Baba

Az apák teste is megváltozik szülés után

Az apákról valahogy mindig megfeledkezünk, pedig az ő szervezetük is reagál az új élethelyzetre, amit az apaság jelent.

A szülés utáni első év nemcsak az anyákat, de az apákat is megváltoztatja, és a testükön is nyomot hagy. Az egyiknek megritkul a haja, a másik meghízik, a harmadik pedig elfelejt gondoskodni magáról a baba mellett. Apák meséltek róla őszintén, hogyan változott meg a testük az első baba születése után.

Érzékeny hallás

„Bármikor volt egy kis szünetem – például a feleségem elvonult a fiunkkal a másik szobába –, nem bírtam kizárni a hangját, annyira érzékeny lettem rá. Mintha nőtt volna egy bébiőr az agyamban, amit nem lehet kikapcsolni. Mindig a legapróbb nyöszörgést is meghallom, sokszor már azelőtt, hogy egyáltalán kiadna bármilyen hangot a baba. Szerintem ez valamilyen hatodik érzék.” – Tye

Butább lettem

„Szinte éreztem, ahogy pusztulnak az agysejtjeim minden éjjel, amit a síró babával töltöttem. Ha másnap mennem kellett dolgozni, reggel legalább három órába telt, csak hogy beinduljon az agyam. Szerencsére – remélem – senki sem vette észre, de én már komolyan aggódtam az értelmi képességeimért. Úgy éreztem magam, mint az a gyerek, aki okosnak számított gimnáziumban, aztán bekerült az egyetemre, túl sokat partizott és elbutult, mire diplomázott. Amikor a babánk már belerázódott az éjszakai alvásba, visszanyertem valamennyit az elveszett agyamból, de sokáig küzdöttem ezzel.” – Mark

apa szülés test

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Kihullott a hajam

„Elég fiatalon elkezdtem kopaszodni, de az apaságom első évében az összes maradék hajam is kihullott. Véletlen lenne? Nem hiszem. Nagyon stresszes volt az első babás évünk. A lányunk asztmás volt, úgyhogy rengeteg ébren töltött éjszaka, kórház, orvoshoz mászkálás tette ki a napjainkat. Érzelmi és fizikai stressz ez, ami okozhat hajvesztést – legalábbis az orvosom ezzel magyarázta –, úgyhogy beletörődtem, hogy ez van. Imádom a lányomat, nem bánom a hajamat, így legalább jól áll minden sapka rajtam.” – Neil

Sokat híztam

„17 kilót híztam az első évben. Minden összejött egyszerre: nem aludtam eleget, nem edzettem, összevissza ettem. Még inni sem volt időm. Annyira aggódtam a lányomért és a feleségemért folyton, hogy magam elé soroltam őket, és elfelejtettem gondoskodni saját magamról. Most már tudom, hogy ez hiba volt, ráment az egészségem, a túlsúly miatt lomha lettem, nem tudtam szaladni sem a gyerekem után. Kétszer annyi időbe telt, mire visszanyertem a súlyom, nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a lányom és saját magam között.” – Jason

Nem bírom már az alkoholt

„Amikor megszületett a babánk, abbahagytam az ivást. Nem azért, mert alkoholista lettem volna, hanem csak így alakult, nem volt időm rá, hogy az ivócimborákkal olyan sokszor találkozzunk, mint előtte. Egy évig nem ittam alkoholt, ennyi idő elég volt ahhoz, hogy a toleranciám lecsökkenjen, ami azt jelenti, hogy ha megiszom egy sört, már becsípek, és teljesen másnapos leszek tőle.” – Chris

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top