Mind emlékszünk még: hirtelen megnyúlt végtagok, növési csíkok, a leglehetetlenebb időpontban előbújó pattanások, jellemvonássá váló ingerlékenység, helyzetünk és magunk különlegességébe vetett megingathatatlan hit, a meg nem ér(t)ettség érzése, és az az őszinte zavar, amit a világban elfoglalt helyünk megtalálása okoz. Sokunk számára ilyen volt az a néhány év, amikor túlnőtt gyerekből kis felnőtté váltunk, és amit a rutinos anyukák sokat sejtető szemforgatással és a sorstárs szülők iránti együttérzéssel kamaszodásnak hívnak.
Az anyaság: mélyvíz
Amikor azonban egy fiatal nőből anya válik, legalább ekkora változások elé néz, a különbség az, hogy míg a kamasznak van pár éve, hogy akklimatizálódjon az új helyzethez, az anyaságba mindössze néhány hónap leforgása alatt kell belecsöppenni, és ráadásul, míg a társadalom jellemzően megértően, de legalábbis elfogadóan viszonyul a kamaszokhoz, az új anyákra egészen más elvárások vonatkoznak.
Dana Raphael antropológus erre az időszakra vezette be még a hetvenes években az angol matrescence kifejezést az adolescence (kamaszodás) mintájára, utalva arra, hogy az anyává válás a serdülőkorhoz hasonlóan mindent elsöprő változásokat hozhat. Magyarul talán így fordíthatnánk: mamaszodás, avagy amikor ismét minden a feje tetejére áll. Alexandra Sacks pszichiáter egy rövid TED előadásban beszélt erről az elgondolásról; a videót eddig bő egy hónap alatt közel millióan látták.
Sacks szerint fontos lenne, hogy tudatosuljon: az anyák is a kamaszokhoz hasonló fejlődési ívet írnak le. Ő a legnagyobb dilemmát a vonzások és taszítások közti egyensúly megteremtésében látja. A vonzás azt fedi, hogy az újszülött embergyerek egyedül képtelen életben maradni, ezért az anyjának folyamatosan gondoskodnia kell róla; ezt a szülés során, valamint a bőrkontaktus hatására felszabaduló oxitocin szavatolja. Ugyanakkor egyfajta taszító erő is érvényesül, hiszen az anya időről időre szembesül azzal, hogy személyiségének a baba előtti részei (egy időre legalábbis) háttérbe szorulnak.
Roszik Linda Enid klinikai szakpszichológus, a Mamakör Terápiás és Oktató Központ egyik alapítója elmondta, hogy bár ezt a testi-lelki változást – ahogyan minden mást is az életben – nagyon különbözőképpen élik meg a nők, azért vannak gyakran ismétlődő mintázatok.
„Főleg, hogy ma a nők általában jóval később szülnek, mint húsz évvel ezelőtt, sokan megélik azt, hogy egy kompetens felnőtt emberből egyszer csak teljesen zöldfülűként kell létezniük egy új helyzetben, hiszen sosem volt még anya, sosem csinálta, ezt most meg kell tanulnia.
Ha az ember egyszer már kicsit felépítette magát, és mondjuk úgy éli tíz éve az életét, hogy nem támaszkodik a szüleire, nehéz lehet elfogadni, ha most megint szüksége van az édesanyja gondoskodására.
Ebből a szempontból is hasonlítható a kamaszkorhoz: a szülőktől való közelség-távolság változik ebben az időszakban, és újra be kell állítani a megfelelő egyensúlyt.”
Átalakul a test és a tudat
Szintén a kamaszkorhoz teszi hasonlóvá ezt az időszakot a hirtelen radikálisan átalakuló test és az ehhez idomulni kényszerülő tudat problémája.
„Attól is függ, hogy kinek mennyire változik meg a teste, de ez mindenképp egy megszokni való dolog – figyelmeztet Roszik Linda. – Minden verzió tud fura lenni.
Például ha valakin a szülés után két nappal már nem látszik, hogy valaha terhes volt, az is lehet furcsa, ahogyan az is, ha életében először van rajta plusz húsz kiló.
Valószínűleg vannak dolgok, amik meg fognak változni, és vannak, amik nem. Viszont az is lehet, hogy egy nő megszereti ezt az új testét: sokan mondják, hogy ez a test már annyi mindent csinált, kihordott egy kisbabát, táplálta, és most lehet, hogy kicsit kerekebb, kicsit másmilyen, de jobban szeretem, mint húszéves koromban.”
