„Jó volt, hogy előre szóltak: intenzív osztályra kerülhet a 7 hetes babánk”

A kisebb balesetek vagy betegségek miatt szükséges rövidebb kórházi vendégeskedés nyilván kevésbé hagy mély nyomot az érintettekben, a komolyabb bajokkal járó hosszabb kórházi kezelés mindenképpen megterhelőbb mind a szülőknek, mind a gyerekeknek. Ettől függetlenül a kórházban tett „villámlátogatások” is okozhatnak traumát a gyerekekben, például egy nehezen kivitelezett vérvétel miatt. A legtöbbször az átélt kellemetlenségek, a félelem a fájdalomtól, a bizonytalanság, a megszokott környezet és stabilitás elvesztése kavarja fel a gyerekeket, de nehezítheti a helyzetet, hogy az eddig mindenhatónak hitt szülők sem tudnak véget vetni a bajoknak, és nem tudják varázsütésre elintézni, hogy hazakerüljenek. A tehetetlenség érzése a szülőkre is hatalmas terhet ró, ezért jöhetnek jól szakértőnk tanácsai, amelyek segíthetnek átvészelni a nehéz időszakot.

Derült égből kórház

Gyermekkórházi éjszakák széken ülve – kinek a hibája, hogy nem kellenek az adományágyak?

Derült égből villámcsapásként érte a kórházba kerülés híre a háromgyermekes Tárcza-Pap Juditot is, aki nem mellesleg anya-coachként dolgozik, vagyis van a tarsolyában jó pár olyan módszer, ami az ilyen helyzetekben sokat segíthet. Ennek ellenére ő is azt meséli, hogy nagyon sokat tanult magáról a kórházi élmények révén, és még az eddiginél is jobban átérzi azoknak a szülőknek a helyzetét, akik egy kórteremben tesznek meg minden tőlük telhetőt a gyerekük gyógyulásáért.

Judit két nagyobb gyerekével – most két- és négyévesek – eddig megúszta a kórházi kezeléssel járó betegségeket, héthetes babájával azonban friss kórházi élményekkel gazdagodtak tavaly év végén: „Csak azért mentünk a gyerekorvosunkhoz Bercivel, mert köhécselt, és kicsit folyt az orra, így sokkolt, amikor kiejtette a száján, hogy a kicsi biztonsága érdekében menjünk be a kórházba. Igazából még ott is reménykedtünk abban, hogy majd legyintenek, és azt mondják, hogy túl óvatos volt a doktornő, de nem ez történt, az ottani orvosok is azt látták jobbnak, ha ott maradunk. Ez volt a második sokk, hatására az én lábam alatt is megingott a talaj.”

Judit azt meséli, hogy az egymást követő sokkhatásokat nem volt könnyű a helyükön kezelni, de aztán sikerült uralniuk a pánikot. Azzal tisztában voltak, hogy nincs szó életveszélyről, de mivel a baba még csak héthetes volt, egyetértettek abban, hogy az lesz számára a legjobb, ha ott maradnak a kórházban. „A következő nehézséget a várakozás okozta, amíg nem tudtuk pontosan, hogy mi a baja. A harmadik napon kaptunk egy diagnózist, de az még mindig nem volt végleges (több napra volt szükség a tesztek elvégzéséhez). Előtte csak lógtunk a levegőben, így az sem körvonalazódott, hogy pontosan mit kell tenni, minek kell pontosan történnie ahhoz, hogy meggyógyuljon.

A következő mélypont a diagnózis után érkezett: azt mondták, hogy akár több hétig is tarthat a gyógyulás, szükség lehet egy kis kitérőre az intenzíven, és még legalább öt napot a kórházban kell töltenünk. Ez elég rémisztően hangzott, hiszen pár hete mentünk haza az újszülött babával a kórházból, és most újra ott találtuk magunkat” – mondja az anyuka, aki hamar megtalálta a megfelelő megközelítést: „Gyógyulásról beszéltünk, ami azt jelentette, hogy a gyerek meg fog gyógyulni. Ennél jobb hír nincs a világon!”

