Szex várandósan és szülés után – klassz vagy kerülendő?

Fülöp Erika | 2019. Április 25.
Miként vélekedik a szakember a terhesség alatti és a szülés utáni szexről? Mit gondolnak a kérdésről a nők? És hogyan látják a férfiak?

Minden párkapcsolat számára fontos összetevő a kölcsönös bizalom, az azonos értékrend és az „egy csónakban evezünk” érzése mellett a szexualitás is, amely, mint számosan tapasztaltuk, egy igen jól leírható görbével rendelkezik. A rózsaszín pillangók időszakában a szeretkezések is mámorítóak, számuk pedig a közösen megszámlált csillagok számához közelít – egészen addig, amíg megérkezik a baba a pár életébe.

Szex várandósan

Az általam megkérdezett nők jóval nagyobb arányban számoltak be arról, hogy ők kívánták az együttlétet, kimondottan kívánósak voltak ezen a téren is. A hormonok változása olykor a legizgalmasabb tapasztalatokat tudja hozni!

„Érdekes módon a terhességem során nagyon szépnek éreztem magam, és kívánatosnak, de úgy igazán! Gyönyörű lett a bőröm, a hajam, a csillogó tekintetem sokakat megragadott. Éreztem, hogy hódítok, pedig gyereket vártam. És a férjem is észrevette ezt. Talán még az esküvőnk utáni hónapokban sem szeretkeztünk olyan felszabadultan és szenvedélyesen, mint a második trimeszter alatt. Persze mindig vigyáztunk a babára, de meg sem fordult a fejünkben, hogy gond lehet. Nem is volt!” (Éva, 44 éves, két kislány anyukája)

„A korábbi párkapcsolataimban mindig gátlásos voltam, és szégyellős. Sem anyámmal, sem a barátnőimmel nem beszélgettünk a témáról, és valahogy a partnereim is ilyen típusú férfiak voltak.

Aztán a férjemmel kicsit lazább lett a szeretkezés is, de igazán csak akkor éreztem magam felszabadultnak, amikor végre terhes lettem.

Úgy éreztem, hogy most végre megérkeztem, hogy igazán összetartozunk a férjemmel, és így sokkal jobban el tudtam lazulni. Minden olyan igazán intim lett, és sokkal érzékibb, mint korábban.” (Andrea, 35 éves, egy kisfia van)

„Nekünk már más, mint anyáméknak volt. Ők egész más világban éltek, semmiről sem lehetett beszélni. Akkor meg sem lehetett említeni ilyen dolgokat, hogy szex a terhesség alatt.

Persze nyilván volt, aki akkor is csinálta, de beszélni nem beszéltek még a házastársak sem róla. Most inkább a férjem szemérmesebb, mint én.

Nekünk jót tett, hogy elmondtuk, hogy mire vágyunk, és én is el tudtam mondani, hogy igenis kívánós vagyok ilyen téren is.” (Marika, 58 éves, már unokái is vannak)

Még a jól működő házasságokban is nehéz időszak, ha akár hónapokig nincs szexuális együttlét (fotó: istock)

Azért akadtak, akik számára nem volt ennyire egyértelműen pozitív ez az időszak. Van, akit orvosi javaslat miatt akár már az első hetektől „letiltanak” a szexről, míg más számára saját gátlásai szabnak gátat, mert jelentős súlyfeleslege miatt nem érzi kívánatosnak magát, vagy férje zárkózik el az együttlétektől különböző okokból.

Tóth-Ádám Kinga szexuálpszichológus szakértőnk hangsúlyozza, hogy a várandósság időszakában kiemelten fontos, hogy a pár mindkét tagja türelmes legyen, és nemcsak a másikkal, de saját magával szemben is.

„A terhesség egyes fázisai alatt is eltérő lehet a kismama és az apuka megélése is. Mást kíván a helyzet is, hiszen ahogyan egyre előrehaladottabb az állapot, úgy szükség van arra, hogy változtassunk az együttlétek gyakoriságán, intenzitásán.

Nyilván ezt a párok maguk érzik, és egy jól működő párkapcsolatban meg tudják beszélni. De még a jól működő házasságokban is nehéz időszak, ha akár hónapokig nincs szexuális együttlét.

