Soha, senkire nem voltam – és már valószínűleg nem is leszek – annyira irigy és féltékeny, mint az öcsémre voltam huszonévvel ezelőtt, valahányszor csak lebetegedett iskolaidőben. Tévedés ne essék, semmi bajom nem volt az iskolával: szerettem az osztálytársaimat, nagyrészt a tanáraimat is, tanulni pedig mindennél jobban. És mégis: az általános iskola első néhány évében, mikor jött a nátha- és influenzaszezon, az osztálytársak pedig egymásután maradoztak otthon, tűkön ülve vártam, hogy végre az én torkom is megfájduljon. Pedig egyébként utáltam beteg lenni.
De akkor miért? Mert imádtam anyuval otthon maradni, az általa készített „betegteát” szürcsölni, miközben együtt nézzük a kedvenc Disney-meséimet. Ezért. Így talán érthető, hogy amikor – kevés kivételes esetben – csak az öcsém betegedett meg, és maradt otthon anyuval, az iskolába menet legszívesebben sírni lett volna kedvem. És bár ilyen esetre határozottan nem emlékszem, minden bizonnyal sírtam is. Valahogy úgy, mint Olivia, az az ötéves kislány, aki a minap lázért könyörgött anyukájának, csak hogy ő is otthon maradhasson, mint a kishúga.
A nem mindennapi hisztit a New York-i anyuka videóra is vette: a felvételen jól hallatszik, ahogy idősebb, ötéves lánya, Olivia konkrétan azért könyörög neki, hogy ő is lázas lehessen. A féltékeny kislány azt ugyan nem teszi hozzá, hogy szeretné, ha anyukája vele is annyit foglalkozna, mint beteg kishúgával, de nem is kell hozzátennie: a viselkedéséből teljesen egyértelműen kiderül, hogy ezt szeretné.
Az alig pár perces videóban az anyuka egyébként hiába próbálja megnyugtatni Oliviát. Arra is hiába emlékezteti, hogy nem sokkal ezelőtt még ő volt beteg, és hogy a hároméves húga elsősorban azért lett lázas, mert elkapta tőle, az érvelés lepattan a feldúlt kislányról.
Kinek ismerős a jelenet? Veletek előfordult már hasonló? Írd meg kommentben!
