A műanyagmentes júliust nagyjából végigbénáztuk baba mellett

Röviden? Nem, nem bírtuk ki műanyagok nélkül. Viszont mégis úgy érzem, hogy volt értelme. Sokan azért nem kezdenek bele egyáltalán, mert úgy gondolják, egy ember vagy egy család nem tehet semmit. Mi közel mindennap elbuktunk, mégis győzelemként élem meg ezt a júliust.

Képünk illusztráció – Fotó: Istock

Kisbabával sok műanyag fogy

Nem teljesen klímaszűzen vágtunk bele a kihívásba, a palackozott ásványvizet és az összes cukros üdítőt például évekkel ezelőtt száműztük, és szódagépre cseréltük (ezzel a korábbi heti legalább egy zsugorfóliás ásványvíz, azaz hat PET-palack és műanyag csomagolás fogyasztása nullára csökkent), igyekszünk odafigyelni, hogy csak akkor hozzunk zacskót, ha feltétlenül szükséges, és szelektíven gyűjtjük a szemetet, de más fronton elég necces volt a helyzet.

Másnak biztos jobban megy ez a dolog, de mi a baba születése óta nagyjából házhoz szállított ételeken éltünk, kivéve, ha a nagyszülők megszántak minket valami házi koszttal, és csak nagyon ritkán jutottunk el a főzésig.

Világos volt, hogy a kaja az egyik legnagyobb nehézségünk, így arra jutottam, hogy itt lehet a leglátványosabb változást előidézni.

Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy a mikrokörnyezetemben van egy piac, sőt egy csomagolásmentes bolt is, ráadásul a családban senki nem allergiás semmire, ami nagyon megkönnyíti a vásárlást, a gyerekünk pedig nagyjából mindent megeszik, amit mi – már ha mi friss alapanyagokból készülő, egészséges ételeket fogyasztunk.

Szintén a helyzetet könnyíti, hogy az immár tizenegy hónapos babám mellett még nem dolgozom, szóval szerencsére az elviteles kávé és a csomagolt bolti szendvics miatt nem fáj a fejem. A helyzetet ugyanakkor nehezíti is ez: tudom, persze, nem csinálok semmit, „csak” babázom, és tengernyi idővel rendelkezem, csakhogy ezt a tengernyi időt nem én, hanem egy csecsemő osztja be, a csecsemőkről pedig tudjuk, hogy végtelen türelmükről és rugalmasságukról híresek. Ja, nem.

A napirend megváltozott

Első lépésként elkezdtem a napirendünkbe néhány naponta beilleszteni a közös reggeli piacozást – ezt még nem a műanyagmentes július keretében, hanem valamivel korábban, május elején, amikor világos lett, hogy az üveges bébiételeket és a házilag kotyvasztott, szerintem is kiábrándító verziókat a lányom sosem fogja megenni. Egyébként azt leszámítva, hogy egy-egy ilyen piacos alkalommal nagyjából öt-hat néni tapogatja végig a baba meztelen talpait, a gyerek még élvezi is a színeket, illatokat, embereket.

Próbáltam olyan ételeket kitalálni, melyek a) egészségesek, b) egy csecsemő is el tudja fogyasztani őket, c) minimális idő alatt elkészülnek még egy konyhai antitalentum kezei között is, és d) a hozzávalóik csomagolás nélkül is megvásárolhatók.

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy lehetőleg elfogadható áron jöjjünk ki az egészből. Higgyétek el, ez egy nagyon, nagyon szűk keresztmetszet.

Az elmúlt hetekben mindenesetre sikerült négy-öt, a paramétereknek megfelelő stabil levesváltozatot és hét-nyolc meleg főfogást kidolgoznom, amelyeket két napra előre elkészítve a lehető legfájdalommentesebben tudom etetni a családot – így rögtön megszabadultunk attól a napi négy (!) műanyag doboztól, amelyekben az ebédmenük érkeztek, egy hónapra, azaz húsz munkanapra vetítve máris nyolcvan doboztól kímélve meg a környezetet.

Az egy hónap alatt háromszor csúsztam meg annyira a tervezéssel, hogy kénytelenek voltunk rendelni, de akkor is figyeltünk, hogy olyan helyről hozassuk az ebédet, ahol papírdobozba csomagolják az ételt, így mindössze hat darab műanyag levesespohár-fedelet termeltünk az irtózatosan sok doboz helyett.

Képünk illusztráció – Fotó: istock

Hogyan tervezel előre egy babával?

