Senki nem védheti meg a gyerekét attól, hogy nézetkülönbségekbe keveredjen a fejlődése során, a konfliktusok minden közösség működésének természetes velejárói. Mégis, szülőként sokszor ijesztő azt látni, hogy már az óvodában, a kicsik között kialakulhat egy-egy durvább vita, ami veszekedésbe, verekedésbe, vagy akár hosszan elhúzódó feszültségbe torkollhat. Vajon mit lehet tenni olyankor, ha a gyerekek között elmérgesedik a csoportban kialakult vita?
Védekezz vagy menekülj!
Van, aki arra biztatja a kicsit, hogy ha bántják, üssön vissza, sőt akkor is mutassa meg a többieknek, hogy ő a legerősebb, ha nincs is valódi konfliktus, mert így a társai később is tisztelni fogják. Mások azt mondják, hogy bármi gond adódik, a gyerek szóljon az óvó néninek, és ő majd megoldja. Olyan szülő is van, aki saját maga szeretné rendezni a helyzetet a gyerek helyett, és ő lendül támadásba.
Sándor annak a híve, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk kiállniuk magukért.
„Én mind a két gyerekemet arra tanítottam, hogy az erőszak nem megoldás semmire, és ne bántsanak másokat, de ha őket piszkálják, mutassák meg, hogy nem félnek szembenézni a konfliktusokkal. Mind a ketten sportolnak négyéves koruk óta. Ettől sokkal magabiztosabbak lettek, tisztában vannak a saját erejükkel, és megtanulták kontrollálni az indulataikat. Nem agresszívak, nem verekedősek, mégis tisztelik őket a többiek.”
Andi odáig jutott, hogy nem lát más megoldást: másik ovit keres a fiának.
„Egy darabig próbáltam megértően kezelni a helyzetet, de azt sem hagyhatom, hogy a gyerek megutálja az ovit csak azért, mert csendesebb, visszahúzódóbb, mint mások a csoportban.
Az a tapasztalatom, hogy a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni egymással, és sokszor a felnőtteket sem tisztelik annyira, mint kellene.
Amikor én voltam gyerek, nekem azt tanították a szüleim, hogy a pedagógusokra fel kell nézni, és eszembe sem jutott volna, hogy ellentmondjak akár az óvodában, akár az iskolában. Ma azt látom, hogy sok gyerek már négy-ötévesen szembeszáll az óvónővel, feszegeti a határokat, és ez megijeszti azokat a kicsiket, akiknek ez eszükbe sem jutna.”
„Arra kérjük a szülőket, hogy ha már ránk bízták a gyereket, akkor bízzanak bennünk olyankor is, ha konfliktushelyzet adódik”
A konfliktuskezelés csapatmunka!
Rékasiné Barek Csilla több évtizedes tapasztalattal rendelkezik óvónőként. Szakemberként azt állítja: a gyerekek közötti feszültségeket több szinten érdemes kezelni, aminek a szülőkkel való folyamatos, értő kommunikáció is elengedhetetlen része.
„A legfontosabb, hogy nincs két egyforma gyerek – szögezi le –, így mindig azt kell keresni, hogy miért is alakult ki a konfliktus. Vissza kell menni az okokig, és nem leragadni a részleteknél.
Emellett nem szabad elfelejteni, hogy egy csapat vagyunk. Arra kérjük a szülőket, hogy ha már ránk bízták a gyereket, akkor bízzanak bennünk olyankor is, ha konfliktushelyzet adódik: bízzanak abban, hogy nem hagyjuk támogatás nélkül sem őket, sem a gyereket.
Ha ez a bizalom megvan, akkor a legtöbb probléma megoldható közös munkával.”
Szerencsére a szülők nagy része is a csapatmunkában és a közös megoldáskeresésben hisz, és nem hárítja át a felelősséget a pedagógusokra.