Lehet orvosi oka, például veszélyeztetett terhesség vagy olyan mértékű rosszullét, amely mellett egyszerűen elképzelhetetlen volna. Ám előfordul az is, hogy akár az anya, akár az apa gyakorlatilag egyáltalán nem kívánja a szexet.

A nőknél a hormonális változások mellett leginkább a saját testük változásainak elfogadása jelentheti a libidó gátját. A férfiaknál inkább abban kereshetjük az okot, hogy a legtöbben félnek attól, nehogy kárt tegyenek a babában, bármilyen gyengédek is.

Nőként, ismerve, hogy mennyire védve van a pici, talán nem is érezzük ezt reális félelemnek, pedig igenis fontos foglalkozni vele, amennyiben a párunkat érzékenyen érinti. Előfordulhat persze, hogy erről nem szívesen beszél a férfi a feleségével, akár családtagjaival sem – ilyenkor remek segítség lehet egy olyan barát, aki már megtapasztalta ugyanezt, és el tudja látni segítő tanácsaival a leendő apukát.”

Mi történik szülés után?

A gyermek megszületése után hat hét a gyermekágyi időszak – nyilván egyénenként változó, hogy ki hogyan éli meg ezt a 42 napot, hiszen van, aki már néhány hét elteltével szívesen összebújna ismét a párjával, míg mások számára inkább lehetőséget ad ez a néhány hét arra, hogy megbarátkozzanak az aktuális élethelyzettel.

Elolvasunk minden könyvet, eljárunk a szülésfelkészítő előadásokra, meghallgatjuk anyáink és barátnőink tapasztalatait, ám bármennyire is úgy érezzük, hogy profi szülők leszünk, arra senki sem tud felkészíteni bennünket, hogy mit tegyünk a még megmaradt pluszkilókkal, hogyan fogadjuk el a striák jelenlétét testünkön, és hogyan alakuljunk lelkileg is szülőkké ilyen rövid idő alatt. A mai kor elvárásainak akarva-akaratlanul is igyekszünk minden izmunkat megfeszítve megfelelni: a tökéletes család képét mutatni, és beilleszteni a picit az életünkbe úgy, mintha mi sem történt volna.

Csakhogy ez korántsem erről szól, és a türelem ismét fontos faktor lesz, akár a lelki, akár a fizikai változásokat vesszük figyelembe – nőként és férfiként egyaránt.

„Utáltam, hogy olyan kövér vagyok. Én sem tudtam volna megkívánni magam, ha férfi lettem volna, hogy is várhattam volna el, hogy a férjem szépnek és vonzónak találjon?” (Anna, 45 éves, három kisgyermek anyukája)

„Én igyekeztem volna közeledni, de egyszerűen olyan távolság volt közöttünk, mintha egy másik városban vagy egy másik bolygón éltünk volna. Én dolgoztam, ő a gyerekkel volt. Aludni egyikünk sem tudott. Egy idő után egymáshoz szólni sem volt kedvünk, nemhogy szexelni.” (Zsombor, 36 éves, két gyermeke között másfél év korkülönbség van)

Olyan távolság volt közöttünk, mintha egy másik bolygón éltünk volna (fotó: iStock)

Hasonló problémákat vélt felfedezni szakértőnk is:

„Igen, valós probléma a párok életében a szülés utáni szex kérdése. A terhesség utolsó szakaszában nőgyógyász szakorvosok sem ajánlják, hiszen akár be is indíthatja idő előtt a szülést.

A gyermekágyi időszak pedig szerencsésebb, ha inkább a regenerálódásról szól. Persze ez is egyéntől függ, természetesen. Véleményem szerint amennyiben mindkét fél számára kellemes és kívánatos, és semmilyen orvosi körülmény nem ellenzi, úgy már a 6 hét letelte előtt is lehet egészen finom próbálkozásokat tenni az örömszerzésre.

Sokszor előfordul azonban ennek az ellenkezője is: például hogy az édesanya egyáltalán nem érez vágyat az együttlétre. Mindenképpen fontos tisztában lenni azzal, hogy a szülés, bármilyen csodálatos része is az életnek, mégis egy trauma lehet a test számára, amelyből regenerálódnia kell a szervezetnek és a léleknek is.

Számos anyuka azért utasíthatja el tudatosan vagy tudattalanul a szeretkezést, mert nem szeretné még egyszer átélni ugyanazt a fájdalmat. A pár mindkét tagja számára fontos, hogy tisztában legyenek azzal, hogy a szexuális együttlét a szülés után fájdalommal járhat.

