Baba

Zseniális módszer, hogy hamarabb elaludjon a gyerek

A kicsi gyerekeknek gyakran akkor romlik el az alvókájuk, amikor átköltöznek a rácsos ágyból a nagy ágyba. Ilyenkor ülhetünk mellettük minden áldott este, míg el nem alszanak, hogy aztán kisettenkedjünk valahogy a padló felett lebegve a szobájukból.

Idegőrlő, ha ez azt jelenti, hogy az ágycserétől kezdve az estéink arról szólnak, hogy nyolctól tízig próbáljuk altatni a gyereket, aki rögtön felébred persze, amint megérzi, hogy levettük róla a kezünket. Mandy Gurney alvásszakértő módszerével ezt az esti altatós őrületet kitartással és következetességgel megoldhatjuk.

Első lépés

A szokásos esti rutin, fürdés, meseolvasás után fektessük le a gyereket azzal a plüssel, amivel aludni szeret, és simogassuk addig a vállát vagy karját, amíg meg nem nyugszik.

Második lépés

Abbahagyjuk a simogatást és gyengéd paskolásra váltunk, majd növeljük a paskolások közötti időt, ezzel megszakítjuk egyre hosszabb időre a testkontaktust észrevétlenül.

Harmadik lépés

Tegyük rá a gyerek karjára a kezünket, hagyjuk rajta nyugodni, majd húzzuk el, miközben csendesen csitító hangot adunk ki, ha mocorogni kezdene.

altatás módszer tanács

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

Negyedik lépés

Csendben húzzuk arrébb a székünket az ágyától, üljünk itt pár percig. Majd üljünk a székkel a szoba közepére és maradjunk itt is pár percig. Végül húzzuk az ajtó mellé, üljünk tíz percig, amíg megbizonyosodunk róla, hogy mélyen alszik. Ha igen, akkor már ki is léphetünk az ajtón.

Ismételjük a négy lépést minden ébredéskor

Kimerítő és kitartást igényel ez a módszer, mert meg kell ismételni minden alkalommal, amikor éjjel megébred a gyermek. Persze személyre is szabható a módszer, például nem muszáj a széket rángatnod magaddal, ha neked úgy kényelmes. A szakértő szerint már három nap alatt hatásos ez a módszer, és 3-4 hét alatt érhető el vele az a fantasztikus állapot, hogy már nem kell ott üldögélni a gyermek mellett ahhoz, hogy elaludjon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top