„A konfliktusok megoldása a gyerekek szülein legalább annyira múlik, mint az óvónőn – mondja Ildikó, aki édesanyaként maga is megtapasztalt már néhány feszültséggel teli óvodai helyzetet, de eddig a többiekkel együttműködve mindig megnyugtató megoldást is talált rájuk. – Ehhez szükség van egy együttműködő szülőtársra, és olyan nevelőre is, aki közvetít, és pártatlanul az egész csoport érdekét szem előtt tudja tartani. Nem támadni vagy védekezni kell megtanítani a gyerekeket, hanem egymás megértésére!”
Az elfogadó környezet a legjobb megelőzés
„Több mint 20 éve vegyes életkorú csoportban dolgozom, ahova 3 és 6 éves kor közötti gyermekek járnak – mondja Rékasiné Barek Csilla. – Ennek rengeteg előnye van: sokban hasonlít ahhoz, ahogy egy család is működik, a nagyobbak figyelnek a kisebbekre, türelmet és odafordulást tanulnak. A pedagógusnak ez nehezebb, mert többféle igényre kell egyszerre figyelni, de közben a gyerekek maguk is felelőssé válnak azért, hogy a csoport jól működjön, és ez az egyik legbiztosabb konfliktusmegelőzés.
Sokszor a konfliktusban alulmaradó gyerek szülei azt választják, hogy elviszik a gyereket az intézményből. Ez gyors és hatékony módszernek tűnhet, mégsem valódi megoldás. A gyerek számára mindenképpen veszteség, mert kikerül a jól ismert környezetből, elveszíti a biztonságos hátteret, amit a csoport egyébként jelentett a számára.
A gyerekkorban átélt és jól kezelt konfliktusok hozzájárulnak ahhoz, hogy valaki felnőttként kihívást, ne akadályt lásson a felmerülő nehézségekben
Ráadásul a szülő így azt mutatja meg, hogy a problémákkal nem érdemes szembenézni, jobb elmenekülni, ha valami nem megy simán: ha ez többször is megtörténik a gyerek életében, akkor nem tanul meg megküzdeni a nehézségekkel később sem, ami pedig egy sikeres felnőtt számára fontos adottság. Így, ha lehet, azt tanácsoljuk a szülőknek, hogy ne vigyék el a gyereket máshová, inkább megpróbálunk megadni minden segítséget, hogy a feszültségeket oldjuk, és szívesen ajánlunk más szakembert is, például pszichológust vagy fejlesztőt, ha úgy látjuk, hogy szükség lehet plusz erőforrásokra.
Amiben én hiszek, az a szeretetteli támogatás, amit a támadó félnek ugyanúgy meg kell kapnia, mint a támadást épp elszenvedőnek. És mindennek az alapja a sok beszélgetés a gyerekekkel és a szülőkkel, érzelmi és ha kell, akkor szakmai szinten. Az óvoda felelőssége nagyon nagy: azt a stratégiát, amit a gyerek ebben a korban elsajátít, később az egész élete során alkalmazni fogja, és a saját gyerekeinek is továbbadja majd.”
Amikor az ember gyerekét bántják a társai, vagy szülőként azzal kell szembesülnünk, hogy a gyerek másokkal szemben támadóan lép fel, nehéz a helyzetet higgadtan, elfogulatlanul értékelni. Sok múlik a pedagóguson is: nem mindegy, ott helyben észreveszi-e, mi történik, fontos, hogyan kezeli a szituációt, és mennyi energiát képes és hajlandó fektetni abba, hogy a történtek ne maradjanak feldolgozatlanul egyik érintettben sem. Ha a szülők képesek felismerni, hogy a gyerekeik közötti nézeteltérés nem jelenti azt, hogy ők is szemben álló felek, akkor partnerként, összedolgozva hozzá tudják segíteni a gyerekeket, hogy rendezzék a kapcsolatukat.
Bár a konfliktusok fájdalmasak, különösen, ha gyerekek az érintettek, jó, ha fejben tartjuk: minden összeütközés egyben lehetőség is, hogy az érintettek megtapasztalják a társas kapcsolatok során felmerülő nehéz helyzetek kezelését, megtanuljanak segítséget kérni és elfogadni. A gyerekkorban átélt és jól kezelt konfliktusok hozzájárulnak ahhoz, hogy valaki felnőttként kihívást, ne pedig akadályt lásson a nehézségekben.