Akik környezettudatosságról írnak, azok kivétel nélkül kiemelik az előre tervezés jelentőségét. Csakhogy ez elég nehéz egy olyan emberkével, aki akár húsz másodpercen belül el tud jutni a vigyori zenből a „mindent kidobálok a székemből, és amúgy sem így képzeltem el az egészet” állapotába, mert ezen a ponton már szinte biztos, hogy nem eszi meg, amit adsz neki. És sajnos rájöttem, hogy ha valami miatt rögtönözni kell, az szinte kivétel nélkül műanyaghulladékot fog termelni.

Az egyik reggel például elborzadva vettem észre, hogy előző nap elfelejtettem bevásárolni, és sem a babának, sem nekünk nincs reggelinek való a hűtőben, így kényszermegoldáshoz kellett folyamodnom: egy műanyag zacskónyi kifli, műanyag csomagolású sonka, műanyagba csomagolt szeletelt sajt, műanyag dobozos tojás és egy műanyag védőfóliába csomagolt kígyóuborka a sarki kisboltból.

Némileg szépíti a dolgot, hogy a bűntudattól szédelegve még háromszor használtam fel a kifliszacskót, de közel egy hónap alatt csak két-három ehhez hasonló, nagyobb baki fordult elő.

Aztán van az a kategória, ami sajnos kivédhetetlen. Ennek a határa mindenkinek máshol van; én például nem szeretnék lemondani a műanyag kupakos UHT-tejről (bizalmatlan vagyok a kimérőssel szemben), életmentőnek és rendkívül időtakarékosnak tartom a mirelit, szintén műanyag zacskós zöldségmixeket, és mivel a lányom – az üveges bébiételekkel szemben – lelkes rajongója a fémtasakos, műanyag kupakkal felszerelt gyümölcspépeknek, ezeket is újra és újra meg kell vásárolom.

Máskor a szükség visz rá a műanyaghasználatra: fizikailag lehetetlen, hogy egy decens méretű dinnye beleférjen a hűtőnkbe, így kénytelenek vagyunk darabokat venni belőle, műanyag fóliába csomagolva, és azt is csak most vettem észre, hogy a közelünkben lévő boltok péksüteményes papírzacskóin is van egy-egy műanyag „díszítősáv” – ha nem készülsz fel előre, akkor muszáj őket elvenni, még akkor is, ha a sima zacskóval ellentétben biztosan nem használhatók egynél többször.

Apróságokból áll össze a nagy mennyiség

Általánosságban viszont egy piacon tett látogatás során 6-7 szatyrot és műanyag dobozt szoktam nem elkérni, ami talán csekélységnek tűnik, de idővel már ezekből az apróságokból is tetemes mennyiség áll össze. Persze van olyan árus, aki úgy értékeli, hogy a személyesen nekem szóló kedvességét utasítottam el ridegen, és csakazértis kidobja a zacskót, amibe majdnem beletette az almámat, miközben épp próbálom neki elmondani, hogy azért nem kérem, mert szeretném a műanyagszemetem mennyiségét csökkenteni, de a tapasztalatom mégis az, hogy a legtöbb eladó abszolút kreatívan, érdeklődve és segítőkészen áll hozzá a zacsimentességhez.

Az ilyen helyzetekre nyilván rengeteg cuki kézműves cuccot, vászonzacskót, hálós táskát, szépséges csatos üvegeket kapni, és ezek csodálatosan jól is mutatnak például az Instagramon, de cserébe elég borsos áron lehet hozzájuk jutni.

Szerintem pedig a kihíváshoz az is hozzátartozik, hogy a már meglévő dolgainkat a lehető legtovább használjuk, így mi munkára fogtuk azt a nagyjából kéttucatnyi különböző méretű és alakú műanyag dobozt, melyek ki tudja, mióta kallódnak a konyhában, és hogy kerültek oda, és most azokba kérjük a gyümölcsöket, sajtokat, felvágottakat, húsokat.

Insta-mércével nem túl tetszetős, de a régi, nem csatos befőttesüvegekben remekül lehet kimérős joghurtot, tejfölt, magvakat vagy müzliket tárolni. Ezekkel a régi barátokkal júliusban nyolcvan zacskót és huszonnégy műanyag dobozt, illetve fóliát váltottunk ki, és akkor a pluszszatyrokat, amelyekkel ezenfelül kínálnak meg, még nem is számoltuk.

Online vásárlás műanyagmentesen? Hogyan?

