nlc.hu
Baba
Rejtélyes betegség miatt nem eszik a másfél éves hajdúszoboszlói kislány

Rejtélyes betegség miatt nem eszik a másfél éves hajdúszoboszlói kislány

Az orvosok sem tudják, miért éhezik Adél, akinek gyomorszondát ültettek be. Most édesanyja naponta hatszor ezen keresztül táplálja speciális tápszerrel.

Szondával kell táplálni egy hajdúszoboszlói kislányt, mert másfél éves kora ellenére még nem evett normális ételt, az orvosok pedig nem tudják az éhezésének az okát – írja a Blikk.

Adél 4 kilóval született, a kórházban még minden rendben volt, de szülei már akkor tudták, hogy baj van. A kislány nem szopott eleget, és a cumisüvegből sem fogadta el az anyatejet és a tápszert.

Nehezen fejlődött, félévesen még a fejét sem tudta megtartani, és mivel később már éhségérzete sem volt, alultáplált lett. Fogyni kezdett, az orvosok pedig nem tudták megmondani, mi lehet a baja. Egészséges, szervi elváltozást nem találtak nála, mégsem hajlandó enni.

Az evésterapeuta sem tudott segíteni, ezért Adélt megműtötték, gyomorszondát ültettek be neki. 35 éves édesanyja most azon keresztül táplálja a kislányt naponta hatszor. Kényszerrel, mert a gyerek sír, nem szereti a megoldást. Így viszont Adél súlya 10 kiló fölé emelkedett.

A családot azonban anyagilag és lelkileg is megviseli a rejtélyes betegség. A speciális tápszer havonta 40 ezer forintba kerül, és a két másik gyerekükre is figyelniük kell.

A Tündérkör Alapítvány 200 ezer forinttal segítette a családot, és számlát nyitnának nekik, hogy támogathassák őket, ha tartós marad ez az állapot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top