Judit és Berci az orvosokkal és ápolókkal (Fotó: magánarchívum)

Addigra az intenzív osztály gondolatával is megbarátkoztak a szülők, persze végig remélték, hogy az ott tett látogatást elkerülhetik: „Utólag azt mondom, jó, hogy előre szóltak, hogy a gyógyulási folyamatban lehet olyan pont, amikor az állapota rosszabbra fordul, de ez is csak egy mérföldkő, még ha nem is a legkellemesebb. Sokkal jobb volt ezt előre tudni, így ha tényleg oda kerültünk volna, akkor valószínűleg jobban kezelem a helyzetet, mint ha hirtelen történik, és Bercit lélegeztetni kellett volna. Fel tudtam készülni erre az eshetőségre is, ez pedig sokat segített.

Erre végül szerencsére nem volt szükség, de tudjuk, hogy az intenzívnek jelezték, hogy számíthatnak ránk, szóval nem csak hangulatkeltésből tettek róla említést. Ami nagyon fontos volt ennél a pontnál, hogy a doktornő már sok szülővel beszélt, és tudta, hogy az orvosi szavakon túl mit kell ilyen helyzetben mondani, amikor azt kérdeztem, hogy aggódjak-e:

Ez a mondat rengeteget segített az egész ottlétünk alatt.”

Normális, ha otthon sincs vége

Tovább nehezítette Judit helyzetét a távollét a családtól, hiszen a nagyobb gyerekei is kicsik még, és nagyon hiányoztak neki. „Tudtam, hogy az én csodás férjem mindent megtesz értük, hogy biztonságban érezzék magukat, és a hiányunk ne legyen olyan nehéz nekik. Ők a koruk miatt nem jöhettek be az osztályra, ezért a látogatások úgy néztek ki, hogy a férjemmel a folyosó ajtajában találkoztunk, megöleltük egymást, én kimentem a nagyokhoz, ő pedig addig a szobában vigyázott a kicsire. Ezek a folyosói negyedórás találkák is jót tettek a lelkemnek, bár a búcsú után mindig összeszorult a szívem. A legkisebb gondom az volt, hogy miért történik ez velünk, mert ez egy olyan kérdés, ami nem visz előre, így tudatosan figyeltem arra, hogy amikor az agyam elindulna ebbe az irányba, akkor ne engedjem neki” – emlékszik vissza Judit, aki azt sem rejti véka alá, hogy otthon is érezte a kórházban töltött idő hatását.

Berci első Mikulás-csomagja (Fotó: magánarchívum)

„Amikor az egésznek vége lett, helyre kellett jönni, el kellett fogadni, hogy akkor jön ki az összes stressz, feszültség, kétségbeesés és minden, amit addig bent tartottam, hogy helyt tudjak állni. Egy ismerősöm mondta, hogy neki a kisfia vakbélműtétje után két hétig rémálmai voltak, és a hazaérkezés után napokig zombiüzemmódban létezett, mint aki fel sem fogta az egészet.

Mi meg tudtuk beszélni, hogy valószínűleg ez a lecsengése az egésznek. Ilyenkor engedni kell a könnyeket, hogy újra önmagunk lehessünk. Elmúlt ez a fura állapot, és a kórházi egy hét, ha nem is szép, de emlék, vagyis mára csak a múlt.” 

Arra, hogy lelkileg mennyire viselte meg a kórházi lét, Judit azt mondja, a nagyon egyáltalán nem elég kifejező szó: „Ott is sírtam sokat, amikor nehezebb napom volt, de a meglepetés tényleg akkor jött, amikor hazatértünk. Egy darabig nem is értettem, hogy miért nem vagyok sokkal jobban, hisz már minden rendben van, és itthon vagyunk. Aztán elfogadtam, hogy az agyamnak és a lelkemnek nagyobb terhelés volt ez, mint amihez hozzászokott, és itthon, a biztonságos környezetben (amikor már nem kell helytállni) engedi ki mindkettő a gőzt.”

