Baba

Hét órán át könyörgött segítségért, végül egyedül szült cellájában a nő

Hiába ordított, hét órán át magára hagyták. Csak órákkal a szülés után került kórházba.

Kellően ijesztő a gondolat, hogy valaki magára marad szülés közben, márpedig pontosan ezt történt a floridai börtönben ülő Tammy Jacksonnal.

A 34 éves nő, aki bipoláris skizofréniában szenved, idén került rácsok mögé, és azt mondja, teljesen magára hagyták, hiába kért segítséget.

Jackson illetéktelen behatolásért és kábítószerügyekkel kapcsolatos vádak miatt ül. Azt mondja, hét órán át vajúdott, egyedül, míg végül megszülte kislányát, akit nem tudott elkapni, így a földre zuhant. „Gyorsan lehajoltam érte, és bocsánatot kértem tőle, miközben sírt” – mondta a félelmetes pillanatról Jackson a Local 10 Newsnak.

Látták, hallották, mégsem tettek semmit

Az első vizsgálatok szerint a Broward County Sheriff Hivatal őre látta a nőt elszeparáltan, egyszemélyes cellájában, és még fel is jegyezte, hogy ordít a fájdalomtól. Az, hogy miért nem vitték kórházba, ahogyan kellett volna, egyelőre nincs tisztázva. Annyit tudni, hogy órákkal a szülés után került csak be Jackson a szakellátásba.

Jackson, aki börtönbe kerülése előtt hajléktalan volt, átadta lányát a gyámügynek. Miranda reméli, hogy édesanyja megkaphatja gyermekét, így amikor szabadul, ő is láthatja majd.

(Kiemelt kép: Youtube)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top