A második problémás pontunk az online vásárlás volt, aminek következményeképpen volt olyan hét, hogy öt különböző futár kopogtatott nálunk öt különböző szatyornyi termékkel: az egyik kávét hozott, a másik ruhákat, a harmadik gyerekjátékokat, a negyedik egy nagybevásárlást, az ötödik az előző heti cipőkért jött vissza.

A továbbra is türelméről ismert, magát villámgyorsan elunó és babakocsijában óbégatni kezdő totyogókezdemény mellett számomra nagyon nagy könnyebbség volt, hogy ezeket a dolgokat meg tudtam oldani a telefonom néhány érintésével, de úgy döntöttem, hogy amit lehet, személyesen fogok megvenni a régi szép idők emlékére, amikor akár egy egész délutánt is eltölthettem egy plázában.

Ez az egyetlen dolog, amit totális kudarcként éltem meg. Miután fent említett majdnem totyogót betoltam a szemközti kuckóba, a kiválasztott ruhákkal beálltam egy próbafülkébe, és próbafázisonként kukuccsal ugrottam ki, közben pedig énekeltem és táncoltam.

Cserébe azért, hogy a többi vásárló nem látott meztelenül, meghallották az énekhangomat. Így utóbb belegondolva nem biztos, hogy jó vásárt csináltak. Ilyen módon másfél ruhadarabot sikerült felpróbálnom, mielőtt a gyerek jelezte volna, hogy szerinte tök jó vagyok abban a felsőben is, amibe az előbb egy kicsit beletörölte a banános száját, és hogy indulni kellene tovább, felfedezni a világot.

A nagy pelenkakérdés

Amikor egy barátnőmnek büszkén meséltem valamelyik ügyesen kikerült műanyag zacskómról és ennek kapcsán a kihívásról, ő csak a gyerekem nadrágjából kikandikáló pelenkaszegélyre pislantott, és gúnyosan mosolygott. Nos igen, a peluskérdés a harmadik és legnehezebben orvosolható problémánk. A hónap elején még úgy gondoltam, hogy a pelenkát nem fogja érinteni a júliusi kihívásom, de aztán átértékeltem a dolgot.

Átlagosan napi hat pelenkával számolva eddig mondjuk tíz hónap alatt ezernyolcszáz darab pelenkánk fogyott, ami elég nagy ökológiai lábnyom olyasvalakinek, aki még járni sem tud, és reálisan számolva még egyszer ennyi ideig szükség lesz a pelenkákra.

Bár a mosipelusra nagyon nehezen vettem rá magamat, azért kompromisszumként egy nagyobb adag lebomló pelenkát berendeltem (szintén előkészületeket igényel, mert ha „hirtelen” elfogy az aranytartalék, akkor a kínaiban bizony csak műanyagba csomagolt műanyag pelenkát lehet kapni), majd egy idegenkedésemet érdeklődésnek értékelő Facebook-reklám hatására rendeltem mellé egyetlen darab (egyébként lenyűgözően csinos) mosható pelenkát is (ennyit az online vásárlás visszaszorításáról).

Mosható pelenka – Fotó: istock

Soványka eredmény, hogy ez utóbbival eddig hét darab eldobható pelenkát nem adtam fel a babára – ez kétnaponta egy pelenkát jelent, mondjuk azt, amelyiket a legkevésbé valószínű, hogy pisin kívül más is fogja érni –, de sok kicsi sokra megy alapon fél év alatt ez már hatvan nem lebomló, veszélyes hulladéknak számító pelenkát spórol majd meg a környezetnek. És ahogyan az lenni szokott, egyetlen darabnál nem lehet megállni, mostanra már további három pelus van úton hozzánk.

A műanyagmentes júliusunkat tehát nagyjából végigbénáztuk, és mégis azt vettük észre, hogy látványosan kevesebb lett a műanyag szemetünk.

Az eddig kétnaponta dagadozó műanyagos kukát bőven elég lett hetente kivinni, és akkor sem volt tele – összesen úgy 30-40 PET-palackot, 104 műanyag dobozt, nyolcvan zacskót és nagyjából 20-30 nejlonszatyrot nem használtunk el. Az egy hónap alatt elhasznált 180 darab pelenkából 100 már lebomló volt, hetet pedig mosható pelenkával váltottunk ki. Rengeteg mindent lehetne még máshogy csinálni, de az első lépéseket megtettük, a kihívás augusztus elsejével nem ért véget.