A Mikulás a kórházban is megtalálta Bercit (Fotó: magánarchívum)

8 tanács Judittól arra az esetre, ha kórházba kerültök

1. Maradj higgadt! Hiába ijesztő a helyzet, tudd, hogy a kétségbeesés nem segít sem neked, sem a gyermekednek. Ha más nem működik, végy néhány nagy levegőt, hallgass meg egy jó számot, és koncentrálj arra, hogy vége lesz.
2. Tény vagy vélemény? Sok minden ki tud minket billenteni a komfortzónánkból egy ilyen helyzetben. Figyelj oda, és válaszd szét, hogy mik a tények, és mik a vélemények. A tények minden nézőpontból ugyanazok: a héthetes kisfiam kórházba került. Vélemény pedig az, hogy nagy a baj. A vélemények sokszor csak hangulatot keltenek, de a valóságot nem mindig tükrözik teljes mértékben, így jobb, ha csak a tényekkel foglalkozol.
3. Keresd a megoldást! Mit kell tenni azért, hogy minél hamarabb hazamehessetek? Kérdezd meg, keresd a megoldást, és gondold át, mit tehetsz a cél érdekében. A cselekvés mindig sokat segít ilyen helyzetekben.
4. Sírj, ha annak van itt az ideje! Igen, a gyerek előtt is ér sírni, nem kell titkolózni. Úgyis érzi rajtad, ha feszült vagy, mondd el neki bátran, ha megijedtél, ha annyira szereted őt, hogy bármit megtennél azért, hogy jobban legyen, mondd meg neki, hogy aggódsz érte, de azzal fejezd be, hogy meg fogjátok oldani, és tegyél is meg mindent ezért. És ami nagyon fontos: te magad is hidd el!
5. Alkalmazd a féléves szabályt! Lépj ki egy kicsit a pillanatnyi nehézségből, tudd, hogy ez csak átmeneti probléma. A nehéz helyzetben gondolj arra, hogy fél év múlva mennyire lesz ez a pillanat meghatározó. A legtöbb pillanatnyilag nehéz helyzetünk eszünkbe sem jut fél év múlva, ezért érdemes kicsit lazábban venni őket: meg fogjuk oldani, át fogjuk vészelni, és nemsokára már csak emlék lesz.
6. Bízz az orvosokban és a nővérekben! Ez nem mindig egyszerű, mert bizalmat építeni hosszú folyamat. Mindenesetre aki elhiszi, hogy a kórházi személyzet azért van ott, hogy segítsen, és lelkiismeretesen végzi a munkáját, jobb viszonyt tud kialakítani az orvosokkal és a nővérekkel, így jobb lesz a hangulat, és könnyebb lesz velük együttműködni a kicsi gyógyulása érdekében.
7. Kérdezz! Még mindig gyakori tévhit az egészségügyben, hogy nem szabad, vagy nem illik kérdezni. Pedig egyszerűen kell. A kórházban dolgozóknak is jobb, ha érted, hogy mi és miért történik. Milyen vizsgálat lesz? Mi várható? Mire számíts? Ha bármilyen kérdésed van, menj, és tedd fel valakinek! Ha nem ő az illetékes, kérd meg, hogy irányítson ahhoz, akitől választ kaphatsz. Információ hiányában sokkal frusztrálóbb a kórházi tartózkodás még akkor is, ha a hírek nem mindig kellemesek egy beteg gyerek kapcsán.
8. Kapcsolódj ki! Amikor a kicsi alszik, vagy elfoglalja magát, akkor te is foglalkozz valami olyannal, ami feltölt. Olvass magazint, játssz a telefonodon, vagy hallgass zenét. Neked is fel kell töltődnöd, hiszen szükség lehet az így szerzett plusz energiákra.