nlc.hu
Baba
Ilyen hatással van a szülőkre, amikor megszületik a második gyerek

Ilyen hatással van a szülőkre, amikor megszületik a második gyerek

Nagy a nyomás a szülők vállán, hogy mikor érkezik már a kistestvér, de az okos döntéshez érdemes előbb alaposan átgondolni, milyen hatással lesz rád a második gyerek.

Bár senkinek semmi köze hozzá, hány gyereket vállalsz, mégis a sarki boltostól kezdve a nagymamán át a szomszédig mindenki azzal nyaggat, mikor jön már a következő baba. A gyerekvállalás azonban nem sétagalopp, hogy csak úgy fejest ugorjon bele az ember.

Egy gyerek születése a szülők mentális állapotát is alaposan megváltoztatja – nem feltétlenül pozitív irányban.

A Journal of Marriage and Family című újságban publikált tanulmányból kiderült, amit már a többgyerekes anyukák rég tudnak: az anyák mentális egészsége romlik, amikor megszületik a második gyerekük. A tanulmányban leírtak szerint az anyákra nagyobb hatással van a gyerekszületés, mint az apákra. A második gyerek születése dupla annyi nyomást helyez az anyák vállára, főleg, ha kis korkülönbséggel születnek a gyerekek. A felelősség és a kiadások nőnek, ez utóbbi miatt pedig az apukák is stresszesebbé válnak, hiszen általában az ő fő feladatuk a család anyagi biztonságának megteremtése.

anya második gyerek

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Edward Cisneros

A leggyakoribb probléma, hogy az anyukák két gyerek mellett is ugyanannyit akarnak teljesíteni, mint amennyit egy gyerek mellett sikerült. Túl sokat várnak el maguktól, ezért aztán elkerülhetetlen, hogy kimerüljenek és folyton elégedetlenek legyenek magukkal: azaz romlik a mentális egészségük.

Ilyen állapotban könnyebben jön elő a depresszió, a szorongás, csökken az önbizalom, és máris kész a kiégés.

Ahogy telik az idő, és nőnek a gyerekek, bizonyos dolgok persze könnyebben mennek, mert már fel tudják egyedül venni a ruhájukat, vagy kitörlik a saját feneküket. De nem mindegy, hogy addig milyen lelkiállapotban él az anyuka, hogy állandó önostorozással telnek a napjai, vagy esetleg olykor tud örülni az életnek.

A tanulmány szerzői arra figyelmeztetnek, hogy a gyerekeknek sem tesz jót, ha az anya minden szükségletét alárendeli a gyerekeinek. Tudatosan oda kell figyelniük az anyáknak az énidőre, pihenésre, segítséget kérni, amikor szükségük van rá, és nem elhanyagolni a saját szükségleteiket. A gyerekek a legfontosabbak, de ne feledkezzünk meg magunkról sem, mert a végén nem szerető anyának, hanem kifacsart felmosórongynak érezzük majd magunkat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top