Roszik Linda Enid
Nemcsak a testtudat, de az anyaság megélése szempontjából is rendkívül önreflexív időszak ez, az új édesanyák sokszor saját gyermekkorukat is felelevenítik ilyenkor. Alexandra Sacks ezt „intergenerációs anyaságnak” nevezi, hiszen minden új anyuka a saját édesanyjához hasonlítja magát: csodálatos, ám sokszor fájdalmas időutazás ez, melyben egy anya eldöntheti, mit szeretne ugyanúgy csinálni, és mi az, amin mindenképp változtatni akar.
„A saját történeteink, a saját hiányaink és tapasztalásaink nagyon megmozdulnak ebben az időszakban – mondja Roszik Linda. – Még az is elkezdi figyelni magát, aki soha nem járt pszichológushoz. Többnyire ez úgy jelenik meg, hogy jó anya vagyok-e, azért sír-e a gyerekem, mert valamit rosszul csinálok. Ez nagyon megterhelő is tud lenni, rengeteg bűntudatot tud gerjeszteni.”
Bűntudat magas fokon
Az a tapasztalat egyébként, hogy az új édesanyák abban nagyon jók, hogy bármi miatt képesek bűntudatot érezni.
„Akár azért is, mert remekül elvan otthon a gyerekével, akár már két éve is, mások pedig azért, mert nagyon szeretik a munkájukat, és például szeretnének heti pár órában táblázatokat szerkeszteni, és nemcsak a kisbabájukkal lenni. Akkor ott a párom: nem akarom fölkelteni éjszaka, mert most ő keresi a pénzt, de mindjárt megőrülök, ha nem alhatok négy órát egyben. Vagy hogy ha itthon vagyok egész nap, hívhatok-e takarítót. Szóval a lehetőségek tárháza végtelen.
Ez az »itthon vagyok egész nap« egy nagyon trükkös dolog, mert sok fiatal anyuka úgy érzi, hogy ennek az időszaknak könnyebbnek kellene lennie, jobban kellene élveznie, miközben iszonyatosan nagy érzelmi munka egy kisbabával otthon lenni, mert ott tényleg 0-24-ig készenlétben kell lenni. És nemcsak az a nehéz, mondjuk egy picit nagyobb gyereknél, hogy ha nem akarja a cipőt fölvenni, akkor fél óra elindulni otthonról, hanem az is – és ez az, amit az apukák, barátok sokszor nem értenek – hogy nem én szabom meg a napom beosztását. Hogy nem akkor megyek el boltba vagy éppen pisilni, amikor nekem jólesik, hanem amikor épp úgy alakul, hogy van öt perc rá.
Nem kell minden pillanatát élvezni, hiszen nincs ilyen, hogy valami nonstop gyönyörű, és ez így teljesen rendben van. Abban tudnak elveszni ilyenkor az anyukák – és persze mások is, csak ebben az időszakban nagyon markáns – hogy az én saját igényeimet kielégíthetem-e, akarhatok-e hetente egyszer három órára elmenni egyedül csak azért, hogy sétálgassak, bambuljak, és semmi hasznosat ne csináljak. Néha nehezen engedik meg maguknak az anyukák, hogy feltöltődjenek, pedig enélkül nagyon nehéz nem bedarálódni. Sokkal jobb egy néha elmenő, de aztán visszajövő, picit kipihentebb édesanya, mint egy olyan, aki a végletekig ki van szipolyozva.”
Az apa szerepe
Itt nyilván elsősorban a szülőtárs részvétele meghatározó abban, hogy a fiatal édesanya hogyan éli meg ezt az időszakot.
„Az apuka nyugodtan döntse el, hogy kell-e sapka a gyerekre – idézi Roszik Linda. – Ha abból indulunk ki, hogy az anyuka van otthon, nyilván ő tölti a legtöbb időt a kisbabával, így ő lesz a leginkább kompetens. Az apukák ezt lassabban fogják elsajátítani. Ez mindennel így van: aki többet vezet, az hamarabb lesz rutinos, de ettől még nem kell átadni neki a volánt minden alkalommal, ahogy kocsiba ülünk.
Nyugodtan hagyják ott a gyereket egy-két órára az apjával (nyilván ez kor- és helyzetfüggő), és nem baj, ha picit sír a kicsi, vagy ha félrecsúszik a pelenka. Majd megtanulja!