Türelemmel és apró lépésekkel természetesen feloldhatóak ezek a gátak, de nagyon fontos, hogy megadjuk hozzá a kellő időt.

Ugyanígy az apukák is érezhetik azt, hogy egyáltalán nem vágynak a feleségükkel való szeretkezésre, hiszen a nő most már feleségből anya lett, és az anyákat ugyan tisztelet és szeretet övezi, de a szex egyszerűen nem fér bele ebbe a képbe.

Nyilván az is egyénfüggő, hogy kinél milyen mélyen gyökerezik ez az elutasítás, és mi okozza, azonban lényeges, hogy erről beszéljenek, hiszen ezek olyan érzések, amelyeken lehetséges változtatni. Olykor elég lehet az is, ha egymással meg tudják beszélni egy igazán bensőséges beszélgetés alkalmával, más esetben azonban ne féljenek segítséget kérni, ha túl mélynek látszik a probléma. Egy külső szemmel látó szakember olykor igen rövid idő alatt, máskor egy hosszabb terápiával ugyan, de mindenképpen segíthet megoldani a szituációt.”

És amire még csak nem is gondolunk…

Sok esetben egy-egy rosszul megválasztott szó is ejthet sebet a párkapcsolaton, még akkor is, ha minden remekül működik egy ideig. Ha tökéletes a szülés, jól alakul a regenerálódás, akkor is számolnunk kell a babás hétköznapok tudatállapotot beszűkítő tulajdonságával. Apa dolgozik, anya ellátja a babát és a háztartást, semmi spontaneitás, semmi izgalom, főleg semmi idő egymásra, magunkra, pláne a szeretkezésre. Ilyen esetekben törvényszerű, hogy csökken a libidó, ám ez a helyzet is megoldható lelkes nagyszülők vagy barátok segítségével, akik szívesen vigyáznak a picire, hogy az újdonsült szülők egymásra is időt tudjanak fordítani.

A női közösségek most már igen jól működnek, anyukás klubok, ringató foglalkozások és segítőkész barátnők lelkileg és fizikailag is támogatni tudják az édesanyákat, de nem szabad elfeledkeznünk közben az apukákról sem.

Tóth-Ádám Kinga szexuálpszichológus

„Érzékeny téma, és igyekszem igen finoman említeni, ám fontosnak érzem, hogy beszéljünk róla.

Az apukák lelke is rengeteg változáson megy át a várandósság és a szülés utáni időszak alatt, hiszen ők is részei az éppen születő családnak, ám nyilván kevésbé látványos a változás saját maguk és környezetük számára is.

Az anyuka az, aki kihordja, megszüli, gondozza a babát, a babára jut a legtöbb figyelem, és az apukák bizony kiesnek a figyelem középpontjából, sőt olykor kissé perifériára is kerülnek. Ezt a legtöbben türelemmel és strammul viselik, ám előfordul, hogy olykor igenis megbántódnak. Ki ne hallotta volna már, hogy olykor az anyukák szerelmemnek hívják pici babájukat?

Elképzelhető, hogy mennyire bántó lehet az apa számára, bármennyire férfiasan is viseli a helyzetet, ha ennyire átveszi a helyét a párja életében és szívében is a baba. Apróságokon, olykor mindössze szavakon múlik az egész. Érdemes figyelni rá” – hívja fel a figyelmünket Ádám-Tóth Kinga.

Mindenki számára egyéni kívánság függvénye, hogy mennyire sűrűn, milyen intenzíven és a szülés után mikortól kíván újból együtt lenni párjával. Ám az biztosan elmondható, hogy a párkapcsolat, mint életünk minden fontos területe, biztos alapozást és folyamatos építést igényel. A beszélgetés, a kölcsönös figyelem, a türelem és a kompromisszumok pedig a legjobb építőkockák hozzá. Melléjük ne szégyelljünk segítséget kérni pluszkötőanyagként a nagyszülőktől, barátainktól vagy szakemberektől sem annak érdekében, hogy párkapcsolatunk minél erősebb legyen, és kiállja a viharok és a napsütés próbáit is, és hosszú évekig biztos bázisa legyen életünknek.

Exit mobile version