aztán verekedésig fajult.

Részegen kötekedett egy férfi a gyerekekkel és a szülőkkel a Zala megyei Orosztony egyik játszóterén. Amikor megjelent, mindenkit itatni akart a nála lévő itallal, de nem fogadták el sem tőle, sem a társaitól – közölte az ATV.

A szemtanúk elmondása szerint nagyjából tíz gyerek volt a játszótéren szülőkkel, nagyszülőkkel, amikor a három férfi megjelent. Az ittas férfiak a gyerekekre is rátámadtak, a szüleiknek kellett kimenekíteni őket a játszótérről.

A rendőrség azt mondta, az erőszakoskodó férfival először csak vitatkozni kezdett a másik kettő, amiből fenyegetőzés, majd verekedés alakult ki.

A rendőrök elfogták a 28 éves férfit, akiről kiderült, hogy a szomszéd faluból érkezett. Garázdaság miatt indítottak ellene eljárást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top