Ehhez általában jobb is, ha nincs ott az anya a szomszéd szobában, aki tudja, hogy ha a mellére teszi a babát, az azonnal megnyugszik. Ha az apa rá van kényszerítve, kénytelen lesz számára működő megoldásokat kitalálni, de ez sosem derül ki, ha az anya ott van, és megmenti őket egymástól. Nyilván ehhez kell egy apuka, aki csinálja, és egy anyuka, aki hagyja.”
“Néha nehezen engedik meg maguknak az anyukák, hogy feltöltődjenek, pedig enélkül nagyon nehéz nem bedarálódni.” (Fotó: Thinkstock)
Segítség és túlélés
És hogy hogyan lehet túlélni az anyává válás időszakát? Egyrészt, ahogyan a kamaszkori pattanások is idővel leszáradnak, úgy az álmatlan éjszakáknak és nappali nehézségeknek is előbb-utóbb vége szakad (és akkor persze másmilyen problémáknak adják át a helyüket). A másik dolog, amit Roszik Linda kiemel, az a segítségkérés és -elfogadás jelentősége.
Nem kell egyedül maradni ebben. Érdemes összejárni olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak: Mamakör, Ringató, környékbeli anyukák – érdemes körülnézni, milyen lehetőségek vannak. És azzal is tudnak magukon segíteni az anyukák, ha segítséget kérnek. Nem attól jó anya valaki, ha egyedül belegebed. Ha anyukám szívesen főz nekünk, vagy a húgom felajánlotta, hogy kitakarít, akkor azt nyugodtan el lehet fogadni.
Ugyanakkor az is fontos, hogy milyen ez a segítség. Amit például a nagyszülő segítségnek gondol, az nem feltétlenül segít.
„Nem biztos, hogy vödörszámra kell hordani a húslevest, hanem lehet, hogy tologatni kell a gyereket a ház körül, hogy az anyuka maga hadd főzzön egyet nyugodtan, kikapcsolódásképpen. Nagyon triviálisnak hangzik ez a mondat, de az segít, ami segít. Néha aki segíteni akar, valójában terhet rak az új anyukára: például akkor jön, amikor neki jó, és egyeztetés nélkül beállít. Ez sokszor nagyon kényelmetlen lehet. És persze az is kérdés, hogy mi kényelmes a család számára, hogy nagymamaként nyúljak-e a lányom férjének az alsónadrágjához, hogy hol húzódnak az intimitás határai.”
Sokféle lehet a jó anya
Ahogyan a segítség is többféle módon lehet jó, és talán egy-két hónappal később egészen más módon lehet egy új anyának segíteni, úgy azt is fontos belátni, hogy rengeteg módon lehet anyának, sőt jó anyának lenni.
„Lehet, hogy valaki nagyon élvezte, hogy várandós, más nem érezte, hogy a föld fölött lebeg egy méterrel. Hasonlóan: ki hogyan éli meg gyermeke születését vagy a szoptatást, hogy együtt alszanak-e vagy sem, stb.
Mindaddig, amíg a kisbaba alapvető szükségletei nem sérülnek, többféle módon lehet megtalálni az egyensúlyt, ami megfelel az új család minden tagjának. Ez az első időkben biztos, hogy többnyire a kisbabához való alkalmazkodást jelenti, de ennek sem csak egy módja van.
A Mamakörnek az az egyik nagy csodája, érdekessége, hogy ugyanazt a dolgot mennyiféle módon lehet csinálni. A másik pont az ellenkezőjét mondja és csinálja, mint én, és mégis kedves a babájával, és mégis szereti a gyerekét, és ez nagyon felszabadító tud lenni” – mondja Roszik Linda.
És ha úgy tűnik, a fiatal édesanya valamit rosszul csinált, vagy valami önhibáján kívül nem sikerült, az többnyire helyrehozható – és érdemes is később dolgozni rajta.
„Lehet, hogy elrontok most valamit, de az nem azt jelenti, hogy örök életre minden el van rontva. Lehet, hogy volt egy nehéz szülésünk, amit nem úgy terveztünk, de még sok-sok évnyi lehetőségünk van örömöt és biztonságot adni a gyerekünknek és egymásnak. Ha pedig valami nagyon nehéz, érdemes szakemberhez fordulni. Nagyon fontos, hogy itt az elején mi történik, de ezzel nincs vége a történetnek, hanem itt kezdődik.”
