Baba

Magzatszépségverseny? Ne őrüljünk már meg, könyörgöm!

Az ész megáll és hátranéz, hogy méhen belül, ultrahangfotók között versenyeztetik a babákat, hogy ki a legszebb.

Szegény gyerekek még világra sem jöttek, de már versenyezhetnek az anyjuk hasában a legszebb magzat díjért. Néha csak nézek tágra nyílt szemekkel, hogy mi történik a világban, hova ment el az emberek esze, amikor ilyen ötlet pattan ki a fejükből. Ez most épp pár marketinges fejéből.

Az egyik ultrahangos cég rendezi meg épp azt a szépségversenyt, melynek főszereplői a magzatok, akik még azt sem tudják, mi fán terem a szépség: csendesen úszkálnak boldog magányukban az anyjuk hasában, és fogalmuk sincs róla, hogy már most illenék szépnek lenniük, hogy a szülők nyerjenek egy babafotózást. Nem túl korrekt kérés a még öntudatlan magzatokkal szemben, hogy tündököljék túl a többieket a magzatvízben. Még szerencse, hogy produkciót nem kell bemutatniuk, mint az igazi szépségversenyeken.

a magzatok között is rendeznek már szépségversenyt

Mennyire vagy szép méhen belül? (Képünk illusztráció. Forrás: iStock)

Kacarászhatnánk rajta, hogy milyen jópofa ez, de az a baj, hogy inkább ízléstelen. Egy magáról mit sem tudó emberi lényt „kiállítani” nagyközönség elé, hogy szavazzanak rá, hogy értékeljék a szépségét, a külsejét, miközben szerencsétlen még ki sem fejlődött rendesen, a tüdeje még nem kész a légzésre, és nem tud ordítani, hogy hagyjatok békén… hát, nem tudom, ez minden, csak nem jópofa. Én kifejezetten liberális gondolkodású vagyok, de hogy egy fejletlen magzatot benevezzek egy szépségversenyre, ahhoz azért nem lenne gyomrom.

A felhívás, amire inkább ne jelentkezz (Kép: Facebook)

Akárkinek is pattant ki a fejéből ez az ötlet, érdemes lenne leülnie, és elgondolkodnia az életen, a világmindenségen meg mindenen. Például azon, hogy honnan számít gyereknek a gyerek. Hogy mennyire van joga a szülőnek ahhoz, hogy kiszolgáltassa még születése előtt idegeneknek. És egyáltalán, hogy a szülők tulajdona-e egy gyerek. Hogy mikortól kell figyelembe venni a jogait. Hogy nincs-e joga a magánélethez a méhen belül. Hogy nincs-e joga ahhoz, hogy ne legyen szép, amikor még nincs is meg minden csontja a testében, mert el sem kezdte az életet. Ne őrüljünk már meg, könyörgöm!

A legszomorúbb az egészben, hogy olyan kifacsart világban élünk, hogy mindez csak és kizárólag azért történik, mert még több pénzt akarnak keresni a babamozisok. A pénz kedvéért simán felhasználják a még meg sem született babákat kampánycélokra. Haszonszerzés a magzatokon keresztül, ennyi, nem több. Mert már semmi se szent. Legalább méhen belül hagyjuk már nyugodtan létezni a babákat, úgyis szembesülniük kell ezzel a ronda világgal, amikor megszületnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top