Ártatlanul leviszed sétálni a gyereket, az utcán megállít a szomszéd néni és már be is nyúl a babakocsiba, hogy „de cuki ez a baba, hát egyem a szívét”, megsimogatja az alvó baba arcát, te meg erősen reméled, hogy az utóbbi öt percben kezet mosott, és nem épp a buszról szállt le, ahol megfogdosta a kapaszkodót nyolcmillió ember után. Bemész a boltba, ahol összefutsz a régi ismerőssel, aki meglátja a babát, és ellenállhatatlan kényszert érez, hogy azonnal megtapizza, mert nyilván azért született erre a világra, hogy boldog-boldogtalan nyúlkáljon hozzá. A legrosszabb forgatókönyv pedig az, ami nemegyszer velem is megesett, hogy mész tömegközlekedéssel, babakocsiban a babád, és valami idegen akarja megfogdosni, mert mennyire aranyos.
Ember, ne tedd, kérlek, ne tapizd mások gyerekét!
Nem azért, mert minden anya baktériumfóbiában szenved, bár tény, hogy belegondolni is rossz, milyen koszos kezek tapogatják a gyerekünket. Nem is azért, mert attól félnénk, hogy ellopod a babát, mert nyilván jó szándékkal és kedvességből akarod megsimogatni. Azért ne tapizd, mert nem a te gyereked!
Azért ne tapizd, mert nem a te gyereked! (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)
Egy gyerek, egy baba, az nem mindenké. Az a gyerek az anyjáé és az apjáé. Ahogy nem nyúlnál hozzá egy 8 éves gyerekhez sem a buszon, hogy megtapogasd, mert milyen cuki – már csak azért sem, mert szatírt kiáltana –, úgy egy babához vagy kisgyerekhez se nyúlkálj, ha nem a családodhoz tartozik. Nem, a haját sem kellene megsimogatni csak úgy. Annyira egyszerű és annyira alapdolog, mégsem természetes mindenki számára.
Amikor mások gyerekét fogdosod, beletiporsz az intim szférájukba, és két lábbal taposol a magánéletükben. Legalább annyi legyen benned, hogy megkérdezed előtte. Hát még egy kutyánál is megkérdezed, meg szabad-e simogatni, egy gyereknél miért nem természetes, hogy tiszteletben tartod a határait? De a legkönnyebb út azért mégis csak az, hogy tartsd távol a kezedet más gyerekétől, abból nagy baj nem lehet.
