Hogyan lesz valaki szégyenlős vagy épp az ellenkezője? Ezzel születünk vagy tapasztalati úton tanuljuk meg? Egy hosszú távú kutatás szerint a baba nég hónapos korától már előrevetíthető, hogy felnőve szégyenlős lesz, vagy inkább nyílt természetű.
A szégyenlős babák nagyon érzékenyen reagálnak a környezetükben minden változásra, nehezen viselik, ha felborul a napirendjük, és könnyen kiborulnak az olyan egyszerű rutinfeladatoktól is, mint egy pelenkázás. Ezzel szemben azok a babák, akiket nem hatnak meg a változások, általában sokkal szociálisabbak lesznek, mire elérik az ovis kort.
Egy 2007-es tanulmány szerint a szégyenlősség biológiai alapokon nyugszik, és a személyiség része, de azért nincs kőbe vésve, a környezet sokat alakíthat rajta. Nem mintha amúgy aggódni kellene a szégyenlősség miatt, de azért anyaként persze szoktunk, mert miért pont ezen ne aggódnánk.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
Vanessa LoBue, pszichológus professzor véleménye szerint nincs gond azzal, ha szégyenlős a gyerek, nem feltétlenül kell ráerőltetni, hogy mindenképpen legyen nyílt az emberekkel. Általában nem ölt kezelhetetlen méreteket, csupán arról van szó, hogy az ilyen gyereknek szüksége van egy kis időre, hogy új emberekkel, új környezetben otthonosan érezze magát.
Ha viszont extrém szégyenlősség bukkan fel a gyereknél, akkor tenni kell ellene, mert később szociális szorongássá nőheti ki magát. Ebben az esetben a gyerek jól ismert környezetben és emberek között sem oldódik fel, nem tudja elengedni magát. Ilyenkor a szakember szerint leginkább a szülők támogató magatartása segíthet, tehát erőltetni semmiképpen sem szabad. Például ha a gyerek extrém szégyenlős, akkor az oldhatja, ha az anya – vagy az elsődleges gondozó személy – megfelelően reagál a felmerülő igényeire, legyen szó testkontaktusról vagy sírásról. A leghatásosabb ellenszer a megerősített, biztonságot jelentő háttér a szégyenlősség és szociális szorongás ellen a gyerekeknél.
